Akár órákig is haldokolhatnak a bika nevű dizájnerdrog fogyasztói: 11-en haltak meg tőle, budapesti áldozata is van a kábítószernek 

Akár órákig is haldokolhatnak a bika dizájnerdrog fogyasztói. Az erős idegméreg a kómához hasonló állapotot idéz elő. Eddig 11 fiatal halálát okozta Magyarországon a bika. Budapesten is vannak már áldozatai. 

 

Szakemberek szerint akár órákig is haldokolhatnak a Magyarországon nemrég megjelent kábítószer használói. A bika nevű dizájnerdrog ugyanis olyan erős idegméreg, amely kómához hasonló állapotot idéz elő, és minden használatkor károsítja az agyat. Az Örs vezér téren is tombol a bika kereskedése, a 6. kerületben pedig már halálos áldozata is van.

A BudaPestkörnyeke.hu cikkeit a bika nevű drogról ide kattintva tudod elolvasni. 

A rendőrök ezért különösen figyelnek az ezzel kereskedőkre, és az elmúlt tizenkét napban már hét dílert kaptak el.

A BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt róla,  hogy már 11 ember halálát okozta az a Magyarországon nemrég megjelent bika nevű dizájnerdrog, amelyhez egyes helyeken a fogyasztók akár már 150 forintért is hozzájuthatnak. 

Az életveszélyes tüneteket, így többek közt szívleállást és görcsrohamot okozó szer használata azonban dr. Zacher Gábor toxikológus szerint azért is rendkívül kockázatos, mert a dizájnerdroggal felkevert anyag akár már az első kipróbáláskor végzetes lehet, a fogyasztói pedig már azelőtt életüket veszíthetik, hogy függővé válnának.

Dr. Funk Sándor addiktológus az RTL Híradónak elmondta, a bika tulajdonképpen egy olyan erős idegméreg, amely felfüggeszti az agy működését, és ennek hatására a használói kóma közeli, úgynevezett “zombi” állapotba kerülhetnek.

Zacherhez hasonlóan az addiktológus szakember is elmondta, továbbra sem lehet megállapítani, hogy mekkora adag okozhat életveszélyes tüneteket a fogyasztók számára. Volt olyan eset, amikor a használó légzése már egyetlen, szerrel átitatott cigaretta miatt leállt. Az áldozat pedig több másik esethez hasonlóan hosszú haláltusa után veszítette életét.

A rendőrség ezért különösen figyel a Magyarországon néhány hónappal ezelőtt megjelent kábítószer értékesítőire. Ennek köszönhetően az elmúlt két hét során a budapesti rendőrök már hét dílert kaptak el, akikre akár 15 év fegyház is várhat. A pszichoaktív anyaggal kereskedők ugyanis eddig legfeljebb öt év börtönbüntetést kaphattak. Rendőrségi javaslatra azonban 2021. január 1-től az ilyen típusú kábítószerrel kereskedőket akár 15 év börtönre is ítélhetik – derült ki az RTL Híradójából.

Kiemelt kép: részlet a police.hu videójából

BPK

Forrás: budapestkörnyéke.hu 

https://budapestkornyeke.hu/akar-orakig-is-haldokolhatnak-a-bika-nevu-dizajnerdrog-fogyasztoi-11-en-haltak-meg-tole-budapesti-aldozata-is-van-a-kabitoszernek/

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr2316194108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.