A legtöbben sötét sikátorokban leselkedő vagy fekete autókból ciccegő, vaskos pénzköteggel kitömött alakokra gondolnak, ha kábítószer-kereskedőkről hallanak. 

A rendőrség és az ügyészség viszont arra is drogkereskedőként tekint, aki megosztja egy barátjával a spangliját.Az alaphelyzet unalomig ismert: két fiatal senkit nem zavarva, egy sodort cigit adogatva élvezi a természetet, amikor a bozótból előlép a rendőr. A napszaknak megfelelő köszönéssel megkezdi az igazoltatást és kipakoltatja a zsebeket. Bár a drogfogyasztás egyedüli bizonyítéka, a dekk „a sűrű aljnövényzet és a domborzati viszonyok miatt nem került feltalálásra”, az egyik fiatal zsebében lapul pár gramm fű és a később elvégzett pisiteszt is pozitív eredményt mutat. Ügyfelünk is így járt, esete pedig úgy jelenik meg a bűnügyi statisztikában, hogy a hatóság ismét felgöngyölített egy drogkereskedelmi ügyet.

A társadalom érdeke az lenne, hogy a rendőrség a veszélyes bűnözők üldözésével javítsa a közbiztonságot és ne véletlenszerűen lebuktatott alkalmi droghasználók ellen folytasson költséges és időrabló eljárásokat. A legtöbb európai ország ezt már rég felismerte, ezért a hasonló eseteket elintézik helyszíni pénzbírsággal vagy megrovással (legutóbb Franciaországban jelentették be, hogy szeptembertől csekély mennyiségű kábítószer birtoklásáért helyszíni pénzbírság jár). Ha ezekben az országokban problémás szerhasználót érnek tetten, büntetés helyett szakértők bevonásával segítik, hogy megkapja a szükséges ellátást.

Egy mozdulattal dílerré válhatsz

A magyar törvények azonban megkövetelik a hatósági eljárásokat, így minden esetben vádat emelnek – hacsak a rendőr nem huny szemet a látottak fölött, de ekkor ő követ el törvénysértést. Hogy a bíróságokon ne minden második ügy erről szóljon, akit csekély mennyiséggel kapnak el, választhatja az elterelést a büntetőeljárás helyett, de erre nincs lehetőség akkor, ha valakivel közösen fogyasztott kábítószert. A hazai Büntető Törvénykönyv sajátossága ugyanis, hogy a kábítószer „átadása”, így a közös használat is minden esetben kereskedelemnek minősül.

Ahol tehát egy ötfős társaság spanglit ad körbe, ott a rendőrség – a törvény értelmében – öt kábítószer-kereskedőt lát. Ez azonban annyira abszurd értelmezés, hogy még a rendőrség sem szokta felvállalni, így rendszerint azt vádolják meg a társaságból kereskedelemmel, akinek a holmijában akár egy morzsányi füvet is találnak.

Bár a büntetőeljárások akár évekig is elhúzódnak, ügyfelünk alig pár hónap után bíróság elé került. Akkora volt a sietség, hogy – törvényi kötelezettségét megszegve – még a panaszát sem bírálta el az ügyészség, amit azért tett, mert csak a kihallgatáson tudta meg, hogy kábítószer-kereskedelemmel vádolják és bizonyíték sem volt az átadásra. Végül egy év próbára bocsátották ügyfelünket – lehet amellett érvelni, hogy ez enyhe ítélet, hiszen csak a nyomozás során keletkezett, közel 150 ezer forintnyi bűnügyi költséget kell kifizetnie és még elterelésre sem kell járnia.

Egy életen át elkísér

Szerintünk viszont ez aránytalanul súlyos büntetés a vétséghez képest. Egyrészt egy éven belüli bűnismétlés esetén börtönt szabhatnak ki ügyfelünkre, másrészt ha két éven belül bármilyen kábítószeres ügye lesz, a néhány éve szigorított törvény miatt nem veheti igénybe az elterelést, ami megintcsak letöltendő szabadságvesztéssel fenyeget. A legsúlyosabb következmény azonban, hogy egy életen át el fogja kísérni a „kábítószer-kereskedelem” stigmája, miközben semmi mást nem tett, mint bármelyik kannabisz-használó: egy barátjával közösen elszívott egy cigit.

Ilyen „elkövetőből” több százezer van Magyarországon és több százmillió a világon. A legutóbbi országos felmérés szerint a 18-64 év közötti magyarok 16 százaléka használt már marihuánát vagy más kannabisz-származékot. A füvet leggyakrabban cigarettába sodorva, egymásnak átadva fogyasztják, ami azt jelenti, hogy a hatályos törvényeink alapján Magyarországon százezrével élnek drogkereskedők.

Amikor egy razziáról szóló rendőrségi beszámolóban azt olvassátok, hogy a fogyasztók mellett drogkereskedőket is sikerült elkapni, nyugodtan feltételezzétek, hogy annyi történt, hogy megint rajtakaptak egy társaságot, amint épp körbeadtak egy cigit.

Szeretnénk elérni, hogy az európai normához hasonlóan a magyar hatóságok is a valódi drogkereskedőket üldözzék, míg a drogfogyasztást – legyen az egyedüli vagy társas – a megfelelő súllyal kezeljék.

Ha te is a fentiekhez hasonlóan jártál, keress minket ingyenes jogi tanácsadásért. Támogass bennünket, hogy segíthessünk azoknak, akiket az elhibázott törvény miatt súlyos büntetéssel fenyegetnek!

Kardos Tamás

(A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons)

Forrás: ataszjelenti.444.hu

https://ataszjelenti.444.hu/2020/08/26/egy-korbeadott-spangli-miatt-drogdiler-lesz-beloled

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr5316185390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása