Kedves Kollégák,

 

szenvedélybeteg ügyfeleink és a velük dolgozó munkatársaink számára alternatív (telefonos/online) konzultációs lehetőségre van mód.
Kérlek olvassátok át a csatolmány nem túl hosszú szövegét, mert abba írtam a részleteket.

Ügyfeleknek bátran ajánljátok és ti is keressetek, ha szükségét érzitek.

Üdvözlettel,

Papp Ákos
addiktológiai referens

 

Segítség szenvedélybeteg ügyfelek számára

 

Nehéz helyzetben vannak most az aktív függők, hiszen a megszokott módon nem biztos, hogy alkoholhoz/droghoz tudnak jutni és ezek fogyasztása, használata is másképpen zajlik majd az elkövetkezendő időszakban.

Egy ilyen bizonytalansággal teli helyzet az aktív függőket sok szempontból megterheli. Növekedhet a sóvárgás, változhat a viselkedés, vagy éppen pont az alkohol, a használt szer hiánya okoz problémát.

Igény esetén sokkal kevesebb lehetőség van beszélni szakemberrel, nem csak azért mert a szálló szociális munkásai leterheltek, de a szakintézmények is másféle (gyakran a személyes kontaktust kerülő) üzemódra váltottak.

Nehéz helyzetben vannak, akik abba szeretnék hagyni a szerhasználatot, hiszen a motivációs szint a bezártság alatt csökkenhet, kevesebb lehetőség van megőrizni a változás iránti szándékot, illetve éppen a bezártság kényszere vezethet vissza a megszokott stresszoldási megoldásokhoz. 

Ugyanakkor ez a krízishelyzet megteremtheti a kliensben a változás igényét is és ilyenkor lényeges, hogy ne maradjon egyedül ezzel a tervével.

Nehéz helyzetben vannak, akik egy éven belül hagyták abba a használatot, hiszen ennyi idő alatt nem épült ki az a mentális-kapcsolati védelmi rendszer, ami segít a krízisek átvészelésében.

A jelenlegi helyzet még a hosszabb ideje felépülőket is megviseli. Az önsegítő közösségek kialakítottak alternatív kapcsolattartási megoldásokat (elektronikus, telefonos) Az addiktológiai intézmények módosították a személyes kapcsolattartás rendjét.

Jelenleg nem tudni mennyi ideig tart ez az állapot, mennyi ideig kell nélkülözniük a függőknek a személyes támogatást, a sorstársi kapcsolatot és az önsegítő csoportokat, de nagyon valószínű, hogy hónapokig is tarthat.

A fentiek alapján a BMSZKI intézményeiben lévő ügyfelek számára az alábbi szolgáltatások igénybevételére van mód:

Telefonos konzultáció szenvedélybeteg ügyfelekkel

Több éven keresztül végeztem telefonos szolgálatot/tanácsadást szenvedélybetegek önsegítő közösségében, illetve un. szponzori segítést (ez az önsegítő csoportoknál használt kifejezés, amikor egy felépülő függő segít egy másikon) ami egy része néha telefonon és elektronikus levelezésben történt. Ezek alapján úgy vélem, áthidaló megoldásként a telefonos és/vagy az online térben történő kapcsolattartás a felépülő sorstárssal kiegészítheti az intézményen belül folyó tevékenységet. Lehetőség teremtődik praktikus információnyújtásra, vagy érzések megosztására, elakadások, dilemmák megbeszélésére.

Ez természetesen nem helyettesíti a terápiát, de segíthet az esetleges krízishelyzet kezelésében, az eddigi tapasztalatom alapján, egy felépülő szakemberrel való kapcsolat (még ha ilyen módon zajlik is) erősíti a biztonságérzetet, a hasonlóság élménye erősíti a bizalmat.

Telefonos konzultáció lehetséges az alábbi esetekben:

  • Nem tudja abbahagyni, talán nincs is szándékában, és bizonytalan a saját függőségének megítélésével, de már felvetődött benne, hogy jó lenne beszélni erről szakemberrel is.
  • Szándékában áll abbahagyni, de idáig sikertelenül próbálkozott.
  • Már valamennyi absztinenciával rendelkezik, de fontos lenne számára, hogy tovább erősödjön.
  • Régebb óta józan, de a mostani helyzetet nehezebben viseli és segítségre van szüksége. A kialakult járványhelyzet megviseli őt.
  • Összeségében, olyan ügyfelek, akikben van motiváció a kapcsolatfelvételre és szeretnének segítséget kérni, vagy problémájukról egyáltalán beszélni. Gyakran mutatnak szorongásos tüneteket, indulatosak, vagy éppen depresszióra utaló jeleket. Valószínű a kialakult karanténhelyzet megviseli őket.

Telefonon keresztül ebben a helyzetben 10-20 percnyi időnek van értelme, de természetesen több alkalommal is, ha előre egyeztetjük, akkor én hívom fel. Nyilván akkor van igazán értelme a beszélgetésnek, ha józan állapotban van és reményeim szerint így történnek a megkeresések, de el tudok képzelni ettől eltérő helyzetet is, ennek a kezelése, a határok kijelölése az én feladatom.

Ügyfél bevonása:

  • információ látható módon kifüggesztve
  • szociális munkás tájékoztatja a lehetőségről, érdemes megemlíteni, hogy olyan szakemberrel tud beszélni, aki maga is felépülő. Ez gyakran serkenti az ügyfél szándékát.

Fontos szempont, hogy a megkeresés döntése az ügyfélnél legyen, ebben a szociális munkás legfeljebb javasoljon, vagy biztassa, de semmiképpen se erőltesse a klienst, vagy ne kösse ehhez feltételként bármilyen további szolgáltatás elérését. A telefonos konzultáció kizárólag a hívó fél függőségre vonatkozó aktuális ügyeinek megbeszélésére alkalmas.

Telefonszámom kiadható az ügyfeleknek is és szükség esetén visszahívom a megkeresőt.

Papp Ákos

06 30 3048364

 

Hétfő: 8:00-12:00

Kedd: 16:00-20:00

Szerda: 16:00-20:00

Csütörtök: 8:00-12:00

Péntek: 16:00-20:00

(ha más időpontban keresnek, akkor visszahívom)

 

Telefonos és/vagy internetes konzultációs lehetőség szociális munkatársak számára

 

A járványhelyzet nem csak a függő ügyfelek számára jelent nehézséget, de mindannyiunknak, így a velük dolgozó szakembereknek is komoly kihívás. Szakmai és mentális szempontból is fokozott terhek jelentkeznek, speciális problémákra kell válaszokat keresni.

Úgy vélem a dolgozók támogatása kiemelt feladat ebben a helyzetben.

Ezért telefonos és/vagy internetes konzultációra van lehetőség:

  • szenvedélybeteg ügyfél miatt szakmai dilemmák esetében
  • a munkavégzéshez szükséges függőségre vonatkozó aktuális információ, tanácskérés tekintetében
  • intézményekkel, önsegítő közöségekkel kapcsolatos hírek megszerzése ügyében, különös tekintettel a megváltozott helyzetre
  • ha a segítőben a szenvedélybeteg ügyfél miatt tehetetlenség, harag, félelem, vagy más negatív érzés keletkezik, ami gátolja munkavégzését
  • az intézményen (szobán) belüli függő viselkedéshez köthető dinamikai változások esetében

Hívjál bátran, mert sokkal jobb megosztani ezeket a terheket és néha vannak egész jó, vagy hasznos megoldások, néha folyamatos küzdelmet jelent a probléma, de az már nagy előrelépés, ha külső segítséget kérsz. Az is előfordulhat, hogy én sem tudom a problémára a választ, akkor megkérdezek mást, utánajárok az ügynek, de mindenképpen jelzek feléd, segítek neked. Napközben várom a hívásokat és szükség szerint vissza is hívlak.

Papp Ákos

06 30 3048364

vagy levélben bármikor megkereshetsz:

papp.akos@bmszki.hu

Akikkel facebook kapcsolatban vagyok, akár messengeren is kereshetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr4815632288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása