Tisztázzunk néhány félreértést, mielőtt - idén - utoljára felöntenél a garatra!   Ha nem veted meg az alkoholt, bizonyára neked is van kedvenc ivós sztorid. Talán több is. Olyan is, ami veled történt meg, de a barátaid emlékeznek rá - és nem a büszkeség szó jut róla eszedbe. Ezekhez a…

Régóta hallok egészen meglepően fiatal gyerekekről, akik kábítószerfüggők.   Korábban azt gondoltam, hogy ez a probléma először a lázadó korban jön elő, amikor a tinédzsereknél tombolnak a hormonok, nőnek a végtagok, és kénytelenek valahová menekülni, mert érzik, hogy ők már nem azok a…

Szexipar, alkoholizmus és kokain: egy unalmasnak éppen nem mondható életút fejezeteiről olvashattok alább olvasónk beszámolójában!   Gyermekkoromban két elutasítást kellett elszenvedjek 2,5 éven belül. A születésem előtt, magzatként az édesapám nem lányt várt, hanem fiút, amit rendszeresen…

Bizarr, de ígéretesnek tűnő terápiás módszert fejlesztettek ki, amellyel a skizofrén epizódoktól szenvedő pácienseket gyógyítanák egy rossz modorú komputer segítségével.    „Kérlek, hagyj békén” – válaszolja a nő, először félénken, azonban egy kis idő elteltével összeszedi a bátorságát és…

Szemérem elleni erőszak. Nem köztudott, de mint a nemi erkölcs elleni bűncselekmények egyik típusa, mind alapelemeiben, mind minősítési rendszerében megegyezik az erőszakos közösülés bűncselekményével. A különbség az elkövetési magatartásnál van: szemben a közösüléssel, a szemérem elleni erőszak…

Induló sorozatunkban mentális betegségekkel élő személyekkel beszélgetünk, hogy ők maguk mondhassák el, milyen is az élet valamilyen ritkán vállalt diagnózissal. Elsőként a paranoid skizofréniával élő Ica mesélt nekünk erről a félreértett és olyan sokszor démonizált betegségről.    Kaszás Ica…

Az életünk nem más, mint ráhangolódás a minket körülvevő valóság ritmusára. A drogfüggőség ebből a szempontból nem más, mint kísérlet az elvesztett ritmus helyreállítására.   űA világ nem más, mint ritmus. Odakint a bolygók keringése a Nap körül, az évszakok múlása, a nappalok és éjszakák…

Sorozatunkban mentális betegségekkel élő személyekkel beszélgetünk, hogy ők maguk mondhassák el, milyen is az élet valamilyen ritkán vállalt diagnózissal. Bajomi Bálint a hazai pszichiátriai ellátórendszerről és gyerekvállalásról is mesélt nekünk, és megmutatta, hogy bipoláris diagnózissal is lehet…

Legalábbis a kutatók legújabb becslése szerint. És fogadni mernék, hogy 2018 slágerdrogjának még a nevét sem hallottad. Az addiktológiai konferenciáról szóló alábbi beszámolóból kiderül ez is, és még sok más.   A Magyar Addiktológiai Társaság kongresszusain kétévente összegyűlik a drogterületen…

Az is nagyon sokkoló érzés, amikor az ember (rendszerint) a negyvenes évei elején rádöbben: ha még valamit szeretne kezdeni az életével, akkor most kell változtatnia. A lehetőségek (vagy azok hiánya) azonban nem csak a négy X után szédítők, a húszas éveiket taposók előtt ugyanilyen ijesztően…

  Elli ijesztő helyzetekbe került: szorongott, depressziós volt, hajléktalanná vált és belecsúszott az amfetamin-függőségbe. A pozitív változásban szerepet játszottak a pszichedelikus élményei is. Olvasói beszámoló következik!   Az én történetem a drogokkal két oldalú. Az egyik, hogy a…

Kiszolgáltatottság, megbélyegzés, elszigetelődés és végeláthatatlan gyógyszerszedés – jó eséllyel ezekkel kell szembesülnie annak, aki megkapja valamilyen komoly mentális zavar diagnózisát. Kevesen tudják, de nem muszáj mindezen keresztülmennie az érintetteknek. Létezik egy hely, ahol a kliens…

Az idei évben több programmal készülünk az AIDS világnapjára, mint valaha. Pénteken, szombaton és vasárnap is várunk beszélgetésekre, flashmobra és közösségi találkozóra. Szombaton publikáljuk az 50 év Sőt, december 4-én a legfrissebb kutatásunkat is bemutatjuk!   November 29. péntek…

Az AIDS (Acquired Immuno Deficiency Syndrome) szerzett immunhiányos tünetegyüttes, amely a HIV (Human Immunodeficiency Vírus- emberi immunhiányt okozó vírus) fertőzés következtében kialakuló betegség.    December 1-je az AIDS Világnapja, amelynek 2019-ben a mottója: „A változást a közösségek érik…

Olvasónk, Laci, évekig élt az utcán, mint drogfüggő csöves, amíg aztán egy napon megindult a felépülés útján. Ma már rendezett életet él, a gyerekével is jó a kapcsolata. Most decemberben lesz hét éve, hogy leállt - gratulálunk neki!    Az én történetem ott kezdődött, hogy 9 éves koromban…

Annyi mindent jelenthet számunkra a zene. Szórakoztat, megnyugtat, ellazít, vagy éppen felpörget, magával ragad. Bizonyos helyzetekben az önkifejezés eszköze, másokban emlékek előhívója. Hangulatteremtő ereje van, érzelmeket jelenít meg. Mindenhová elkísér minket, fülhallgatón keresztül akár egész…

Tudom-tudom, száraz november van hivatalosan, de nézzétek el nekem, hogy ezt a(z egyébként remek) kezdeményezést én „elhónapoltam”, és a saját életemhez igazítottam. Huszonegy éves vagyok, egyetemista, nem kertelek: az alkohol szerepet játszik a társasági életemben. Már tavaly január óta…

Sok függő szerencsére segítséget kér másoktól, ha felismeri, hová jutott, és belátja, hogy tönkre teszi az egészségét és az életét. De vannak olyan függők is, akik NEM kérnek segítséget…   Sőt, gyakran úgy tűnik, mintha sokan nem akarnának változtatni az életvitelükön – a családtagok és a barátok…

  Máté a DMT segítségével "egy fogalmakon túli világba került, ahonnan kihullottak a szavak." Olvassátok a beszámolóját!   Egészen gyerekkoromtól fogva kerestem valamit az életben, amit soha senkitől sem kaptam meg. Valójában én magam sem voltam benne biztos, hogy mit keresek igazán. Ez leginkább…

  A gyász folyamatán végigvezető út hossza egyénenként eltérő: hónapokig, sokaknak évekig is eltarthat. Ez idő alatt mi történik lelkünkkel és testünkkel? Szeretteink elvesztése okozhat-e testi tünetek? Cikkünkből kiderül.   Sigmund Freud a pszichoanalízis elméletének megalkotásával egy új…

Olvasónk, Sketal azt idézi fel, hogy egy tizenkét évvel ezelőtti közös MDMA szeánsz milyen mély hatással járt a tesója életére.   Bevezetőként annyit, hogy testvérem és én a 80-as évek szülőttei vagyunk. Ő az elején, én a végén. Egyszerű szülők, munkásosztály, a maguk szociálisan elfogadott módjan…

Felépülőben lévő szerfüggőként a rendszeres szerhasználattal való leállást követően akár hónapokkal később is érezhetünk sóvárgást az adott szer iránt, sőt akár olyan tüneteket is produkálhatunk, amelyek akkor voltak jellemzőek ránk, amikor éppen a szer hatása alatt álltunk. Mindennek az oka…

  Róbertnek kemény sorsot dobott a gép. Hosszú évek drogfüggősége és mélyrepülése után sikerült megtalálnia önmagát. Sorstársainak azt üzeni, hogy van remény. Olvasónk beszámolója következik.   Róbertnek hívnak. 1988-ban születtem. Édesanyám egyedül nevelt minket, hárman vagyunk  testvérek.…