">
2019.08.02. 00:36
Az árnyék mögötti fény ereje
Papp Ákos: Eljöttem hozzád, hogy megszeresselek – Ébredéstörténet című, sajátos és egyedi „önvallomásáról” szóló kiállítása már nem látható az Adna Kávézóban, így őszintén bevallom, nem egy megkésett tudósítást igyekszem „netre” vetni. Gondolataimat inkább egy rácsodálkozásnak nevezném, ami tisztelgés egy őszinte ember nagysága előtt. Ugyanakkor ajánlanám az új kiállítását, de erről majd az írásom végén.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Papp Ákos kiállítását megelőzően, sőt, már az ötlet felvetésének pillanatában, betekinthettem abba a fantasztikus, hol gyötrődő, hol lelkendező, hol kétkedő szavaira, felvetéseire (ön)igazolást kereső alkotómunkába, melynek eredményét végül dr. Nagy Mária Magdolna pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus szakorvos tolmácsolásában hallhatták a megnyitó résztvevői.
balról: Kövesdi László, dr. Nagy Mária Magdolna, Papp Ákos, Vajda Péter
Sokféle kiállításon vettem már részt, s azt tapasztaltam, hogy a megnyitó beszédek is sokfélék voltak. Két vonás azonban mindegyikben tetten érhető: az adott kiállításon túlmutatóan vagy a kiállító művész életútját – egyfajta bővített szakmai curriculum vitae – vette górcső alá és mutatta be a méltató, vagy az adott művészeti ág történeti fejlődésébe igyekezett beilleszteni a falakon lógó vagy a térbe függesztett képeket, grafikákat, szőnyegeket, stb., a posztamenseken álló kisplasztikákat, és más műalkotásokat.
Abban az élményben viszont először volt részem, hogy a „tárlatvezetés” (az egész megnyitó, benne a zenével, versekkel) lényegében egy ember „lélekelemzése” volt.
Őszintén szólva, ha Kiss Tibi (a Quimby együttes énekese, zenésze, festőművész és költő) megengedhette magának, hogy országos értelmezési vitát keltsen a Most múlik pontosan című sláger néhány sora (Látom, hogy elsuhan/ felettem egy madár/ tátongó szívében szögesdrót,/ csőrében szalmaszál./ Magamat ringatom,/ míg ő landol egy almafán,/ az Isten kertjében/ almabort inhalál.), kell-e csodálkozni azon, hogy Papp Ákos gyökereiben közel azonos élethelyzete (nála az alkohol, Kiss Tibinél a drog) révén abszurdnak tűnő „etüdöket” hoz létre? Ő maga mondta a megnyitón, hogy van olyan verse, amit „részegen írt vagy betépve”. (Másnap innen tudta meg, mi is történt vele…)
A kérdés: lesz-e élmény a kiállításból?
A kiállításokon közreműködők (versmondó, zenész, énekes) többnyire magas színvonalon teljesítenek, ám nagyon sokszor fordul elő – a legjobb szándék ellenére is – hogy a produkció nem feltétlenül a kiállító művészt szolgálja, azaz, hogy segítse a kiállított művek megértését, ezen keresztül az alkotó megismerését – de ez vice versa is igaz – majd befogadásukat, de még inkább a művész lelkének a megértését!
Papp Ákos esetében teljes volt a kép: minden érte történt, minden ritmus, rím őt tolta előre, az ő főszereplését helyezte előtérbe. Akik a megnyitó előtt nézték végig a képetűdöket (fotók, s a hozzájuk írt versek), azoknak utólag segített értelmezni a szimbolikát. De lehet, az elhangzottak nehezítették a befogadást, hiszen egy már kialakult elképzelést kellett átértelmezni. (Persze, az sem kizárt, megerősítést kaptak.)
A műsor és méltatás után szemlélődők esetében, vélhetően, csökkent az „eltévelyedés” veszélye – eléggé direkt volt Papp Ákos gondolatisága.
Vajda Péter (képünk) különösebb felvezetés nélkül pengette végig gitárja húrjait, ez elegendőnek bizonyult a figyelem felkeltésére. S hogy igazoljam eddigi fejtegetéseimet, idézem a Voga-Turnovszky duó réges-régi dalának Vajda-féle előadását:
„Soha nem lesz már jobb, és nem lesz már szebb, legfeljebb úgy, ha elviseled, Isten az embernek reményt kohol, végnek meg jó lesz az alkohol. Szemét a dal, mocskos pohár, szombaton jólét, de hat hétfő vár, barátok jönnek, s az idő meg megy, s józanul rájössz, hogy nem mindegy…”
Kövesdi László színművész (képünk) pedig Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség című versét mondta el. Azonnal szólok, nem az alkoholról szól. Bevallom, többször is elolvastam a verset, s igyekeztem összefüggéseket találni a dal, majd e sejtelmes, de mégis „happy and” érzést sugalló (bár közel a vég, elmúlás a sorsom, mégis ott van a hétköznapok szépsége, feltéve, ha észreveszed, vedd észre, s ha sikerül, igen, megtalálod a jót, a hasznodra valót) remekmű és Papp Ákos lelke között. Persze, nem ott és akkor, hanem most, ahogy fűzögetem, tűzögetem gondolataimat… A megnyitón csak valami megborzongatott.
Az én stációim
Mielőtt néhány gondolatot megemlítenék a megnyitó beszédből, álljon itt Nagy Mária Magdolna doktornő jellemzése Ákosról:
„...otthon van a hajléktalanellátásban, a pszichodrámában, szociális projektekben dolgozik, teológián tanít, nagyon szerény ember, aki megjárta a hajléktalanságot is; így lett szociálpolitikus és segítő szakember...” – mondja, s remélem, ez a néhány szavas bemutatás mindenkinek segít válaszokat találni… Ezek mellé – így utólag egyértelműsítve – őszinte kiegészítésképpen, Papp azt sem titkolta, hogy volt egy komoly, alkoholfüggő életszakasza is.
Nagy Mária Magdolna (a képen Papp Ákossal) egyik legfontosabb állítása, hogy a személyiség kríziseken keresztül fejlődik, a kiállítás pedig éppen ennek a fejlődésnek a stációit mutatja be.
„Mindegyik képe olyan, mint egy hologram. A kvantumfizika sajátossága alapján Ákos egyetlen képe is kifejezheti a teljes arc poeticáját.” – emelt ki egy lényeges elemet.
Több fotóra is hivatkozva emelte ki az egyiket, ahol a pókhálón gyöngyöző vízcseppek, könnycseppek hologramként ezerfelé szórják a fényt, utalva egyben az isteni megszólításra is. Ennél fogva képei, képfűzései értelmezhetők egy-egy isteni stációként is.
Az a fajta sokszínűség – érzékenység, nyitottság, elhivatottság, megértés, együttérzés – amit csak a poklot és mennyet megjárt ember lelke képes egyszerre magába foglalni, és kisugározni, egy rövid szakmai életrajzból derült ki. A néhány sorral fentebb leírt bemutatást kiegészíteném még néhány fontos jellemzővel. Ákos addiktológiában jártas segítő szakember, diplomás szociális munkás. Hivatása mellett versel, prózát ír és fotózik. Versei több irodalmi periodikában, nyomtatott és elektronikus formában is megjelentek már, néhány fotója pályázati díjat nyert.
Nagy Mária Magdolna egyszerűen összegezte a kiállítás célját: „Ákos írásaival, fotóival kendőzetlenül vállalja önmagát; vállalta, hogy képeivel elmeséli szenvedéstörténetét, ezek stációit, majd felépülését a csüggedésből.”
A válasz
Végül, hadd válaszoljak a korábban feltett kérdésre, mi szerint lesz-e élmény a kiállításból?! Nálam lett, s remélem ezzel mások is így vannak! Élmény volt beleolvasni a képek tartozékainak is értelmezhető versekbe – részben magyaráznak egy-egy ébredési stációt – és élmény volt gyönyörködni az egyes képekben, majd kérdések sokaságát megfogalmazni.
Csak a példa kedvéért: egy díszes kilincs az ütött-kopott ajtón… Kik laktak az ajtó mögött, hová nyílott ha kintről be, vagy ellenkezőleg, bentről kifelé ment valaki? Milyen helyet zárt az ajtó? Egy nagy ház – benne sok lakással és ajtókkal – bejáratát vagy egyetlen szobáét? Lehetett ez a szoba akár egy gyógyintézet egy helyisége is? És, ha valaki kitárta, és ki is lépett rajta, vajon hová ment? Végleges távozás-e az ajtó mögüli helyről, várta-e valaki az ajtó előtt, stb., stb.
De, most adjuk ehhez a többi képet is: lépcsőház, az emeletek kacskaringóját a korlát körkörös szimbolikája teszi rejtelmessé; az óriási fekete háttérből a szűkre szabott tér ígéri a kitárulást – idézve a teljesség szabadságát (ide ki kell menni, hogy magadba szívd az eget!). A vers – mely IDE kattintva olvasható – pedig magyaráz, s teljessé teszi a gondolkodást.
És így tovább: minden egyes képcsoport egy-egy stációt szimbolizál – s az a jó, hogy a nézelődést, elmélkedést bárhol, bármelyik kép-etűd előtt elkezdheted. A te oldaladról mindegy, hogy a tengődést éled meg először vagy éppen az Öbölnek a partjára kerülés történetét és az ott születő valóságot!
Ide kívánkozik a korábban említett folytatás is: Papp Ákos július 24-én, a Puskin Moziban (Restro Puskin) nyíló újabb kiállítása, most egy hosszútávfutó atlétával való beszélgetéssel fűszerezve. Ide kívánkozik az ajánlás, mert örülök, hogy újra részese lehetek az ébredésnek, igaz, kicsit másként, de hát minden ébredés más…
Másfelől pedig azért van itt a helye a folytatásnak, mert megerősíti a kérdésre adott válaszomat: Igen, Papp Ákos kiállítása élmény!
fotó: 10kerkult.hu/OGY
a cikkhez képgaléria tartozik – ITT
Szerző: Oszvald György
Forrás: 10kerulet.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek