– Harmadik éve szervezzük meg ezt a fellépést, egyrészt azért, mert az a terápiás módszer, amivel a komlói alapítvány dolgozik, nagyon jó formája a felépülési lehetőségeknek. Másrészt azt is szeretnénk, hogy akik hasonló problémákkal küzdenek lássák, hogy van továbblépési lehetőség, van kiút. Mondhatjuk, hogy ez az alkalom egy felépülési ünnep itt nálunk – árulta el Siposné Kohári Szilvia, a RÉV intézményvezetője. Hozzátette, aki hisz a változásban és abban, hogy van újrakezdés, annak mindenképp érdemes látnia ezt a darabot. 

– Látszik, hogy ezek a férfiak milyen mélyről jönnek és mekkora utat tesznek meg egy év alatt azért, hogy életük gyökeresen megváltozzon – hangsúlyozta.

A komlói Leo Amici 2002 Addiktológia Alapítvány idén ünnepelte huszonötödik születésnapját, és korántsem véletlen, hogy az internetes keresőrendszer az ő nevüket az elsők között adja fel a színházterápia szóra. Az elmúlt héten, csütörtökön Egerbe is elhozták azt a darabjukat, melyet a huszonötödik születésnapra készítettek, s egy éven át próbáltak.

A Forrás Gyermek- és Ifjúsági­ Házban az előadást megelőzően beszélgettünk az alapítvány egyik munkatársával, Hudák Attilával. Elárulta, munkatársaikkal nap mint nap a függők felépülését segítik. 

A tánc már az ősi sámánszertartásokban megjelent, mint a gyógyítás eszköze     Fotó: Berán Dániel

– Mi egy terápiás közösség vagyunk. Alkoholistákról és drogfüggőkről van szó. A szerfüggők sokat bántják a testüket, a színházterápiá­ban viszont a testükkel fejeznek ki érzéseket, közel kerülnek egymáshoz és érintik egymást. A többségében 30–40 éves szerfüggő férfiak sokszor úgy kerülnek hozzánk az intézetbe, hogy hosszú évtizedeken át nem voltak érzésekben gazdag érintéseik – avatott be minket életükbe.

Színházterápiával már 23 éve foglalkoznak. Kérdésünkre, hogyan jellemezné az Utazás a koponyám körül előadást, Hudák Attila három jelzőt emelt ki: masszív, felkavaró és bájos.

A valóban felkavaró előadást követően annak rendezőjével, Miodragovits ­Vince színház-, mozgás- és zene­terapeutával is volt alkalmunk beszélgetni. A rendező egészen a művészette­rápia ősi magjáig vetítette vissza módszereiket.

– A mozgás és a tánc az ősi sámánszertartásokban már megjelent, mint a gyógyítás eszköze. Az emberek ­sokáig így kommunikáltak egymással. Nagyon nagy probléma, főleg a fiatalok körében, hogy már eszközökhöz: mobiltelefonokhoz, tabletekhez ragaszkodnak, s azokat érintik, nem egymással foglalkoznak és nem érintik meg egymást, eltűnik a szemkontaktus is – mutatott rá a problémákra, melyek a függőknél is megjelennek.

A mozgásokban, érintésekben gazdag, hangos, szókimondó és erőteljes darabról a rendező úgy fogalmazott: a résztvevői nem eljátsszák a fájdalmakat, hanem megélik azokat.

A színházterápia célcsoportja a társadalom perifériáján található. A komlói bentlakásos intézetben egy évig laknak azok a függők, akik szeretnék letenni a poharat, a szert. A terápiás módszer 1994-ben már megjelent az intézetben, de Miodragovits Vince látta, hogy a szerfüggők akkor még mások: a művészetek iránt nyitottabbak voltak, míg napjainkban teljesen magába fordult emberekkel foglalkoznak. A módszerük atyja Georges Baal, színházi szakember, pszichoterapeuta volt.

– Sokan már 16 évesen szerfüggővé válnak, s mikor negyven-ötven évesen abbahagyják, kiolvadnak, idősödő testükben egy 16 éves lélek és rengeteg sérülés található – mesélte. A testtudati munka tapasztalatai szerint gyorsabb előrelépéshez vezet az otthon lakóinál. A gyakorlatok mindegyike külön szimbolikával bír: keresik a határaikat, a bizalmat a másik emberben.

Juhász Henrietta -heol