A serdülőkorú szenvedélybetegek addiktológiai gondozása jelenleg a felnőtt ellátásra hárul. A most megnyílt szatymazi intézmény 10-18 éves fiatalokat fogad egyelőre tíz férőhelyen, de már további fejlesztésben gondolkodnak. Arany Zoltán intézetvezetővel beszélgettünk.

 
Drogriporter: Július elsejével megnyílt Magyarország első gyermek-addiktológiai intézménye. Elmondanád az olvasóknak, hogy hol, milyen szolgáltatást nyújtotok, kik és hányan jelentkezhetnek hozzátok?
 
Arany Zoltán: 10 és 18 év közötti elsődlegesen szerhasználati problémákkal küzdő fiatalokat várunk. Ellátásunk jelenleg nem koedukált, csak fiúkat tudunk fogadni. Már előkészítés alatt áll az épület bővítése. Miután megvalósul a második ütem, az ellátás koedukált lesz.
 
Az alábbi problémákkal lehet igénybe venni a rehabilitációs részleget:
  • •    drog- és alkoholproblémák
  • •    gyógyszerfüggőség
  • •    viselkedési függőségek (pl. játékszenvedély, internetfüggőség)
 
Jelenleg 10 férőhellyel rendelkezünk fiúk számára. Folyamatban van az épület bővítésének előkészítése, ezt követően a rehabilitációs részleg koedukált lesz, így a maximális létszám 15 főre emelkedik. Az ellátás jellege egészségügyi és szociális, illetve pedagógust is alkalmazunk. Az ország teljes területéről fogadunk jelentkezőket. A terápia várható ideje 3-8 hónap. Nagyon fontos, hogy a környezet aktív részvétele szükséges. Az ellátás ingyenes, magyarországi biztosítással kell rendelkezni a szülők jogán. Részletes információ a rehabszatymaz.hu honlapon lesz elérhető.
 
 
DR: Miért fontos, hogy a gyermekeket külön kezeljék? 
 
AZ: Az elmúlt 20 év gyakorlatát az jellemezte, hogy gyermekellátás hiányában a felnőtt ellátás próbálta ellátni ezeket a fiatalokat. A jogszabály lehetővé teszi például, hogy 16 éves kortól a rehabilitációs intézet kezelhessen fiatalokat. Néhány intézmény be is vállalta kis számban őket. Mindenképpen ki kell emelni a Pécsváradi közösség áldozatos munkáját az elmúlt években. Az intézmények többsége programjában klasszikusan ópiát használókra kidolgozott felnőtt terápiás programot működtetett. A tapasztalatunk nagyon vegyes volt. A közösségi modellnek illetve, hogy egy idősebb szenvedélybeteg hiteles szerepmodellként szolgál, a fiatal számára nagyon sok előnye van. Nagyon fontos viszont, hogy figyelembe véve a szerhasználati illetve az életkori sajátosságaikat/szükségleteiket más típusú terápiára, sokkal inkább a rehabilitáció mellett a habilitációra illetve az oktatást is előtérbe helyező terápiára van szükség.   
 
DR: Ha jól tudom, már hónapokkal ezelőtt meg tudtatok volna nyitni. Miért tartott ilyen sokáig? 
 
AZ: 2011-ben indult el az ellátás fejlesztése a DAOP pályázat segítségével. Magyarországon ez idáig hivatalosan nem létezett gyermek-addiktológiai ellátás.  Mivel egy teljesen új, eddig nem létező szakma létrehozása történt, nem csak infrastrukturális fejlesztés, hanem szakmai/módszertani, jogszabályi és financiális fejlesztés is szükséges volt. Zöldmezős beruházás révén nagyon sok adminisztratív problémát kellett megoldani. Dr. Cserháti Péter miniszteri biztos áldozatos munkájának köszönhető, hogy a felmerülő nehézségek ellenére mindössze egy hónapos csúszással indulhattunk.  
 
DR: Sokat beszélünk mostanában arról, hogy a dizájner drogok fogyasztása egyre nagyobb méreteket ölt Magyarországon. Van ennek is szerepe abban, hogy megnyitottátok ezt az intézményt? 
 
AZ: Egyértelműen igennel kell, hogy válaszoljak. Az elmúlt években már megfigyelhető volt, hogy egyre fiatalabb korra tevődik a kábítószerek kipróbálásának az időpontja. Egyre több serdülő jelent meg az ambulanciánkon a felnőtt ellátásban. Ez a folyamat a dizájner drogok megjelenésével robbanásszerűen megnövekedett. Az évek óta felmerülő igény ezáltal sürgősebbé vált. Hónapok óta várólista alakult ki az új intézményi férőhelyekre. Hetente 3-5 újabb igényt kapunk. 
 
 
DR: Ahol nincsen gyermek-addiktológia, ott mit tehet a szülő, a pedagógus, ha a gyermek szenvedélybetegséggel küzd? Hová tud fordulni? 
 
AZ: Ez nagyon nehéz kérdés. Szegeden sincs még hivatalosan gyermek ambulancia. Integrált ellátás lévén létrehoztunk egy serdülő teamet, amelyet ősztől gyermekpszichiáter is fog erősíteni. Nem gondoljuk, hogy bárkinek is nemet szabadna mondanunk, aki segítséget kér tőlünk, de ez jelenleg csak egy ideiglenes megoldása a helyzetnek. Sok esetben tapasztaljuk, hogy elutaznak hozzánk akár Vácról, Szolnokról is, hogy segítséget kapjanak. Nem régen egy Bács-kiskun megyei településről kerestek meg minket a faluban kialakult helyzet megoldásával kapcsolatban.  Sajnos nem igazán hatékony a segítségnyújtás ilyen távolságokból. Fontos, hogy mindenki a saját környeztében találjon felnőtt alacsonyküszöbű, nappali, illetve ambuláns ellátót. Szerencsére rajtunk kívül még néhány szolgáltató ellátja a serdülő fiatalokat is. Gyakran szakmai konzultációkkal, esetkonferenciákkal próbáljuk áthidalni az ellátó rendszer hiányosságait.  
 
DR: Mi a helyzet a lányokkal? Van olyan intézmény, ami lányokat is be tud fogadni?
 
AZ: Jelenleg nincs ilyen intézmény, de ha befejeződik a Szatymazi fejlesztés, szeretnénk lányok számmára is ellátást biztosítani. Reményeink szerint ez jövő év elejére meg is valósul és ezáltal 3-5 lányt tudunk majd fogadni. 
 
DR: Van bármilyen információtok arról, hogy esetleg más régiókban is terveznek hasonló intézményt nyitni? Mit javasolnál azoknak, akik a politikai döntéseket hozzák? 
 
AZ: Második lépésként az ősz folyamán, Ráckeresztúron fog megnyílni egy 30 fiatal befogadására alkalmas rehabilitációs intézet. Ezáltal a két intézményben összesen 45, kimondottan serdülő addiktológiai ágyal fog rendelkezni az ország. Ez egy óriási előrelépés, de sajnos a szükséges ellátási lánc mindössze egy eleme. Hiányoznak az ambulanciák, az akut ellátást biztosító osztályok, az utógondozás megszervezése…
A SZTE Gyermekklinika Gyermek és Serdülő Pszichiátriai osztályának vezetője Dr. Vetró Ágnes által készített koncepció, a GYIMERKOK (Gyermek és Ifjúsági Mentálhigiénés Regionális Koordinációs Központok) 5 régióban javasol fejlesztéseket.  Olyan új struktúra létrehozását javasolja, amely az egyes régiókban egységes ellátási feltételeket biztosít, illetve mindezek munkáját egy hatékony koordinációs központ (GYIMERKOK) hangolja össze. Ennek a rendszernek részeként készítettem el javaslatunkat az Integrált Gyermek és Serdülő Addiktológiai (IGYIA) ellátásra. Információim szerint az egészségügyi tárca támogatja a koncepciót. Abban az esetben, ha ez a koncepció megvalósul, illetve a hozzá szükséges fejlesztések megtörténnek, nagy előrelépést tehetnénk a probléma kezelése érdekében. Megfelelő
országos struktúra, illetve integrált ellátási formák létrehozása nélkül nem lehet kezelni a kialakult helyzetet. 
  
Sárosi Péter - drogriporter 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr677775388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása