Aligha van olyan erdélyi ember, aki környezetében ne ismerne szenvedélybeteget. Rengeteg alkohol-, kábítószer- vagy játékfüggő él közöttünk, legtöbbször mégsem veszünk tudomást róluk. Néhány, egyházi keretben működő erdélyi terápiás otthon azonban kiutat kínál. Riportunkban a mélyből felkapaszkodók, az újrakezdők esélyeit vizsgáltuk.

Magyar�zdi Ter�pi�s K�zpont_bMagyarózd: a Pekri-Radák-kastély magtárépületének 21. századi új hasznosítása (A szerző felvételei)

Mesébe illő történetekkel a tarsolyomban araszolgatok a Bonus Pastor Alapítvány által fenntartott és üzemeltetett magyarózdi Terápiás Központ fele. Az egykori Pekri-Radák birtok több évszázados magtárából kialakított háromszintes centrum narancssárga épülete sok kusza emberi sors kiigazításának tanúja. Szűkebb ismeretségi körömben is akad a szenvedélybetegségéből csodával határos módon kigyógyult ember, akiről nem hittem volna, hogy soha többé nem iszik. Egykori kedvenc tanárom, a szilvórium beteges megszállottja hazatérése után próbából még kifőzte a kisüstit, de sem a pálinkafőzőben, sem otthon nem kóstolta meg többé soha. Több hónapos kezelés után az akaratgyengeségtől szenvedő emberek nemet tudtak mondani a családjukat és karrierjüket romba döntő italra, volt kellő erejük és kitartásuk újrakezdeni az életet. A pszichiátriai klinikák alkoholelvonó kúráin sikertelenül átesett páciensek régebben úgy kerültek Magyarózdra, hogy nem szakorvos irányította oda őket. Sok pszichiáter ma sem hisz a „laikusok” által felvállalt, gyógyszerek nélküli terápiában, holott ez már rég nem laikus módszer – állítja dr. Horváth Levente református lelkész, a Bonus Pastor Alapítvány elnöke, az intézmény létrehozója.

Csoportbesz�lget�s Horv�th M�ria terapeuta ir�ny�t�s�val_bCsoportbeszélgetés szenvedélybetegekkel Horváth Mária terapeuta (középen) irányításával

Világhírű magyar módszer

A szenvedélybetegségek tömeges elterjedése és a pszichiátriai alkoholelvonó kezelés csődjének ismeretében fordult a nyolcvanas évek elején a református egyház püspökeihez a magyarországi Kádár-rendszer egészségügyi csúcsvezetősége. Ők is tisztában voltak azzal, hogy a protestáns egyház két világháború közötti diakóniai munkája ezen a területen is számottevő eredményeket ért el. A kommunizmus első évtizedeiben tanúsított nyakassága miatt a végekre menesztett református lelkészt, Siklós Józsefet ilyen előzmények után hozatta Budapestre püspöke, hadd indítsa újra a Rákosi-rendszer által a negyvenes évek végén bezárt diakóniai kezdeményezését. 1983-ban bekövetkezett haláláig Siklós József egyházi keretekben teremtette meg a szenvedélybetegek alternatív magyarországi kezelését.

Dr. Horv�th Levente_bHorváth Levente, az erdélyi pszichoterápiás szenvedélybeteg-gondozás megteremtõje

Horváth Levente másodéves egyetemistaként 1981-ben hallott először róla Erdélyben, amikor a diakóniai munkát szintén nagyra tartó, nyugdíjas lelkész édesapja barátjaként járt kolozsvári lakásukban a jeles magyarországi lelkész-terapeuta. A magyarországi gulyáskommunizmus kényszerből megengedett, szenvedélybetegeket gyógyító terápiás módszerei azonban a rendszerváltásig nem szivároghattak be Erdélybe. A Kanadában élő világhírű magyar pszichológus, Vámos Péter szenvedélybetegek gyógyítását forradalmasító Portázs-módszere is csak a Bonus Pastor Alapítvány révén jutott be a rendszerváltás után Romániába a megkérdőjelezhető hatékonyságú pszichiátriai alkoholelvonó kúrák alternatívájaként. Mellékhatásai és eredménytelensége miatt a gyógyszeres alkoholelvonó kúrákat amúgy már a hatvanas években leállították Nyugat-Európában.

„Vámos Péter módszere az önsegítő módszer. Amerikában már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy a függőségben szenvedő sorstársak tapasztalatainak feldolgozása fontosabb bármilyen gyógyszeres vagy egyéni pszichológusi módszernél. Több ezer szenvedélybeteggel folytatott beszélgetés után, Vámosi csapata új terápiás módszert dolgozott ki, amely a sorstársak visszajelzésére alapoz. A csoportszolidaritás megteremtésével a betegek közösbe teszik tapasztalataikat, és ezzel egymáson segítenek az önismeretben és az ébredésben” – magyarázza Horváth Levente az alkalmazott pszichoterápia lényegét.

Kölcsönvett tapasztalatok

Az egyházi keretben szerveződő erdélyi szenvedélybeteg-gondozó program ötlete Csiha Kálmán református püspök fejében született meg. Horváth Levente arról mesél, hogy a rendszerváltás utáni években teológiai posztgraduális képzésen vett részt Skóciában, ott doktorált és találkozott először a nyugati társadalom szociális érzékenységével, a lecsúszott emberek, a szenvedélybetegek egyházi, civil keretben történő gondozásával. A teológusként hallott magyarországi tapasztalatok és az angliai példák érlelték meg benne az elhatározást, hogy hazatérése után valami hasonlóval szeretne foglalkozni, lehetőleg oktatással. Ehhez képest Csiha Kálmán püspök – aki még a nyolcvanas évekből ismerte Marosvásárhelyről – felajánlotta neki, hogy az Erdélyi Református Egyházkerületben a magyarországi módszerek bevezetésével missziói munkában vállalja fel a szenvedélybetegek ügyét.

Karon ülő, harmadik gyerekükkel családostól elment Magyarországra Siklós József utódjához, Balogh Zoltán lelkészhez – az Orbán-kormány mai miniszterének édesapjához –, hogy eltanulják a Református Mentő Misszió tapasztalatait. Ekkor ismerkedtek meg a kéthetes, rövid terápiás programmal, amelyet Kolozsváron kezdtek el, és a magyarózdi Terápiás Központ 2005-ös, hivatalos beindulásáig több városban is megszerveztek.

Felesége, Horváth Mária a kezdetektől vállalta férjével a munka nehezét. Az öt gyerek édesanyja, aki egyébként fizika-kémia szakos tanárnő, hamar felismerte: ha segíteni akar a missziós munkában, új szakosodásra van szüksége. Elvégezte a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociális munkás szakát. „Megvolt bennünk az elhivatás, a lelkesedés, de amatőrként kezdtünk hozzá, ezért az első években sok bakit is elkövettünk, amiből viszont mindig tanultunk. Hamar rájöttünk: ha fejlődni akarunk, fontos a szakmaiság. Kollégáink kivétel nélkül szakmai képzéseken vettek részt: egy részük Hollandiában, másik részük Erdélyben, és évi rendszerességgel, a magyarországiakkal közösen is szerveztünk képzéseket” – mondja Horváth Mária. Egy holland alapítvány jóvoltából a magyarózdi központban tevékenykedő szociális munkások, pszichológusok a szenvedélybetegségek kezelését elősegítő, Romániában is elismert adiktológiai képzéssel rendelkeznek. A pszichoterápiás módszereket alkalmazó központnak egy marosvásárhelyi pszichiáter is besegít.

Felkapaszkodás a mélyből

Pontban egy órakor ebédidő: a Horváth család bennünket is meghív az ebédlőbe, hogy belekóstoljunk az otthon hétköznapi életébe. A terápiás központban jelenleg 8 beutalt él, a szám azonban változó. Tavaly nyáron mintegy 15-en keresték itt a gyógyulást. Az alkohol-, drog- és játékfüggő beutalt férfiak önellátó életet élnek: maguk főznek, takarítanak és egyéb ház körüli munkát is elvégeznek. Ottjártunkkor zöldséges paradicsomleves és rizses pörkölt volt az ebéd, a menü ízletes, akár hivatásos szakács is készíthette volna. Azt mondják, nagy segítség az otthonban, hogy mindenki megtanul főzni. Többségük bizony szabadulás után is hasznát veszi ennek, hiszen kevés szenvedélybeteg férfi mellett tart ki a feleség. Aki új életet tud kezdeni, annak rendszerint új feleséget is találnia kell. Az étkezés előtti ima egy-egy bibliai rész, amit napi rendszerességgel egy beutalt választ.

Ebéd után a közösség beleegyezésével részt vehetünk a délutáni első csoportbeszélgetésen. Ez a napi terápia része, amikor a reggeli, délelőtti tapasztalatokat osztják meg egymással. Lelkiségi mozgalmak bensőséges beszélgetéseire hasonlítanak ezek. Megtudom, vannak itt világi emberek is, akik nem kötődnek keresztény egyházakhoz, de ez nem is követelmény. A többség mégis hívő ember, aki Istenhez visszatérve keresi a kivezető utat élete válságából. A terápiás találkozó után van, aki az újságírónak is megnyílik. Hosszú börtönbüntetését Magyarországon letöltött hajléktalan, drogfüggő fiatalember távozik elsőként közülünk: ő még nagyon kezdő az otthonban, keresi a helyét. A szakemberek szerint a legfontosabb lépést mégis megtette azzal, hogy magyarországi lelkészi javaslatra beköltözött az erdélyi magyar szenvedélybeteg-gondozó központba.

Történetek a gyógyulásról

Elsőként Ferenc kezd mesélni, aki játékszenvedélye miatt családját és jól fizetett vasúti forgalmista állását is elveszítette. Napi rendszerességgel mindent feltett egy lapra. A videopókerek félkarú rablói kölcsönökbe kergették: a napi adrenalinszint-emelkedésért mindent feláldozott, és egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után elmegyógyászati klinikán találta magát. Addig nem hitte el, hogy beteg, itt derült ki: súlyos szenvedélybetegsége kezelésre szorul. Ismerőse ajánlotta be Magyarózdra, nyolc és fél hónapja van itt. Sikerrel vette minden eddigi próbáját, többszöri hazatérése után sem járt játékteremben.

K. Ferenc története jóval korábban kezdődött. A kilencvenes években Magyarországon dolgozó fiatalembernek kétkezi munkával felépített háza és családja volt Erdélyben, míg el nem indult a lejtőn. Válása után kikerült a házából, s a napi rendszerességgel alkoholizáló férfi hajléktalanná vált. Egy fagyos székelyföldi estén az utolsó pillanatban szedték össze mentősök: kis híján mindene elfagyott, de szerencséjére még idejében jött a segítség. Kórházi magányában döbbent rá elpocsékolt életére. Megalázottnak és számkivetettnek érezte magát, hiszen biztosítás híján a kórházi kezelést sem tudta kifizetni. Ekkor kereste meg a Bonus Pastor Alapítvány egyik lelkésze Sepsiszentgyörgyön, az ő segítségével utalták be Magyarózdra. Azt mondja, itt találkozott Istennel, itt jött rá, hogy élete lehet kegyelem is. Szabadulása után 10 lejjel a zsebében indult el 2006-ban új életet kezdeni. Barátok révén sikerült Marosvásárhelyen építkezési munkát találnia, ahol hamarosan vállalkozó lett. Nem sokkal később rádöbbent, hogy régi szenvedélybetegségét munkafüggőségre váltotta, hajnaltól késő estig dolgozott. Bőven volt pénze, de annyi szabadideje sem maradt, hogy vasárnapi istentiszteletre időt szakítson. Rájött, ez sem lehet hosszú távú megoldás. Gondjait ismét megosztotta a magyarózdi otthon munkatársaival, akik nyomon követik a szabadultak életútját. Így született meg az ötlet: költözzön Magyarózdra, vállaljon munkát az intézetben. Ő lett az első kigyógyult szenvedélybeteg, aki immár főállásban tér vissza az otthonba, hogy saját életútjával bizonyítsa: a legszörnyűbb kiszolgáltatottságból is van visszaút!

József három hónappal ezelőtt szintén alkoholproblémákkal érkezett Nagyváradról. Először felesége indult el terápiás megoldásokat keresni, de nem hitt neki, amikor a Bonus Pastorról mesélt. Azt gondolta, valami furcsa nevű szekta palizza be az embereket. Végül mégis részt vett egy kéthetes terápiás programon. Az ébresztette rá, hogy ő tulajdonképpen beteg. Elvált felesége próbált segíteni rajta, és idén újra együtt ment el a családdal a Bucsinon megrendezett nyári terápiás táborba. Akkor döntötte el, hogy ennyi mégsem elég. Munkáltatójával megegyezett, hogy kilenc hónapra Magyarózdra megy: erre a periódusra munkanélküli státusba került, azzal az ígérettel, hogyha gyógyultan kijön, újra alkalmazzák vízgázszerelőnek. Abban reménykedik, hogy visszakapja feleségét és gyerekeit is. Mint mondja, évekig nem beszélt annyit az asszonnyal, mint az utóbbi néhány hónap alatt. Hazakészül: az otthonból azzal bocsátanak el minden kimenős beteget, hogy szárazon térjen haza, azaz ne essen kísértésbe, ne kóstolja meg többé soha az alkoholt.

A megelőzés a gyógyítás
Általánosan elfogadott tapasztalat, hogy a szenvedélybetegségek leghatékonyabb gyógymódja a megelőzés. Horváth Mária szerint a bajok gyakran kamaszkorban jelentkeznek. Lehet, hogy a családban a kamasz jól érzi magát, de ha olyan közösségbe jár, amelyik nem fogadja be, bármit kész megtenni, hogy megfeleljen a közösségi elvárásnak. Elkezdődhet az ivászat, a drogozás, a cigarettázás és egyebek. A serdülő fiatalok számára legjobb alternatívát felmutatni. A tapasztalat szerint erre az egyházi keretben működő ifjúsági csoport a legalkalmasabb, ahol nemcsak vasárnapi prédikációt kapnak a fiatalok, hanem életmodellt, kapcsolatokat és számos szabadidős tevékenységet is. A Bonus Pastor Alapítvány Erdély-szerte részt vállal prevenciós tevékenységekben. Meghívásos alapon rendszeresen eljárnak iskolákba, ahol szakemberek (szociális munkások, pszichológusok) és szenvedélybetegségekből szabadultak részvételével szerveznek ismeretterjesztő előadásokat, interaktív beszélgetéseket.

Garasos gondok

A romániai, és ezen belül az erdélyi alkoholizmus valódi méreteivel nem mer szembenézni az egészségügyi rendszer. Néhány egyházi terápiás otthon kivételével nincs országos stratégia a szenvedélybetegségek feltárására és kezelésére. Horváth Mária szerint megbecsülni is nehéz, mekkora az alkoholizmus mértéke Erdélyben, hiszen általánosan elfogadott viselkedésforma, hogy semmilyen családi ünnep nem képzelhető el szeszes ital nélkül. Társadalmi jelenséggel állunk szemben, az alkoholproblémákkal küszködők igen kis százaléka jut el szakemberhez. Az állam nincs felkészülve a helyzet orvoslására, amit az is súlyosbít, hogy Magyarországtól és Nyugat-Európától eltérően az alapítványi vagy egyházi keretben működő szenvedélybeteg-gondozó terápiás otthonok nem tartoznak az Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe. Mivel drogfüggő betegeket is kezelnek, a Belügyminisztérium felügyelete alá sorolták őket, valójában azonban érdemben egyetlen állami intézmény sem támogatja tevékenységüket. Noha a 2005-ös induláskor a román és a magyarországi államtitkárt egyaránt meghívta az alapítvány vezetősége, a megjelenő bukaresti politikus pénzügyi ígéreteiből semmi sem valósult meg. A gyakorta garasos gondokkal küszködő Bonus Pastor Alapítvány munkáját az ügy iránt elkötelezett hazai és külföldi magánszemélyek támogatják. Az immár államilag is akkreditált intézmény ugyan havi 250 lejes fejkvótában részesül, de a betegenkénti költség mintegy 2000 lej. Anyagi lehetőségeik függvényében havi 800 lejes hozzájárulást kérnek a betegektől, de azt sem képes kifizetni valamennyi beutalt.

Horváth Levente szerint a megbélyegzés miatt még azok a cégek sem szívesen támogatják ezt a tevékenységet, akik amúgy szimpatizálnak az üggyel. Ilyen körülmények között szinte a csodával határos, hogy a lerobbant magtár épületéből tíz évvel ezelőtt modern otthont sikerült teremteni, a beszakadt tetőzetű, beomlott Pekri-Radák-kastélyt pedig néhány év alatt befedték. Reményeik szerint a 2015 elejétől meghirdetésre kerülő új uniós pályázatok között találnak olyan kiírást is, amely szociális intézmények épületeinek felújítását finanszírozza. Ez lehetővé tenné a Franciaországban élő örökös, Jude Mária által az alapítványra testált kastély teljes felújítását, hosszú távon biztosítaná a Bonus Pastor terápiás munkáját.

Sipos András szilágysági példája

Sipos Andr�s �s Sipos Ella_b
A Zilahtól mintegy 25 kilométerre fekvő Szilágyszegen működik a Királyhágómelléki Református Egyházkerület területén az egyetlen egyházi keretben létrejött szenvedélybeteg-gondozó. Működtetője Sipos András helyi református lelkész és neje, Ella (képünkön). Szoros kapcsolatban állnak a Bonus Pastor Alapítvánnyal, anyagi lehetőségeik azonban korlátozottabbak. Pedig a szilágysági falvak zömében kihelyezett beteggondozást is folytathatnának, annyi az iszákos ember.
A külföldi közadakozásból erdélyi, illetve Írországból érkező önkéntesek munkájával épülő otthon befejezése még várat magára, az elmúlt tíz esztendő megvalósítása azonban így is jelentős teljesítmény. A régi parókián, tavalytól pedig immár az új otthonrész lakhatóvá tett szegleteiben zajló egyhetes programokra zömében a Szilágyságból érkeznek szenvedélybetegek. Sipos Ella szerint a legnehezebb dolguk a családtagoknak van, hiszen ők tudják a legkevésbé meggyőzni az alkoholista hozzátartozót, hogy részt vegyen a rehabilitációs programon. Inkább az az út járható, hogyha önmagától nem jön el, akkor rehabilitációs szakember látogassa meg, és együtt keressenek megoldást. Az idegen segítőnek jobban megnyílnak a betegek. Sok ilyen esetük volt már, sokan ki is gyógyultak. Az egyhetes program után valamennyi tisztulni vágyó szenvedélybeteggel rendszeresen tartják a kapcsolatot, támogató bibliaórákat tartanak, ahol 5-10 vagy ennél nagyobb létszámú csoportokban erősítik egymást.
A Sipos-család története is jellegzetes. Sipos András arról mesél, hogy felszentelt papként vált alkoholistává egy olyan szilágysági faluban, ahol az emberek víz helyett is bort ittak. Esete távolról sem egyedi az erdélyi lelkészek között, a különbség „mindössze” annyi, hogy Sipos András megtért erről az útról, és hajlandó nyíltan beszélni róla. Nemcsak az újságírónak, hanem szenvedélybetegeket gyógyító programok keretében is, szerte Erdélyben, ahová meghívják. „Papként annyit ittam, hogy idővel szégyelltem elmenni esküvőkre, keresztelőkre, mert reszketett a kezem. Sem poharat, sem evőeszközt nem tudtam a kezembe tartani” – meséli. Amikor eljutott abba az állapotába, hogy felismerje, ez a vég kezdete, tisztázódott benne: ez az út lelkészként többé nem folytatható. Újra kellett kezdenie az életét ahhoz, hogy újból szolgálhasson. Bizonyára kevés olyan szenvedélybeteg lelkész van, aki gyógyultan kiállt gyülekezete elé, és bocsánatot kér azokért az évekért, amit közösségében elfecsérelt. Sipos András ezt is megtette, mert úgy érezte, a gyülekezet megbocsátása nélkül nem tudná újrakezdeni. Több mint két évtizede nem kóstolt semmiféle alkoholos italt. Mint fogalmaz, a szabadultaknak azt mondják: egy pohár sok, egy veder pedig kevés.
A megelőlegezett újbóli bizalom birtokában döntöttek úgy, hogy hasonló gondokkal küszködő embereken segítenek. A terápiás központ megépítésének ötlete nem talált egyöntetű elfogadásra, a gyülekezet egy része tartott attól, hogy a környék részegesei elárasztják a falut. A kezdeti tapasztalatok azonban jók voltak. A program elfogadtatásának titka, hogy egy-két kivételtől eltekintve soha nem helyből, vagy a szomszéd faluból érkeznek az emberek hanem távolabbi helységekből, így senki nem ismeri őket.
Sipos Ella szerint sokszor elgondolkoztak azon, érdemes-e ezt a szélmalomharcot vívni olyan körülmények között, amikor sem az állam, sem az egyház nem támogatja munkájukat. A megbélyegzett szenvedélybetegekről legszívesebben mindenki elfeledkezne, hiszen a közvélemény azt tartja, ők keresték maguknak a bajt, ők is oldják meg. Csakhogy ez önerőből nem működik. „Ha ennyi energiával öregek otthonát építettünk volna, már rég a környék legjobban működő szociális intézménye lennénk, hiszen azt a megyei tanács és az állam is támogatná. Ma még senki nem akarja elhinni, hogy a környéken mekkora gondot jelentenek a szenvedélybetegségek.”

Makkay János - erdélyinapló

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr377256715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása