Sok beteg, sok gyógyszer, kevés orvos, kevés idő. Nagyjából így fest ma a magyar pszichiátriai rendszer. A betegek érdekvédőivel beszélgettünk. 

 

Nemrég mutattunk be egy 25 éves fiút, akinek gyakorlatilag gyógyító társaságra lenne szüksége, megfelelő intézmény hiányában azonban az elmúlt egy évben erős gyógyszeres terápiára kényszerült. Édesanyja szerint túl erősre. A riportot itt olvashatja.

A történet kapcsán pszichiátriai betegek érdekképviselőit kérdeztük a mai magyar pszichiátriai rendszerről. A Társaság a Szabadságjogokért fogyatékosügyi programvezetője Verdes Tamás ( a továbbiakban: VT) és a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke, Radó Iván ( a továbbiakban: RI) is úgy látja, a bajokat nem a Lipót bezárása okozza, nincs szükség egy nagy intézményre tele betegekkel, és nem is kórházi ágyban van hiány.

Mi hiányzik?

VT: Kórosan alulfejlett rendszer jellemzi a pszichiátriát, a legtöbb beteg nem kap semmilyen szolgáltatást és egy nagyon intézet-centrikus ellátórendszerünk van. Vagyis ha valaki bajban van, nem kap segítséget vagy egy pszichiátriai intézetben, illetve szociális otthonban kap szinte kizárólag csak gyógyszeres terápiát. Beszélgetős gyógyítás alig elérhető, a tébé minimális módon támogatja.

RI: Hadipszichiátriai zajlik. Nincs idő. A magyar lakosság negyede érintett valami pszichiátriai problémával, a depresszió népbetegség, csak a szkizofrének száma egy százalék, ami nem kis szám. Irtózatos számú beteg van. A kórházi ellátásuk még csak megoldható, de a rendszeres pszichoterápiára, az egyénnek igazán megfelelő gyógyszerbeállításokra már nem tudnak elég időt szánni az orvosok.

VT: Járóbeteg ellátásban nagyjából két kérdést tesz fel az orvos a betegnek és felírja a gyógyszert, ennyire van idő. Egyszer kiszámoltam, hogy egy betegre egy alkalommal fél óra jut, ha az orvos nem adminisztrál, nincs ebédszünete és nem megy ki vécére. Szóval nyilván nincs 20 perc sem, miközben legalább 45-60 perc lenne ideális, nyugodt körülmények között.

RI: Ha valaki valóban elképesztő állapotban van és kórházban őt már jól kezelni nem hatékony, sokszor kimondatik, hogy betegotthonba kell mennie. Csakhogy a kettő között, a kórháztól amíg elhelyezik, nincs semmi. Ilyenkor kapja a problémát a hozzátartozó vagy az utca. Vagy ilyenkor – bár utálom, ha a média így stigmatizál – lehet, hogy bűncselekményt követ el a beteg vagy ő maga lesz áldozat.

Hol van országos rehabilitációs intézet? Ha leesik a lábam, az orrom, a nyakam, arra van. Pszichiátriában hol van ilyen? Pedig itt ez iszonyú fontos lenne. Nem elidegeníteni kell a betegeket, hanem integrálni a társadalomba. Nem védett munkahelyet kell adni, ahol simogatják a kis feje búbját, hanem önálló munkavégzést, olyat, ami neki jó. Arról nem beszélve, hogy vannak állami kedvezmények a megváltozott munkaképességűeknek, arra bárkit felvesznek, csak pszichiátriai beteget nem.

Verdes Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért fogyatékosügyi programvezetője. Fotó: Berecz Valter

1999-ben módosították a törvényt arról, hogy minden 30 ezernél nagyobb lakosú településen kell pszichiátriai betegeknek nappali gondoskodást nyújtani. Hihetetlen, hogy 2014-ig ez országosan nem valósult meg.  Van egy-két hely ahol van, még több hely, ahol ráfogják, hogy van, mert van mondjuk egy idősek klubja.”

Hova tűntek a betegek?

A jelenlegi 650 pszichiáternek a duplájára lenne szükség Magyarországon.

Miközben a pszichiátriai gondozók száma az ezredfordultól 2013-ig 139-ről 135-re csökkent, a beteglátogatások száma 1,262 millióról 1,083millióra apadt. Ez biztos nem azért következett be, mert a betegek varázsütésre meggyógyultak – áll a Magyar Pszichiátriai Társaság januári közleményében.

Hova tűntek a pszichiáterek?

RI:Egyrészről azt gondolom, hogy a pszichiáterek tanulmányaik kezdetén is tudták, mennyit fognak keresni, ez nem lehet az ok, hogy ne végezzék a munkájukat teljes odaadással. Ugyanakkor a leterheltségük miatt érthető, ha továbbállnak. Svédország például úgy hívja a pszichiátereket, hogy előbb ad neki egy ingyenes nyelvi kurzust egy másik országban, persze kaja, pia, minden, majdiszonyatos fizetésért annyi a feladata, hogy felírja a gyógyszert, a terápiákat sem neki kell csinálnia.

Beszélgetés helyett tabletta?

RI: Rengeteg kórképben esélytelen a gyógyulás gyógyszer nélkül. Etikai kérdés, hogy a beteg dönthessen arról, hogy szed egy gyógyszert, vagy a mellékhatások miatt inkább vállalja a betegsége tüneteit. Van, aki a gyógyszertől egész hátralévő életében grimaszol, de van ezermillió más mellékhatás, súlycsökkenés, súlygyarapodás, a vérkép teljes felborulása, nyálcsorgás, a meglévő tünetek erősödése. Nagyon fontos, hogy a beteg a neki legmegfelelőbb gyógyszert kapja, ha nem elég hatásos, kellemetlen a mellékhatás, váltani kell, illetve módosítani az adagot. Erre a gyógyszerbeállításra sincs sokszor idő.

Radó Iván. Fotó: Neményi Márton

Pszichiátriában a második dolog a ’Jó napot!’ után a bizalom, ha ez nincs, ha megpróbálja az orvos eldönteni, hogy a betegnek mi a jó, anélkül, hogy ezt megbeszélné a beteggel, az nem fog működni.

VT: Kötelező gyógykezelés miatt gyakorta keresnek minket. Ilyenkor az történik, hogy valakit bevisznek a zárt osztályra,elzárják a családtagjaitól és elszigetelik a környezetétől, és erős gyógyszereket kap nagy dózisban, amelyek akár napokra is magatehetetlenné teszik az embert. Ilyen esetekben a hozzátartozók is tehetetlenek, és az érintett személy sem tud segítséget kérni, hiszen nincsen olyan állapotban.

Magyarországon, aki szegény, megy a pszichiátriai gondozóba, felírják neki az iszonyú sok gyógyszert, aztán megy az intézetbe meg a zárt osztályra. Aki gazdag, elmegy pszichológushoz, kifizet havi 20 vagy akár 100 ezer forintot. Soha senki nem tudja meg, hogy odajár, ő védve van a stigmatizálástól is. Belgiumban például a pszichoterápia támogatott egészségügyi szolgáltatás, így a szegények közül is mind többen el tudnak járni pszichológushoz, pszichiáterhez. Itthon csak kevesek juthatnak hozzá pszichoterápiához.

Kevés a gyermekszichiáter

2006-ban 151 gyermek- és ifjúságipszichiátriai szakorvos dolgozott, 2011-ben már csak 127, ezért 2012-ben a gyermek és ifjúságpszichiátria felkerült a hiányszakmák hivatalos listájára.

VT: Pár éve az állampolgári jogok biztosa is kimondta, hogy a gyermekpszichiátriai osztályok többségében szakemberhiány és tárgyi feltételek hiánya is akadályozza az ellátást. A vizsgálat idején volt olyan kórház ahol már két éve kerestek gyermekpszichiátert. Nagyon nagy baj, hogy a helyhiány miatt sokszor a felnőtt pszichiátriai osztályra küldik a gyerekeket vagy a normál gyermekosztályra, ahol nem a megfelelő ellátást kapják.

Megyék lefedetlenül

Az országban 26 gyermekpszichiátriai gondozó működött 2011-ben. Míg Komárom-Esztergom és Borsod megyében egyetlen gondozó sem működött, és Budapesten, Pest és Szabolcs megyében 100.000 gyerekre kevesebb mint egy gondozó jutott, addig ez a szám Nógrád megyében meghaladta az ötöt, Tolna megyében pedig a hetet. (KSH)

Nem veszélyesek

RI: Nem azt mondjuk, hogy pszchiátriai beteg nem követ el bűncselekményt. Általában nem a betegsége miatt követ el bűncselekményt egy pszichiátriai kezelés alatt lévő ember. Az évi 150 emberölés körülbelül 2 százalékában mondható ki, hogy a tettes beteg volt és még akkor sem biztos, hogy amiatt csinálta.

VT: Az erőszakos bűncselekményekben a pszichiátriai betegek az áldozatok között vannak túlreprezentálva. Magyarországon egyébként adat sincs arra, hány gyilkosságot követtek el betegek. Tanulmányok szerint egyébként erőszakos bűncselekményt is általában olyan, nem megfelelően kezelt skizofrén beteg követ el, aki komoly drogfogyasztó.

Minden döntéstől megfosztva

VT: A gondnokság alá helyezett ember gyakorlatilag egy gyerekstátusú jogi helyzetbe kerül. Más dönthet arról, hol lakhat, kivel lakhat, köthet-e szerződést, házasodhat-e, szülhet-e gyereket, elválhat-e, műttetheti-e magát. A magyar gondnoksági rendszer a nemzetközi joggal teljesen ellentétes.

Azt ma Magyarországon elfogadhatónak tartjuk, hogy a pszichiátriai betegeket gondnokság alá helyezzük, megfosztjuk őket a döntési joguktól, azért, hogy ne köthessenek rossz szerződést, amely esetleg bajba sodorja őket, például aminek következtében elveszíthetik a lakásukat. Azt gondoljuk, hogy ők azok, akik rossz döntéseket hoznak, és ezért indokoltnak tartjuk, hogy korlátozzuk őket. Pedig ez súlyos tévedés: a rossz döntésnek az épeszű ember is ki van téve. Kinek jutna eszébe gondnokság alá helyezni többszázezer devizahitelest, akik nem számoltak az árfolyamkockázattal, vagy az autóhiteleseket, akik egy BMW áráért vették meg a Suzukit? 

55 ezer ember van gondnokság alatt, többségük intézetbe van zárva, holott ez egyetlen beteg esetében sem indokolt. Személyre szabott, emberséges, nem elnyomó körülmények között kellene nekik lakhatást, segítséget biztosítani a saját közösségüken. Nem úgy kell védeni valakit, hogy rázárjuk az ajtót, hanem legyen például egy kísérő.

RI: A gondnoksággal az a fő baj, hogy nincs kontroll. Mert mondjuk, jön egy szomszéd, aki kitalálja,hogy a delikvens beteg, ráugrik a gyámhivatal, jön egy szakértő, aki esetleg rosszindulatú, ír valami baromságot, mert a hozzátartozó lefizette, hogy a vagyonügyekben korlátozzák az illetőt. A gondnokságot azért találták ki, mert vannak gyámolítandó, ügyetlen, csetlő-botló emberek különböző területeken, akiket segíteni kell, tehát a gondnokság nem ördögtől való, az kell, csak a teljesen korlátozó nem, amit most állítottak vissza. És persze a visszaéléseket megakadályozó civil ellenőrzés kellene és komly képzés, mert itt emberekkel dolgoznak. 

VT: Sok olyan panasz érkezik hozzánk, hogy valakit gondnokság alá helyeznek, és akarata ellenére bentlakásos szociális intézetbe utalják. Ha bent van, akkor már nem tudja elhagyni az intézményt, hiszen a gondnokság alá helyezés révén a tartózkodási hely megválasztásához való jogát is korlátozták. Ilyenkor csak úgy lehet elhagyni az intézményt, ha előbb visszanyeri a cselekvőképességét. Mi ebben szoktunk segíteni rendszeresen, ilyen ügyeink vannak, most épp 7 embert képviselünk.

Belicza Bea - hír24

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr917184765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása