2015.01.05. 10:04
Kit nevezhetünk alkoholistának?
Alapjában véve, akinél kialakult a függőség valamilyen formában. Súlyosabb esetben az ember már nem tud uralkodni ivásán.
Ezt a betegséget tulajdonképpen mindenki más, és máshogy éli meg, de végkimenetel egyforma. Az alkoholizmus kialakulása.
Hol van az a pont, amikor valakire ki lehet mondani azt, hogy alkoholista?
Voltaképpen egységes definíciója nincs az alkoholizmusnak. Általában azt szokás mondani, hogy alkoholistának azt az egyént nevezzük, akinek az életében súlyos problémákat jelent az alkohol. Ez sajnos kiterjedhet a magán és családi életünkre. Nagyban befolyásolja a munkánkat is, mert, aki betege a piának, az bizony megteszi azt is, hogy munkahelyén rejtett butykosokat nyakal és fogyaszt el. Ezt nem azért teszi, mert a szabályokat azért is át akarja hágni, hanem egyszerűen azért, mert nem tud az érzésen uralkodni. Bármilyen körülmények között szüksége van az alkoholra.
A szomorú dolog az súlyos esetekben, hogy az alkoholista volán mögé ül, veszélyeztetve maga és mások testi épségét.
Léteznek olyan elképzelések, mely szerint már az is alkoholista, aki minden nap megiszik egy üveg sört.
Van, aki mindennap iszik, nem is kis mennyiséget, de van olyan csoport is, akik hetente, vagy havonta isznak egyszer, de akkor nagyon.
Függőség (betegség) jelei:
Sóvárgás, kényszerítő vágyakozás.
Kontroll nélkül, ha elkezd inni, akkor nem tudja abbahagyni a lerészegedésig.
Megvonási tünetek jelentkeznek: izzadás, remegés, álmatlanság, szapora szívverés, súlyosabb esetekben epilepszia, delírium, tüdőbetegségek, tüdőtályog, hasnyálmirigy gyulladása és esetleges daganata.
A veszélyes tolerancia: ez azt jelenti, hogy az elfogyasztott alkohol mennyiségnek növekedni kell a hatás elérése érdekében.
hír.ma
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek