A rendszeresen bűntényeket elkövető ember bármilyen pszichoterápiás beavatkozásra csak igen korlátozottan, kismértékben alkalmas. A kriminális személyiségzavar az egész pszichikumot komplexen és mélyen érintő károsodás, amely – ha már kialakult – visszafordíthatatlan, irreverzibilis patológiás állapotnak tekinthető.  

 Ezért van olyan hihetetlenül nagy jelentősége a fiatalok sodródásában a felismerésnek, a kriminalitás irányába ható folyamat leállításának, mindenféle prevenciós törekvésnek és munkának. A személyiségtorzulás kialakulása viszonylag hosszabb idő alatt következik be, ezért fiatalkorban még nem beszélhetünk kifejezett kriminális személyiségzavarról.

Családi háttér

A krónikus bűnelkövetők gyermekkori családjában gyakran találhatunk alkoholista, kábítószer-élvező, gyógyszerfüggő, az öngyilkossággal többször kísérletező és bűncselekményeket elkövető személyeket. Igen gyakoriak a nagyfokú beilleszkedési zavarral küszködő, szélsőségesen extravagáns emberek is. Ritka a teljes család, és a szülők válása után a nevelőszülővel rendszerint súlyos konfliktusai vannak a gyermekeknek, amelyeket nem képesek megoldani.

A szülők, illetve a gyermeket nevelő felnőttek között gyakoriak a nyíltan agresszív konfliktusok, jellemzőek a hangos veszekedések, az otromba trágárkodás, a brutális bánásmód. A családtagok kíméletlenek, durvák egymáshoz, a problémák kezelésének egyetlen eszköze az erőszak. A szülők szemben állnak a társadalmi normákkal és értékekkel, illetve semmibe veszik azokat.

Jellegzetes az a gond is, hogy a család nem tud mit kezdeni a gyermek fizikai és intellektuális akcelerációjával. A probléma lényege abban áll, hogy a fiatalok testileg és értelmileg lényegesen gyorsabban fejlődnek, mint néhány évtizeddel korábban, s ezen belül is a gyerek gyorsabb ütemben érik az említett két faktorban, mint érzelmileg és szociálisan.

A biológiai és a mentális érettség messze meghaladhatja a gyermek emocionális fejlettségi szintjét, s még ettől is lemaradva kullog a szocializáció. Ez a nagyfokú diszkrepancia önmagában is feszültségteremtő faktor – amelyet ma minden szülő érez és tapasztal. Az általunk tárgyalt családokban azonban amúgy is problematikus az érzelmi kultúra és a szociális beilleszkedés. Ezért ők a gyermeknél spontán fellépő ilyen jellegű frusztrációkat és belső konfliktusokat nemhogy enyhíteni nem képesek, de még el is mélyítik azokat.

Környezeti ártalmak

A legalapvetőbb és legsúlyosabb következményekkel járó miliőártalom a családi együttes élmények hiánya. Ez azt jelenti, hogy a család nem alakít ki olyan időtálló közös értékeket és normákat, amelyeket egyetlen tagja sem változtathat meg kénye-kedve szerint önkényesen. Nem alakul ki a családi “mi tudat” és a kohézió, mert az emberek nem vállalnak egymással sorsközösséget, nincsenek együttesen, egymást figyelve és elfogadva átélt közös élményeik és tapasztalataik.

A család tagjai nem együtt, hanem inkább egymás mellett élnek, nem alakítanak ki közös életvitelt és életritmust. Emiatt nem fejlődik ki a problémahelyzetek konstruktív kezelési technikája, a közös érzelmi atmoszféra. A konfliktusszituációkban csak “csapkodnak” egymás felé anélkül, hogy a másik szempontjait és motivációit is figyelembe véve törekednének az okok valódi megértésére.

A szülők a gyerekekkel csak időnként, periodikusan vannak együtt, és időközönként vannak jóban. Általában a szülő aktuális érzelmi-indulati állapotától függ, hogy éppen hajlandó-e odafigyelni és elfogadni gyermekét, vagy lesöpri magáról és elutasítja. Ez a helyzet permanens érzelmi bizonytalansághoz és éhséghez, kielégítetlenséghez vezet.

Ezeknél a családoknál tehát nem feltétlenül az együtt eltöltött idő mennyisége kevés, hanem az együttlétek minősége rendkívül gyenge. Ez kedvezőtlenül hat a gyermek énerejének, toleranciájának, türelmének, akaraterejének, szocializációs szintjének, kommunikációs készségének, finom érzelmeinek, problémaérzékenységének, differenciált látásmódjának kialakulására. Végül is a primitív személyiségszerkezet és az éngyengeség létrejöttének táptalajáról van szó.

A környezeti ártalmak másik helyszíne az iskola. Az otthoni problémák miatt a gyerek nem tud intellektuális adottságainak megfelelően teljesíteni, ami önértékelési redukcióhoz, sőt válsághoz vezethet. A sorozatos iskolai kudarcélmények alapvetően megrendítik az önbecsülést, és véglegesen lerombolják a felnőttek iránti bizalmat. Lényegében ebben az esetben is az történik, hogy ahelyett, hogy az iskola – amennyire teheti – a bajban lévő gyerek segítségére sietne, a családból hozott konfliktusokat felerősíti, elmélyíti és a problémák eszkalációját hozza létre.

Ha a gyerek két alapvető életterében – otthon és az iskolában – rosszul érzi magát, akkor lelkileg sérül és elindul, hogy pótkapcsolatokat, pótközösséget keressen magának.

Kriminális veszélyeztetettség

A deviáns veszélyeztetettségnek látható jelei vannak. A magatartás terén jellemzővé válik a hazudozás, dacosság, figyelmetlenség, provokatív viselkedés, egyénileg nyílt agresszív megnyilvánulások a felnőttekkel szemben vagy csoportban elkövetett erőszakos cselekmények.

A közösségben áldozati vagy bűnbak szerepbe kerülnek, peremhelyzetre szorulnak, elmagányosodnak, klikkekhez csatlakoznak, viselkedési normáikat váltogatják és egyre több destruktív elemmel telítik meg. Jellemzővé válik a trágár, tartalmilag szegényes, sztereotip fordulatokkal teletűzdelt beszéd. A fiatal gyakran unatkozik, semmi sem érdekli, önmagával nem tud mit kezdeni. Ápolatlan, gondozatlan vagy épp ellenkezőleg, “divatőrült”.

Koravén attitűdöket vesz fel, aluljárókban, bevásárlóközpontokban cselleng, lófrál vagy az utcákon céltalanul csatangol. Minden idejét moziban vagy játékautomatáknál tölti. Szélsőséges együttesekért rajong.

Anyagias, rámenős, pénzéhes. Hangsúlyozottan “vad”. Minden kompromisszumot elutasít, fatalista, cinikus, közönyös. Hangsúlyozza függetlenségét, egyéni szabadságát, és hogy senkinek semmi köze az ő életéhez. Érzelmileg valójában szorong. Depresszív, impulzív, infantilis, csábulékony, sodorható. “Heccből” agresszív, brutális, vandál.

Veszélyeztetettség szempontjából legsúlyosabb szimptómák az állatokkal, kisebb, gyengébb gyerekekkel való kegyetlenkedés, az alkalomszerű alkoholizálás és drogfogyasztás, ismétlődő csavargás éjszakai kimaradásokkal. Kisebb, rendszeres lopások üzletekből, társaktól. 14 éves kor előtt megkezdett szexuális élet, a partnerkapcsolatok váltogatása. Tartós kapcsolatok galeritagokkal, deviáns csoportokkal.

A kriminális személyiség

A már kialakult kriminális személyiségzavarnak több általános jellemzője is van. Az egyén rosszul tűri az állandó jellegű érzelmi feszültségeket, még akkor is, ha ezek kismértékűek. Például azért nem tud megmaradni hosszabban munkaviszonyban, mert nem bírja a rendszeres, időre való bejárást, a napi feladatok állandó tűrését, a munkával kapcsolatos kisebb, de folyamatosan jelentkező problémák megoldását.

Nagyon gyengén tolerálja a fellépő vágyak kielégítésének késleltetését. Ha valamit megkíván, ahhoz azon nyomban, szinte minden áron hozzá akar jutni, mert nem viseli el a várakozási feszültséget. A rövid ideig tartó és nagy intenzitású, felpörgetett, felcsigázott helyzeteket kedveli és keresi. Ez a tulajdonság a személyiség infantilis és archaikus reakciómódjára utal, ahol hirtelen nagy erőbevetéseket hosszabb semmittevések, teljes szabadságban töltött ellazulások, dőzsölések, mulatozások követnek. Csak ennek kielégítése után képes ismét az erők összeszedésére és kiadására. A kriminális életmód éppen ilyen, hiszen a deliktumok periódusokban zajlanak, amelyet a kriminális aktivitás szüneteltetése időről időre megszakít.

A bűncselekményben – szintén infantilis – oppozíció és támadókedv nyilvánul meg. A kriminális ember nem hajlandó elismerni és akceptálni a korlátokat és a korlátozást. Képtelen keretek közé szorítani magát, minden ilyesmi támadásra ingerli.

A krónikus bűnelkövetők viselkedése nemegyszer hiszteroid, hajlamosak a szerepjátszásra, s azt kifejezetten élvezik. Személyiségstruktúrájuk és személyiséghatáraik rendkívül lazák és képlékenyek. Ebből következik, hogy a börtönben az úgynevezett “jó magaviselet” döntő többségében csak asszimiláció, de nem adaptáció.

A kriminális személyiségzavarban szenvedők számára a büntetés kilátásba helyezése semmilyen visszatartó erővel nem bír, mert az időnkénti lebukás és börtönbe kerülés életüknek szerves, bekalkulált részévé válik.

Feuer Mária
pszichopedagógus 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.