Hajnóczy Péter kisregénye, A halál kilovagol Perzsiából szinte folyamatos helyzetelemzés. A főhős egy önmagát kívülről néző alkoholista, aki rögzíti a szenvedély és a szenvedés fázisait. A Leo Amici Alapítvány drogfüggő betegek rehabilitációját végzi, a színházterápia a szerfüggők kezelésének része, a módszer Georges Baal-hoz is köthető.

A Pécsi Harmadik Színházban október 18-án este a közönség nem az átlagos „színházba-járókból" állt. A színpadon sem színészeket láttunk. Mégis egy olyat láthattunk, ami túl ment egy hatásos előadás szintjén.

A színpadon tizenhárom félmeztelen férfi. Ki pocakos, ki izmos, ki fiatal, ki gyűröttebb, átlagos vagy különleges. Csupa férfi. Két sorban álltak egymással szemben, s ahogy belekezdtek az előadásba, alternatív színházban éreztem magam, ahol a színészek játéka jelent mindent, se díszlet, se jelmez. Az ott és akkor megszülető szituációban a hatás egy része a színházterápia módszeréből adódott, ami megszabta a kereteket a személyes történeteknek.

Egy férfi keze, majd a teste rángatózni kezdett. Önálló életet élt. Próbált ellene tenni. Nyomasztó az egész: elveszteni az uralmat magam fölött. Ő küzd, többen megpróbálják lefogni. Visszahúzni, akadályozni, értelmezhető minden szimbolikusan, allegorikusan, konkrétan. Négy ember súlyát, erejét kellett magáról lefejtenie - közben rángatózott a keze. Iszonyat, felemelő, szép, emberi... Jelzőket lehet még halmozni.

Sorra jöttek a szituációk. Az erős színpadi jelenlétet segíti Hajnóczy időnként felbukkanó szövege, de az előadás nem a magyar próza egyik csúcsteljesítményének reprodukálása, hanem szellemiségének újrateremtése, a terápián résztvevők a saját életüket, saját magukat viszik bele a játékba. Egy problémát osztanak meg, a saját belső problémájukat. Egy-egy vallomással zárul az előadás, egy rövid mondatnyi önreflexióval. És következik a taps, ováció. Az előadás szereplői egy pólót húznak és a színpad szélére települnek. Megindul egy másfajta diskurzus.

Az előadás végeztél még nagyobb feszültség ült ki az arcokra. Többen vallottak arról, mit éreztek a színpadon. Erős élményt nyújtottak, mind emberit, mind művészit, terapikusat.

Miodragovits Vince rendezésében egy ilyen előadás nem csak a színészek személyes terápiája, hanem a közönségé is. Ki az a szerencsés, akinek ne lenne mit eljátszania magából, félelmet, megrögzöttséget, fájdalmat?

Pécsi Tudományegyetem 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.