Az agy kémiai egyensúlya megváltozik, a betegségből nem lehet egyszerűen kitörni.

A súlyos depresszió a munkaképtelenség második leggyakoribb oka a világon - derült ki a mentális betegség globális terheit elemző tanulmányból. A klinikai depresszió, más néven súlyos depresszív zavar (MDD) leginkább a munkaképes korú felnőttek között fordul elő, és több nőt érint, mint férfit. 

Az egész világon legnagyobb arányban Afganisztán, legkisebb arányban Japán népességét sújtja, Közép-Amerikában, Közép- és Délkelet-Ázsiában pedig a munkaképtelenség vezető oka - tudósított a Healthline tudományos-ismeretterjesztő portál a PLOS Medicine című szaklapban megjelent tanulmányról.

A Queenslandi Egyetem professzora, Alize Ferrari vezette kutatócsoport azt vizsgálta, milyen terhet jelentett 2010-ben a klinikai depresszió az egész világon. A kutatást elvégezték húsz és tíz évvel korábban is.

A tudósok a depressziót több mint kétszáz munkaképtelenséget okozó betegséggel és sérüléssel hasonlították össze. Elemezték a betegségről készült tanulmányokat, és azokban az országokban, ahol hiányosak voltak az adatok, becsléseket alkalmaztak.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) adatai szerint körülbelül 350 millió embert, vagyis a világ népességének mintegy négy százalékát érinti a depresszió, az egyik leggyakoribb mentális zavar. A beteget a tartós szomorúság és levertség jellemzi, érdektelenséget érez a korábban örömet szerző dolgok iránt.

Úgy tűnik, senkinek sincs védettsége ellene. Bár több nőt érint, a férfiakat is sújtja, és akár hároméves gyerekeknél is jelentkezhetnek a tünetei. Oka ismeretlen, ám a legfrissebb kutatások szerint az agy kémiai egyensúlya a betegeknél megváltozik, így nem lehet egyszerűen "kitörni belőle" - magyarázta Rob Dobrenski New York-i pszichológus, aki nem vett részt a kutatásban.

Alize Ferrari a BBC kérdésére elmondta: a depresszió súlyos gond, és a mainál több figyelmet kell szentelni neki, a kezelés újabb, hatásos módszereit kell kifejleszteni.

Weborvos 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr875619852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása