A lóval megélt pozitív élményeket, és az azokhoz vezető eszközök használatát át lehet vinni az emberekkel való kapcsolatra. Ez a jelenség sokszor kamaszok esetében figyelhető meg, akik „kinyílnak” a világra, miután lovasterápiás foglalkozásokon vesznek részt.  A mai pszichoterápiás eszközök is felfedezték a lovat, mint lehetséges terápiás segítőt.  

A médiában egyre gyakrabban bukkannak fel gyógyító lovakról, lovasterápiás helyekről és programokról szóló hírek.  Tudomány ez, vagy csak néhány jó szándékú lovasember igyekszik segíteni a rászorulókon? Mindenkinek vannak tapasztalatai arról, milyen sokrétű élményt tudnak nekünk nyújtani az állatok. Mit mond a pszichológia egy olyan összetett jelenségről, amit lovasterápia néven foglalhatunk össze?

Tehát: mi is az a lovasterápia?  

Egy kis történelem…

A ló története nagyon régi időkre nyúlik vissza, de a legfontosabb mérföldkő a ló háziasítása volt. Azt hihetnénk, hogy a háziasítás csak az emberen múlt: az ember úgy döntött, hogy szüksége van a lóra, befogtak egyet, majd valaki, aki elég bátor volt, ráült – és azóta ez a természetes. Az igazság azonban ennél sokkal árnyaltabb és sokrétűbb. A Földön 4000 emlősfaj él, és ebből 12 lett háziasított. Ennél persze sokkal többet próbáltak domesztikálni, kevés sikerrel: az egyiptomiak próbálkoztak antilop, hiéna és a kőszáli kecske háziasításával, de mégis, nagyon kevés „kiválasztott” faj maradt meg az ember mellett.

Környezeti, éghajlati és földrajzi viszonyok szerencsés konstellációja s a ló hosszú „előadaptációs” folyamata tette lehetővé a háziasítást és a ló-ember közös evolúcióját.

A ló háziasítása i.e. 6000 körül kezdődött a Fekete-tengertől északra fekvő Dereivka (Ukrajna) vidékén. A mai ló (Equus cabballus) létezése „sikertörténet”, hiszen a kipusztulás széléről jutott el a mai megközelítőleg 60 milliós populációig.

Bátor ember volt, aki elsőnek megülte a lovat: ezzel egy olyan partnerre tett szert az emberiség, aki lehetővé tette a gyors helyváltoztatást, ezáltal a civilizációk terjeszkedését. A kerék feltalálásával pedig csak még gyorsabbá válhatott ez a folyamat. I.e. 2000 környékén a ló vontatta gyors harci szekerek a legfélelmetesebb harci eszközök, az egyiptomi fáraók hihetetlen hatalmának pedig fontos szimbólumai voltak a lovak vontatta szekerek. Az új uralkodó beiktatásának elengedhetetlen része volt a „kocsikázás” az ujjongó tömeg előtt.

Az „antikvitás örök és látens antropomorfizmusa” – gondoljunk csak az Iliász két érzelgős és bölcs lovára, Baliosra és Xanthosra – a lovat még inkább a hatalom és a gazdagság jelképévé tette, ami annyiban ártott a lónak, hogy az ember egyre kevésbé volt képes őt állatként, vagyis természetes valójában látni. A középkorban a lovon ülő király, herceg, lovag volt a gazdagság és a hatalom szimbóluma. Cortez spanyol konkvisztádor tizenhat, Kolumbusz Kristóf harminchat lovat vitt magával az Újvilágba: a mai Amerikában élő lovak őseit. Jól példázza a lovak helyzetét az alábbi Erzsébet-kori mondás is: „Anglia a nők paradicsoma, a férfiak tisztítótüze és a lovak pokla”.  A lovak katonai pályafutására az első világháború tett véres pontot: egyetlen napon mintegy 6000 ló veszett oda a harcmezőn. A lovak „isteni” magasságba emelkedtek: ez is bizonyíték arra, hogy milyen erős érzelmeket képes a ló az emberből kiváltani , sokszor a saját vesztére: a lóáldozatok nagyon sok állat életébe kerültek – az i.e. ötödik században egy kínai uralkodó temetésekor például 600 állatot öltek le.

Ma, a 21. században a ló többnyire megbecsült sporttárs, az emberiség elkezdte törleszteni régi adósságait, és egyre inkább terjednek a „natural horsemanship” (a lóval való természetes bánásmód) módszerei, melyek a ló természetes igényeit, kommunikációját és képességeit veszik figyelembe. Őket nevezi a média „suttogóknak”. Az elnevezés mögött egy régi mondás húzódik: „a jó tréner meghallja, amit a ló mond – az igazi tréner azt is meghallja, amit suttog” , tehát nem arról van szó, hogy az ember megbabonázza a lovat, és trükkökkel készteti arra, hogy vele együttműködjön: a kulcs a ló testbeszédének és tulajdonságainak megértése, és a harmonikus együttműködés.

Miért is fontos mindez a lovasterápia szempontjából?

Emberek és lovak a gyógyításban

Az ember és a ló kapcsolata nemcsak a sport világára korlátozódik, hanem nagyon fontos szerepet tölt be a gyógyításban is. A lovasterápiának négy nagyon jól megkülönböztethető és elkülöníthető ága van.

Egy összefoglaló meghatározás szerint a terápiás lovaglás definíciója : „a ló és a lovaglás hatásainak tudatos, tervszerű, kontrollált felhasználása a megelőzés, a gyógyítás, a fejlesztés és a nevelés céljából a sérültek, károsodottak, fogyatékosok, illetve egészségükben veszélyeztetettek életminőségének javítására.” (Bozori, 1999) A meghatározásból látszik, hogy komplex hatásrendszerről és összetett eszközrendszerről van szó, amiben a ló szerepe nagyon meghatározó. 

A lovasterápia legősibb ága – a hippoterápia

A ló gyógyításban betöltött szerepében sokáig a fizikai tényezők játszottak túlnyomó szerepet.

Minden a görögöktől indult, akik i.e. 460 környékén már használták a lovat mozgási rendellenességekkel élő emberek mozgásfejlesztésében. Ebből alakult ki a hippoterápia szakága, melyet főként az egészségügyben, leginkább gyógytornászok (gyógypedagógusok) által kiegészítő, egyéni terápiás eljárásként alkalmaznak a tartási és mozgásfunkciók javítása, korrekciója érdekében. A hippoterápia orvosi előírás alapján történő neurofiziológiai gyógytorna-kezelés, általában lépésben vezetett lovon végzik, mely a ló és az ember hasonló mozgás-képletét használja ki. A ló hátán passzívan ülő ember testére közvetlenül átvitt, háromdimenziós mozgásimpulzusok által kiváltott aktív mozgásválaszokkal, tartási és egyensúlyreakciókkal a járásnak megfelelő mozgásmintákat vált ki a ló a lovon ülő testében, ami a gyenge vagy passzív, sérült izmok fejlesztésében fontos. A ló ebben az esetben „élő gyógyászati segédeszköz”. A mozgási rendellenességek mellé sokszor neurológiai sérülések is járultak, bizonyos kórképekben (pl. Down-kór, CP-szindróma) a kettő együtt is jár, így nagyon hamar rájöttek a fejlesztő pedagógusok, szakemberek, hogy a lovak jó hatással vannak a fogyatékkal élőkre. 

„Amikor az autista gyerekek lovagolnak…” – a gyógypedagógiai lovaglás

1919-ben a washington-i (USA) Szent Elizabeth Kórházban már tervszerűen vontak be állatokat – macskákat, lovakat, kutyákat – a mentálhigiénés programokba. A gyógypedagógiai lovaglás: 

„a ló, a lovaglás és a lóval való foglalkozás hatásait felhasználva fejlesztő, nevelő célzatú - komplex hatást kiváltó egyéni vagy csoportos foglalkozás, mely alkalmas értelmileg akadályozott, tanulásban akadályozott, autista, hiperaktív, látás- és hallássérült, részképesség-zavaros, illetve magatartásproblémás páciensek kezelésére. A terápiát  szakképzett gyógypedagógus-lovasterapeuta vezeti, és a foglalkozás során egyéni elbírálás alapján felhasználható a ló bármely jármódja. A terápia magában foglalja a lovaglást, a lovastornát, a lógondozást.  A lovaglás történhet vezetve, futószáron, vagy önállóan.” (Bozori, 1999, 13.o.)

A gyógypedagógiai lovagoltatás tehát a fejlesztést és a nevelést segíti: a lovaglás nagyon sokrétű fejlődési lehetőséget biztosít a ló, a lovaglás és a lovardai környezet által.  Ez a speciális környezet fontos teret biztosít a speciális nevelési igényű gyerekek és a felnőttek társadalmi beilleszkedéséhez. Angliában és az Egyesült Államokban 1969-ben alakultak meg a hivatalos lovasterápiás szervezetek (RDA – Brit Lovasterápiás Szövetség, NARHA – Észak-Amerikai Lovasterápiás Szövetség), Magyarországon 1997-ben alakult meg a Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ). 

A parasport

A speciális nevelési igényű és fogyatékkal élők sportját nevezzük parasportnak. Ebben a lovassportnak is nagy szerepe van, és az paralimpiákon állandó versenyszámot jelentenek a díjlovas és lovastornász számok. A fogyatékkal élők számára is nagyon fontos a sport adta öröm, kihívás és elismertség érzése, és ezek eléréséhez a lovak nagyon nagy segítséget tudnak nyújtani.

A ló asszisztálta pszichoterápia: ember és ló – egy újfajta (gyógyító) kapcsolat kezdetei… 

Az állat-asszisztálta terápiák (AAT, Animal Assisted Therapy), amik azon az egyszerű felvetésen alapulnak, hogy az állatok jó hatással lehetnek az emberekre, újdonságnak számítottak megjelenésükkor. H.S. Bossard és munkatársai voltak az elsők, akik a Mental Hygiene című újságban cikket publikáltak angol nyelven „The Mental Hygiene of Owning a Dog” címmel, 1944-ben. A cikkben felsorolják, milyen szerepeket tölthet be a kutya egy család életében: például kimeríthetetlen forrása a feltétel nélküli szeretetnek, és segít a gyerekeket felelősségre nevelni. Cikkük hatalmas előrelépés volt, hiszen ráirányította a figyelmet az háziállatok szerepére az emberek szociális életében.

Ugyancsak ez a cikk volt az első, amelyik pszichológiai hatásokat tárgyalt, és felhívta a figyelmet az ember-állat kapcsolat, kötődés (az angol eredetiben „human-animal bond”)gyógyító potenciáljára.  A kutya mellett a ló töltött és tölt be még ma is nagyon fontos „házi kedvenc” státuszt. Az állat-asszisztálta terápiák általános célja az emberek jóllétének és életminőségének növelése.  Megtalálhatjuk ezeket a programokat – amik a háziállatok jelenlétét „terápiásnak” címkézik – börtönökben, gondozó otthonokban, iskolákban, intézetekben.

Az állat-asszisztálta terápiák egyre növekvő területei közé tartozik a ló-facilitálta pszichoterápia (Equine Facilitated Psychotherapy, EFP), mely, amellett hogy dinamikusan fejlődő fiatal terület, egyelőre több gyakorlati esetleírással és útmutatóval, mint elmélettel és kutatással rendelkezik (Taylor, 2001). Emellett nagyon sok anekdotikus bizonyítékról tudunk, melyek azt bizonyítják, hogy a lovaglás és a ló pozitív hatással van az emberre. Csak egy példa:

„… A II. világháborúban a német hadseregben a bevetésről visszaérkező pilótáknak nagy problémája volt, hogy a légi csata utáni izgatott állapotukat nem tudták kipihenni, és nem tudtak elaludni, amire nagy szükség lett volna, hiszen rövid időn belül újra fel kellett volna szállniuk… A légi csatából visszaérkező katonákat, miután kiszálltak a repülőgépből, lóra ültették, és kézen vezették őket körbe… Pár lovon megtett kör után a pilóták megnyugodtak és képesek voltak elaludni…”

Az ember-ló kapcsolat pszichológiai dimenziói

Mit mondanak a már praktizáló szakemberek a ló és ember kapcsolatáról?  Mit mond a tudományos pszichológia a ló-ember kapcsolatról?

Az ember társas lény (Aronson, 1998) és testi-lelki jóllétéhez elengedhetetlenül szükségesek a pozitív szociális kapcsolatok. Ezek hiánya depresszióhoz, reménytelenséghez, szociális izolációhoz vezethet. A szociális támogatás befolyásolhatja a stressz és a depresszió emberekre gyakorolt hatásait (Collis & McNicholas, 1998; Katcher & Beck, 1987; Mayberry, 1978 idézi Taylor, 2001). A ló az emberiség számára egyre inkább a „társaság” szerepét töltötte és tölti be: korábban mint totemállat, játszótárs, és sok esetben „alteregóként” az ember érzelmeinek kifejezésében játszik fontos szerepet.  A háziasított állat az emberre van utalva: ezért lehetséges, hogy a ló lehet státusszimbólum, a hatalom kifejeződésének eszköze, a könyörtelen emberi agresszió elszenvedője, és lehet felbecsülhetetlen értékű sporttárs, egy kamaszgyerek legjobb barátja, és „jó társaság” (Taylor, 2001). Levinson (1962) rámutat az állattartás pozitív hatásaira kisgyermekkorban: az állat jelenléte növeli a gyermek önbizalmát, presztízsét, felelősségérzetét, kapacitását arra, hogy empatikusan viszonyuljon másokhoz, és csökkenti a szociális elszigeteltséget. Idősebb emberek számára a lovakkal való foglalatoskodás a hasznosság érzetével társulhat. 

Julie K. Trevelyan (2005) amerikai pszichológus szerint az alábbi jelenségek jellemzőek a ló-asszisztálta pszichoterápiára (equine-facilitated psychotherapy, EFP).

1. hamar megtöri a védekezési mechanizmusokat az emberben („ jégtörő funkció”)

A már megtanult és jól vagy rosszul működő viselkedési mintázatok nem mindig célravezetőek a lóval való bánásmód során.

2. a klienst barátságos modorban ösztönzi kihívásra

A ló bizonyos tulajdonságai (hatalmas szeme, az embernél melegebb testhőmérséklete) bizalmat sugároznak, és a ló maga aktívan keresi a kapcsolatot az emberrel.

3. a ló egy nem ítélkező, „őszinte jóbarát”

A ló az adott emberre reagál az adott pillanatban: számára nem érdekesek a múlt történései és az emberi előítéletek (hiszen nem is érti őket). A ló számára nem láthatóak (és nem is érdekesek) a testi vagy a lelki fogyatékosságok.

4. motiváló tanulási légkört teremt

Az adott pillanatban megtanult és elsajátított dolgokat azonnal pozitívan jelzi vissza a ló, hatalmas motivációs erőt képviselve ezzel.

5. terápiás kapcsolatot épít

6. azonnali ok-okozati helyzetet alakít ki (azonnali visszajelzés)

A lovak számára nem érdekes a múlt és a jövő, ők a konstans jelen állapotában élnek, így viselkedésük folyamatos visszajelzésként értelmezhető a velük foglalkozó ember számára. "Itt-és-most" élnek és gondolkodnak.

7. megfogja és megtartja a figyelmet

A ló azonnal visszajelzi, ha a vele foglalkozó figyelme elkalandozik.

8. erősíti a self és a selfkontroll érzetét

9. fejleszti a szociális készségeket

(Trevelyan, 2005)

A lóval megélt pozitív élményeket, és az azokhoz vezető eszközök használatát át lehet vinni az emberekkel való kapcsolatra. Ez a jelenség sokszor kamaszok esetében figyelhető meg, akik „kinyílnak” a világra, miután lovasterápiás foglalkozásokon vesznek részt.  A mai pszichoterápiás eszközök is felfedezték a lovat, mint lehetséges terápiás segítőt. Peter Orban Hellinger-féle családállítással foglalkozó pszichoterapeuta érdekes megjegyzése szerint "… amelyek már jóval a pubertás előtt erős hatást gyakorolhatnak a lélekre… bizonyos állatok, amelyek egy gyermek szívéhez nőttek. Nem, nem tengerimalacról vagy kanárimadárról van szó… hanem nagyobb állatokról: macskákról, kutyákról, lovakról … ezek olyan állatok, amik lélekben közel kerülhetnek az emberhez..."

A ló-asszisztálta programok és terápiás intézmények főleg az USÁ-ban és az angolszász nyelvterületeken terjedtek el és nagyon sokféle kórkép gyógyításában vesznek részt: beszélhetünk bentlakásos szerfüggőséget vagy evészavarokat gyógyító helyekről, illetve gyógypedagógiai fejlesztésben részt vevő lovardákról és intézetekről.

A szervezetfejlesztésben is felkapott dolog lett a ló-asszisztálta outdoor módszerek használata, ezt a módszert maga a legismertebb „suttogó”, Monty Roberts kezdte el használni Amerikában nagyvállalatok vezetőinek képzésére.

Ma Magyarországon a Magyar Lovasterápia Szövetség végzi a hazai szakemberek képzését. Fontos, hogy a lovasterápiát végző szakembereknek nagyon sokrétű és alapos képzésben részesüljenek, hiszen a lóval való foglalatoskodás nem veszélytelen dolog, és a páciensek biztonsága a legfontosabb a terápiás folyamatban. A jó szándék nem elég, fontos a megfelelő helyszín, képzett terapeuta és a megfelelően kiképzett ló kiválasztása, ebben segítenek a lovasterápiával foglalkozó szakmai szervezetek és alapítványok.

A lovak nagyon sokat tehetnek az emberekért: sporttársak és gyógyító partnerek is egyben, örök témájául szolgálnak a művészeteknek és emlékeztetnek minket emberi mivoltunkra.

Curzio Malaparte szavaival élve: az embernek sem sikerülhet minden, még Istennek is csak két dolog sikerült: a tavasz meg a ló.

A pályamunka szerzője az ELTE PPK pszichológia szakának végzős hallgatója 

Mátyás Marianna - m.pszichológia