Kétszer nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak hererákot a marihuánát szívó fiatal férfiaknál azokhoz képest, akik nem éltek a szerrel - állapították meg amerikai kutatók. 

 

A Cancer című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az összefüggés a hererák egy adott típusára, a non-seminoma vagy teratoma daganatokra vonatkozik, amelyek az összes eset mintegy felét teszik ki.

"Ez a harmadik tanulmány, amely következetesen azt mutatja ki, hogy több mint kétszeres a kockázata ennek a bizonyos nemkívánatos hererák altípusnak a marihuánát használó fiatal férfiak körében" - hangsúlyozta Victoria Cortessis kutatásvezető, a Los Angeles-i Dél-Kaliforniai Egyetem munkatársa. Mint hozzátette, az elmúlt évszázadban a hererák gyakorisága megmagyarázhatatlanul megemelkedett.

Az Amerikai Ráktársaság adatai szerint egy férfi esélye arra, hogy élete során hererák alakul ki nála, körülbelül 1 a 270-hez, és mivel hatékony terápiák állnak rendelkezésre a betegség kezelésére, annak kockázata, hogy ebben hal meg, csupán egy az 5 ezerhez.

Keveset tudnak azonban egyelőre a kutatók arról, hogy mi okozza a hererákot. Cortessis szerint a le nem szállt, egyéves kor után is a hasüregben maradt herék kockázati tényezőt jelentenek, ahogyan a rovarölőszereket és bizonyos hormonokat is kapcsolatba hozták már a hererák megjelenésének nagyobb kockázatával.

A mostani vizsgálatba 163 hererákkal diagnosztizált és kontrollként 300 egészséges fiatal férfit vontak be a kutatók. Mindkét csoportot kikérdezték droghasználatukról és felmérték egészségi állapotukat is. A hererákkal diagnosztizált férfiak 81 százaléka használt marihuánát valamikor korábban (1987 és 1994 között), míg a kontrollcsoport tagjainak csak 70 százaléka. 

"Érdekesnek" találta a tanulmányt Carl van Walraven, a kanadai Ottawai Egyetem kutatója, aki maga is a hererákot tanulmányozza, de ebben a kutatásban nem vett részt. Hangoztatta, ennek a kutatásnak van néhány korlátja. Az egyik, hogy nem talált eltérést a hererák kockázatában a marihuánahasználat mértéke szerint, a másik pedig, hogy viszonylag kis mintavételű tanulmányról van szó. 

Dr.portál

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr935557453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása