Szentes - Közel 72 millió forintból fejleszti pszichiátriai osztályát a szentesi kórház. A projekt eredményeként 10 ágyas addiktológiai rehabilitációs részleget különítenek el, hogy segítsék a szenvedélybetegek visszavezetését a társadalomba és a munkahelyekre. 

 

Jelenleg 70-75 százalékos kihasználtsággal működik a rehabilitációs és az aktív pszichiátriai ellátás a szentesi kórházban, ahol összesen 50 beteget tudnak kezelni. Az aktív ellátáshoz 20, míg a rehabilitációshoz 30 ágy áll rendelkezésre. A járóbetegellátásban működő szentesi Addiktológia és Drogambulancia viszont száz százalékos kihasználtságú: érkeznek oda betegek nemcsak Csongrád, hanem Békés megyéből is. Mint megtudtuk, 2010-ben a pszichiátriai osztály által ellátott betegek negyedét addiktológiai diagnózissal vették fel.

A Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja által vezetett 11 tagú regionális konzorcium összesen 2 milliárd 360 millió forint uniós támogatást nyert arra a projektre, amelynek a pszichiátriai rehabilitáció keretein belül az addiktológiai rehabilitációs foglakoztatás fejlesztése a legfőbb célja. A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház ebből a keretösszegből tervei megvalósítására 71 815 089 forintot kap – tájékoztatta lapunkat Várkonyi Katalin főigazgatónő. Hozzátette, a beruházás révén a pszichiátriai-addiktológiai rehabilitációhoz szükséges megfelelő helyiségek kialakítására nyílik lehetőség, így a különböző terápiás technikák elvégzéséhez az ideális környezetet biztosított lesz. Mindezek mellett a szakmai program megvalósulásával az Addiktológia és Drogambulancia által gondozott betegek rehabilitációja is megoldhatóvá válik. 

A meglévő, közel 100 éves épületből terület leválasztással egy foglalkoztató termet hoznak létre. Ebből a részből nyílik a jövőben az új addiktológiai szárny, ahol elkülönítőt, 2 darab 3 ágyas, saját vizesblokkos kórtermet, tornatermet, betegfogadót, akadálymentesített szociális blokkot alakítanak ki. A projekt eredményeként a meglévő 30 ágyból 10 ágyas addiktológiai rehabilitációs részleget különítenek el. Az új addiktológiai szárnyban kialakított 6 ágyas fekvőbeteg részleg, az elkülönítő, valamint a sikeres terápiás tevékenységhez nélkülözhetetlen foglalkoztató és tornaterem együttese az eddiginél jobb kihasználtsággal működtethető. Ezen kívül az addiktológiai rehabilitációhoz szükséges tárgyi eszközök (többek között kombinált lejátszó készülék, vizsgáló ágy, defibrillátor, PC munkaállomások, kórtermi ágyak, stb.) is beszerzésre kerülnek a projekt keretében.



Az addiktológiai rehabilitációs foglakoztatás megnyitja az utat és átmenetet jelent a kórházi kezelés és a mindennapi életben való elhelyezkedés között. Fő célja a szenvedélybeteg visszavezetése a társadalomba és a munkahelyre. Ehhez szükségesek az olyan jellegű foglalkoztatók, melyek munkaterápiás lehetőséget biztosítanak, és elősegítik a szenvedélybetegek önállóságát – fogalmazott lapunknak az intézményvezető. – Ahhoz, hogy a kiscsoportos és nagycsoportos foglalkoztató helyiségeket és a kiszolgáló helyiségeket kialakítsuk, feltétlenül fontos a meglévő épület bővítése. Az addiktológiai rehabilitációs részleg kialakításával elérhetővé válik az akut pszichiátriai betegek szükségszerű elkülönítése a rehabilitációra szoruló szenvedélybetegektől. Az addiktológiai rehabilitáció fejlesztésével már az osztályos kereteken belül el lehet indítani a szenvedélybetegek reintegrációját szűkebb környezetükben, a családban, a közösségben és a társadalomban. A foglalkoztatásokra a már a társadalomba részben visszaintegrált betegek a későbbiekben is visszajárhatnának, egészen addig, amíg teljes önállóságot nem nyernek – részletezte a főigazgatónő, aki szerint a fejlesztés révén az osztály működtetése gazdaságosabbá válik, a rehabilitációs foglalkoztatás feltételei megteremtődnek, a kihasználtság nő, a bentfekvő betegek számára a mozgás lehetősége biztosítottá válik egy korszerű épületben, és az elbocsátott betegekkel való kapcsolattartás keretei is megvalósulnak.

Május 8-án jelentették be, hogy eredményes volt a kórház vezetői pályázata, de azóta sem történt változás az intézmény élén, ezért megkérdeztük a fenntartót, mikor lép munkába az új vezető. A GYEMSZI-től azt a választ kaptuk, hogy Kalmár Mihály főigazgatói kinevezése a szentesi Dr. Bugyi István kórház élén 2013. június 15. napjától él. A gazdasági igazgatói pályázat pedig előkészítés alatt van.

Délmagyar 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr895446907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása