Mindegy, szóban, tettel vagy csupán egy levél formájában fejezzük ki köszönetünket valamiért, szellemileg és fizikailag egyaránt profitálhatunk belőle. A hálátlan emberek azonban könnyen megfoszthatják magukat valami fontostól.

 

A köszönetnyilvánítás gesztusa úgynevezett „jutalmazó” vegyületeket – szterotint és dopamint – szabadít fel a testünkben, amelyeknek hatására derűsnek és boldognak érezzük magunkat. Ezen felül megjelenik az oxitocin is, az „öleléshormon”, amely akkor termelődik, amikor együtt vannak a szerelmesek, míg a kortizol nevű stresszhormon szintje lecsökken a szervezetben.

„Ha a hála orvosság lenne, ez volna a világ legkelendőbb terméke” – vélekedett a Duke Egyetem munkatársa, Dr. P. Murali Doraiswamy. „Minden főbb szervünkre hatással van.” – tette hozzá. A salemi Kent Állami Egyetem kutatása alátámasztja a fenti állításokat. A megfigyelés vezetője, Steve Toepfer arra kérte a diákokat, hogy írjanak valakinek, akit ismernek egy köszönőlevelet. Fontos volt, hogy ne egy ajándékért, hanem valamilyen szívességért legyenek őszintén hálásak az érintettek. Ezután az eredményeket összehasonlította olyanokéval, akik nem írtak ilyen levelet.

Még a depresszión is segít

Azok, aki érzéseiket levélben fejezhették ki, elégedettebbnek érezték magukat utána, olyannyira hogy még az esetleges depressziós tüneteik is enyhültek. Valódi hála érzésekor ugyanis szervezetünk érzi, hogy valami jó történt vele, és ennek megfelelően is reagál. „Bőven megtérül az a 15 perc, amit a levél megírására fordítunk” – mondta el Toepfel, aki a Journal of Happiness Study című lapban jelentette meg a tanulmányát. "Köszönetnyilvánításkor emlékeztetjük idegrendszerünket arra, hogy jó dolog történt vele, ez pedig az enyhe depresszióban szenvedőknek is sokat segít" – magyarázta Doraiswamy. Elég tennünk egy udvarias gesztust, és agyunk azonnal felszabadítja a jutalmazó vegyületeket, amelyek hatására boldogabbnak érezzük magunkat.

Javít az életminőségünkön 

Toepfer hozzátette, hogy a hála nem csupán egy „stratégia” a gyógyuláshoz, hanem egy olyan forrása a pozitív érzelmeknek, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. „Csodálatos hálakészletekkel járunk-kelünk a világban. Mindannyian rendelkezünk vele, és remekül felhasználhatjuk arra, hogy javítsuk az életminőségünket” – vonta le a következtetést a kutató.

Medipress

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr945233703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása