A legújabb felmérések szerint az okos gyerekek nagyobb eséllyel próbálják ki a tiltott drogokat fiatal felnőttként, mint kevésbé intelligens társaik.

 

A szakértők az 1970-es, 8000 önkéntes részvételével készült British Cohort Study adatait használták fel. A résztvevők intelligenciahányadosát 5 és 10 éves korban mérték fel, 16 és 30 éves korukban pedig drogfogyasztási szokásaikról kellett számot adniuk az önkénteseknek. 30 éves korában a férfiak 35, a nők 16 százaléka vallotta be, hogy fogyasztott marihuánát a felmérést megelőző évben, a férfiak 8,6 és a nők 3,6 százaléka pedig kokaint is használt.

Általánosságban elmondható, hogy férfiak esetében a drogfogyasztás kétszer gyakoribb volt, mint a nőknél. A vizsgálatok szerint azok a 30 éves férfiak, akik jó eredményeket értek el 5 éves korukban az IQ teszteken, 50 százalékkal nagyobb eséllyel fogyasztottak amfetamint, ecstasyt és más illegális kábítószereket, mint a kevésbé intelligensek. Nők esetében azok a 30 évesek, akik 5 évesen különösen intelligensek voltak, kétszer nagyobb eséllyel lettek marihuána- és kokainfogyasztók, mint az IQ teszten rosszabb eredményt elérők.

Nyitottabbak az újdonságokra

Bár a magas intelligencia-hányados és a drogfogyasztás közötti kapcsolat nem világos teljesen, az biztos, hogy a különösen intelligens emberek nyitottabbak az újdonságokra, a különleges élményekre és a stimulációra. Az intelligens gyerekek hajlamosabbak az unatkozásra és másságuk miatt gyakran ki is közösítik őket "amely tényezők mind hozzájárulhatnak a rendszeres kábítószerfogyasztás kialakulásához" - nyilatkozta James White, a Cardiff Egyetem munkatársa.

Medipress

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr935233719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása