Évekig gyógyszerek rabságában élt, olykor vodkával vette be a maroknyi pirulát. Szalayné Áder Elvira többször próbálta meg eldobni az életét is, míg végül vállalta: meggyógyul. Most könyvet ír arról, hogy az intaházai „Aranyketrec"-ben miként szabadult meg súlyos betegségétől.  

Több mint két évtizeddel ezelőtt került először pszichiátriára Szalayné Áder Elvira. A bogyoszlói asszonynak súlyos hangulatingadozásokkal, fáradtsággal, apátiával kellett szinte naponta megküzdenie.

– A kilencvenes évek közepétől egyre gyakrabban kerültem vissza a kórházba. Szorító félelemben, állandó szorongásban éltem. Hol nagyon magasan, hol borzasztó mélyen éreztem magam. Kerültem az embereket, nem volt erőm munkába menni. Egyébként egy soproni szállodában dolgoztam recepciósként, jól kerestem, semmiben sem szenvedtem hiányt – idézte fel kálváriája kezdetét Elvira. 

– Egyik ismerősöm biztatására kerestem fel egy győri pszichiátert, aki nevén nevezte a bajt: bipoláris depresszió. Gyógyszerek következtek, amelyekkel, mint kiderült, csak szinten tartani, gyógyítani nem lehet a betegséget.

Régi munkahelye bezárt, az asszony egy Győr környéki hotelben kapott huszonnégy órás munkát.

Szalayné Áder Elvira évekig a gyógyszerek rabja volt, többször próbálta meg eldobni az életét. Ma végtelen boldogsággal szippant bele a virágillatú levegőbe. Fotó: Cs. Kovács Attila

– Felborult az életrendem: nappal aludtam, éjszaka főztem, takarítottam. Egyre több gyógyszert vettem be, gyakran előfordult, hogy napi huszonhatot, ráadásul vodkával. Együtt sem volt elég, elkezdődött a pokol. Odáig jutottam, hogy többször próbáltam eldobni magamtól az életemet... Aztán jött a kijózanodás, az önmarcangolás...

Elvira – akit időközben leszázalékoltak – életét némi túlzással mondhatjuk, évekkel ezelőtt egy epegörcs mentette meg. A csornai kórházban műtötték, majd jó sorsa összehozta egy pszichiáter főorvosnővel, aki alkut ajánlott.

– Azt mondta, ha vállalom Intaházán a kezelést, megszabadít a gyógyszerfüggőségemtől. Rövid gondolkodás után igent mondtam – mesélte az asszony. – A Benedek István könyvében, az „Aranyketrec"-ben is megörökített intaházai pszichiátriai intézetben már maga a látvány felszabadított. Féléletnyi reménytelen kínlódás után újraéledt bennem a remény, hogy meggyógyulhatok. A lelki újjászületésemet, az életemet köszönhetem ennek az intézménynek, ott hoztak fel a mélyből: szeretettel, emberséggel, odafigyeléssel. Nekik köszönhetem, hogy örömmel-derűvel ébredek reggel, hogy boldoggá tesz a virágillatú levegő, hogy békesség, nyugalom lakozik bennem. Már majdnem kész a könyvem, amit részben köszönetként írtam az intézet dolgozóinak, lakóinak, illetve azért, hogy mások is tanulhassanak, erőt meríthessenek a pokoljárásomból. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.