Az ELTE Pszichológiai Intézet Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének immár 6. alkalommal megrendezett éves konferenciájának most első ízben adott otthont az ELTE Pedagógia és Pszichológiai Kara. A korábbi gyakorlattal ellentétben az idei konferencián nem sok rövid, a témát dióhéjban feldolgozó előadást, hanem három hosszabb, részletekbe menő prezentációt hallhattak a megjelentek.

.

Az első előadást Paksi Borbála, a Corvinus Egyetem tudományos munkatársa tartotta egy még nem publikált tanulmányról, mely a „Kísérlet a magyarországi szerencsejátékok addikciós potenciáljának mérésére” címet viseli. A Corvinus Viselkedéskutató Központja és az ELTE Pszichológiai Intézetének kutatói által közösen végzett vizsgálat egy új mérőeszköz kidolgozását tűzte ki célul a különböző szerencsejátékok addikciós potenciáljának megállapítására, különös tekintettel a magyar viszonyokra. Megközelítésük fő újdonsága, hogy nem csak interjúkon, játékosi véleményeken alapuló szubjektív adatokat, hanem epidemiológiai tényezőket is figyelembe vettek az eszköz kidolgozása során. Emellett külön dimenziót képzett a társadalmi sajátosságok megjelenítése, melynek részeként számításba kerülnek a magyar társadalomra jellemző játék felhasználási szokások és a játékosok vulnerabilitása is. Az előadó részletezte azokat a lépéseket, melyekkel a fenti kritériumokat kielégítő, a hozzáférhető szerencsejátékok addikciós potenciálját mérő eszköz kidolgozásra került. A publikáció pontos időpontjával és helyével kapcsolatban Paksi még nem tudott biztos információval szolgálni, de rendelkezésre bocsátotta a kutatás részleteit bemutató prezentációját.
 

.

Az Amszterdami VU University Medical Center és az Amsterdam Insitute of Addiction Research képviseletében Zsuzsika Sjoerds az alkoholfüggőség agyban megfigyelhető hátterét vizsgálta. Kiindulópontjaként az alkoholfüggőséget egy olyan agyi rendellenességként definiálta, mely kényszeres viselkedésmintákat hív életre. Kutatásában két fMRI (funkcionális mágneses rezonancia) technikán alapuló modellt vizsgált, melyek egyaránt az agy jutalmazó központjában és a prefrontális kéregben megfigyelhető változásokat elemezték. Az egyik modell a Pavlov elméletében gyökerező úgynevezett „cue reactivity” (magyarul körülbelül „hangulat reakcióképesség”), amely abból indul ki, hogy a függők bizonyos drogokhoz köthető ingerre jellegzetes élettani és szubjektív válaszreakciót adnak. A másik modell az instrumentális tanulás, avagy célorientált viselkedés felől vizsgálja az alkoholfüggőséget. Előadásában azoknak a kutatásoknak az eredményeit ismertette, melyek e két modellt elsőként alkalmazták fMRI vizsgálat esetében a függőségek jobb megértéséhez. Mindkét módszer elváltozást mutatott ki a tesztalanyok elemzett agyi régióiban, melyek súlyossága korrelált az alkoholfüggőség fennállásának idejével. A módszer terápiás haszonnal jár, hiszen a különböző súlyosságú elváltozások mellé különböző típusú gyógyszeres terápiát lehet rendelni.

.

Az utolsó előadást az az osztrák Prof. Dr. Otto Lesch tartotta, akinek a nevéhez egy tipológiai rendszer kidolgozása is fűződik, ami az alkoholfüggőség típusát és súlyosságát állapítja meg, melyek különböző terápiás beavatkozást implikálnak. Lesch kontrasztot képzett az őt megelőző előadással azzal, hogy az alkoholfüggőséget kihozta a laboratóriumból és a hangsúlyt nem az agyi elváltozásokra és az ingerekre adott válaszreakciókra, hanem a szociokulturális tényezőkre, a személyes faktorokra, az egyéb szomatikus betegségek jelenlétére, illetve az ellátás és a kezelés mikéntjére helyezte. Felhívta a figyelmet, hogy a kezelésben konkrét és pozitív célokat kell kitűzni, hiszen az ivás tilalma később csak a betegség erőteljesebb visszatérését idézi elő. Tipológiájának kiindulópontjaként kiemelte, hogy a jelenleg hozzáférhető közel száz féle alkoholbetegségre kidolgozott terápia egyaránt fel tud mutatni pozitív és negatív eredményeket, ami kérdéseket vet fel. A pszichiáter fő feladataként azt határozta meg, hogy kidolgozza az alkoholfüggőség különböző típusainak csoportosítását oly módon, hogy a szakemberek hatékony terápiát tudjanak rendelni az egyes esetekhez. Kutatómunkája során négy fő típust különböztetett meg, majd zárszóként bemutatta azt a bárki által használható programot, mellyel megállapítható, hogy adott ivási szokásokkal és szociokulturális háttérrel rendelkező páciens esetén milyen terápia lehet a legeredményesebb.  

Kardos Tamás
Drogriporter