Apróságok segítenek, ám nem könnyű betartani

 

Sokan napi 10-12 órát töltenek a munkahelyükön, aztán otthon, miután a gyerekek lefeküdtek, újra leülnek a számítógép elé dolgozni. Munkamániás sorozatunk második része, tippekkel.

Az Anonim Alkoholisták mintájára Amerikában már évekkel ezelőtt létrejött az Anonim Workaholisták szervezete, ahol a munkamániások közös erővel és szakmai támogatással terelhetik egészséges irányba az életüket. A alapelveik bárkinek segíthetnek. Az önállóan gyógyulni kívánóknak pontokba szedtük, mire érdemes koncentrálni, hogy sikeresen szabaduljanak ettől a kényszertől.

  • Hallgatás: Mindennap szakítsunk időt meditációra és/vagy imádkozásra.
  • Rangsorolás: Döntsük el, mi a legfontosabb, mi élvez elsőbbséget. Néha ez azt is jelentheti, hogy nem csinálunk semmit! Igyekezzünk rugalmasak maradni, újra szervezni a prioritásainkat, ha éppen ez szükséges. Figyeljük a megszakításokat, visszaeséseket.
  • Helyettesítés: Ha új fába vágjuk a fejszénket, figyeljünk rá, hogy ne felejtsünk ütemtervünkből kirakni egy régi, az újjal egyenértékű tevékenységet.
  • Jó ütemterv, napirend: Ha leírjuk, megtervezzük, pontosan mit akarunk aznap megtenni, könnyebb belátni, ha a munka a többi dolog rovására megy.
  • Naplóírás: Az írás kitisztítja a gondolatainkat, és segít rálelni a munkamániánk valódi okára. Elősegíti az önállóságot, mivel akkor is írhatunk, ha épp senkivel nem tudunk beszélni. Ha beszélgetünk valakivel, megválogatjuk a szavainkat, szépítjük a rossz tulajdonságainkat, negatív gondolatainkat. A naplónkat megoszthatjuk másokkal, de nem kell megosztanunk senkivel, így könnyebben vagyunk teljesen őszinték.
  • Munkamánia: terhes kényszer, de van megoldás!Szórakozás: Szánjunk egy kis időt a szórakozásra is, így gátolva meg a non-stop munkát. Nem hagyjuk, hogy a szórakozás bármiféle munkába menjen át.
  • Összpontosítás: Próbáljunk meg egyszerre egy dologgal foglalkozni.
  • Iram: Kényelmes iramban dolgozzunk és pihenjünk, mielőtt kifáradnánk. Hogy emlékeztessük magunkat, mielőtt hozzákezdünk valami újhoz, mindig ellenőrizzük az "energiakészleteinket". Nem hagyjuk, hogy bármi is felhúzzon minket, így kevesebbet kell lazítanunk.
  • Pihenés: Ne engedjük, hogy nyomást gyakoroljanak ránk, és mi se tegyük ezt másokkal.
  • Meditáció, autogén tréning: Először nehéz és kellemetlen nyugodtan, csendben ülni egy helyben. Ha gyakoroljuk lecsillapítani a fejünkben áramló állandó fecsegést, az fokozatosan az elme békéjéhez vezethet. Ez a békesség egyfajta enyhítő, gyógyító ellentét az izgalommal és a rohanással szemben. A meditáció megengedi, hogy megtapasztaljuk, milyen is elszigetelve lenni a félelmektől, a bizonytalanságoktól és a haragtól, dolgoktól amelyek a munkakerüléshez vagy épp a megszállott munkamániához vezetnek. Megújultunk, most már visszatérhetünk mindennapi életünkhöz egy új, kiegyensúlyozott módon.
  • Elfogadás: Fogadjuk el az erőfeszítéseink eredményeit, bármik is azok, bármennyi időbe telnek. Tudatosítsuk, hogy a türelmetlenség, a rohanás és a tökéleteshez való ragaszkodás csupán a gyógyulásunkat lassítja. Legyünk türelmesek az erőfeszítéseinkkel, mert tudjuk, hogy az út, mely az új élet felé vezet, még sok gyakorlást kíván. A kínos helyzetek vicces oldalát is lássuk, könnyebb megszabadulnunk aggodalmainktól.
  • Kérdezni és kérni: Valljuk be a gyengeségeinket, hibáinkat. Be kell látnunk, hogy nem kell mindent egyedül megcsinálnunk, inkább kérjünk segítséget a társainktól, kollégáinktól.
  • Kiegyensúlyozottság: Tartsuk egyensúlyban életünkben a munka fontosságát, és a családi, baráti kapcsolatok ápolását, a pihenést.
  • Élj a mának!: Próbáljuk meg az élet minden pillanatát megélni. A móka és a pihenés alapvető eszközei a gyógyulásnak. Amikor mellőzzük a munkát, egy kis játékosság, vagy épp egy előre meg nem tervezett, cél nélküli tevékenység miatt, rájövünk, hogy az élet több mint a munka. A szórakozás és a móka segít, hogy a jelenben éljünk, és ne a messzi jövőben járjunk.
  • Olvassunk!: Az irodalom az információnak, tapasztalatoknak, az erőnek és a reménynek a forrása. A mindennapi rendszeres olvasás jobban megérteti velünk az igazságot, és kiterjeszti a látókörünket. Ez létfontosságú lehet fejlődésünk szempontjából, és meggyorsítja gyógyulásunk menetét. 

Házipatika 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr615040294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása