2013.02.15. 01:04
Használt tűt használnak
A steril tűk hiánya már lassan egy éve Hepatitis C-, illetve HIV-járvánnyal fenyegeti a fővárost.
Még mindig nem érkezett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által november közepén ígért egyedi támogatás a tűcsere-szolgáltatókhoz – értesült a nepszava.hu portálja. A tárca energiáit elsősorban nem a probléma rendezésére, hanem az újabb és újabb kommunikációs trükkök kifundálására fordítja.
Bár a steril tűk hiánya már lassan egy éve Hepatitis C-, illetve HIV-járvánnyal fenyegeti a fővárost, még mindig nem érkezett meg a tűcsere-szolgáltatókhoz az Emmi által még októberben ígért pénzügyi segítség. Ugyanakkor a minisztérium közleményei, illetve a felelős tisztségviselők nyilatkozatai egytől egyig a probléma "megnyugtató" rendezéséről, valamint a kormány empátiájáról és nagylelkűségéről szólnak.
A kabinet először tavaly októberben hívott össze egy szakmai egyeztetést, miután az Ártalomcsökkentők Szakmai Szövetsége és a tűcserével foglalkozók az év elejétől folyamatosan jelezték: a kormányzati támogatások csökkenése, illetve hiánya miatt nem tudnak elegendő steril tűt biztosítani a fővárosban, aminek már súlyos közegészségügyi kockázata van. Az egyeztetésen a kormány ígéretet tett arra, hogy kétmillió forintos gyorssegélyt juttat a szervezeteknek, hogy az év végéig ne kelljen szüneteltetni vagy korlátozni a fővárosi tűcsere-szolgáltatást. Az összeg tehát mindössze két hónapra, novemberre és decemberre szólt, és kizárólag a steril tűk beszerzésére szánták. Aztán teltek-múltak a hetek, ám a szervezetek egy fillért sem kaptak, csak ígéretet. Majd decemberben a minisztérium ünnepélyesen bejelentette: kétmillió forint helyett hatmillió forintot ad öt budapesti és egy miskolci tűcseréhez, ami majd "megnyugtatóan rendezi a hiányt" – emlékeztet a portál.
Ám a folyósítandó összeg megemelésével a támogatott időszak is meghosszabbodott: két hónap helyett már hat hónapra, június végéig szól az "egyedi támogatás", sőt, valójában nyolcra, hiszen tavaly november-decemberre sem érkezett meg a pénz, holott akkor is fizetni kellett a rezsit, a bérleti díjakat, fedezni kellett a tűcsereeszközök, a HIV- és Hepatitis-szűrések költségeit. Mindez azt jelenti, hogy a szervezeteknek kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk egy-egy hónapban.
Téglásy Kristóf, az Emmi ifjúsági főosztályvezetője az ATV Szabad szemmel című műsorában felidézve a történteket, elmondta: Balog Zoltán miniszter úr látva azt, hogy ez egy hosszú távú megoldást igénylő helyzet, de az akut helyzeten is segíteni kell, nem kétmillió forintot, hanem ennek a háromszorosát, hatmillió forintot adott át, egyedi támogatást biztosítva ezeknek a szervezeteknek, hogy a most fellépő tűhiányt megelőzzük, a helyzetet rendezzük.
A nyilatkozat hűen tükrözi a minisztérium folyamatos fals kommunikációját: a miniszter csupán a szerződést írta alá a segítségről, a pénzeket előbb a Drogprevenciós Alapítványhoz utalják át, csak ezt követően kaphatják meg az összeg rájuk eső részét a tűcsere-szolgáltatók. Az egyik legnagyobb forgalmú tűcsere, a VII. kerületben működő Art-Éra Alapítvány hónapokig be volt zárva forráshiány miatt, amiért az elmúlt évben csak hatezer steril tűt tudtak kiosztani a 2011-es százezer helyett, vagy hogy több tűcsere-szolgáltatás is hónapok óta korlátozott nyitva tartási órákkal, az egy nap elvihető fecskendők számát limitálva kénytelen működni – húzza alá a portál.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek