Partibusz jár a jövőben Pécsett hétfőtől szombatig, éjjelenként, menetrend szerint, hogy a bulizó diákokat biztonságosan hazasegítsék. Kísérletről van szó, de a tesztüzem után fejleszthetik a szolgáltatást.  

 

Egy kísérlet indul el, egy  éjjeli partibusz járja majd Pécset, ahol sok fiatal és diák él, jelentette be kedden sajtótájékoztatón Páva Zsolt pécsi polgármester. Egy tesztüzemmód indul el, hangsúlyozta, amely után azonban tovább is fejleszthetik a szolgáltatást.

Kiszámítható, menetrendhez köthető hazajutási lehetőséget kínálnak a Pécsett élő, itt bulizó ifjúságnak, de bárki másnak is, aki éjjel közlekedne, hiszen a buszt rendes menetjeggyel, és az összes kiadott hivatalos Tüke Busz-bérlettel igénybe lehet majd venni.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy noha sok kritika éri a Tüke Busz tevékenységét, néha jogosan, néha kevésbé jogosan, de ebben az ügyben nagyon segítőkészek voltak. A járaton egyébként lesz egy biztonsági személy is. A partibusz pénteken, február 15-én indul el, éjjel egy járat lesz, amelynek útvonaláról, indulási és menetidejéről szórólapokon számolnak be. Rendes bérlettel ez a járat igénybe vehető lesz majd. 

Az ötletgazda az INDIT Közalapítvány, és annak elnöke Szemelyácz János volt. A pécsi addiktológus érdeklődésünkre elmondta, hogy a függőséget okozó szerek közül a fiatalok körében még mindig az alkohol jelenti az egyik legnagyobb problémát.
 
A nem illegális, de kábítószerként használt szerek közül ma a pentakristály nevű a legelterjedtebb. Elképzelhető azonban, hogy ez hamarosan tiltólistára kerül majd.

Az illegális serkentők közül visszajött, s egyre népszerűbb a régi extasy és az amfetaminszármazékok, valamint a természetes és a mesterséges marihuána is dívik. Utóbbi népszerűbb a fiatalok körében, mert olcsó, s ráadásul kissé megtévesztően a biomarihuána néven emlegetik, miközben teljesen szintetikus szer, úgynevezett JVH-tartalmának köszönhetően hat.
Az INDIT egy bulisegély szolgálatot is működtet immár évek óta a baranyai megyeszékhelyen.

A későbbiekben egy biztonságos szórakozóhely címet is kiadnának majd az arra érdemes helyek közt, ez a program júniusra állhat össze.

 Dunántúli NaplóBabos Attila 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr15077280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása