Az érdi Szociális Gondozó Központ szolgáltatása alacsony küszöbű, ami azt jelenti, hogy névtelenül és bejelentkezés, valamint kijózanodás nélkül is igénybe lehet venni. A családi házban kialakított barátságos és tiszta helyiségekben Szabó Attila szociális segítő vezet körbe. Korábban tizenkilenc évig szerfogyasztó volt, a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban szabadult meg és született újjá, mint többen, akik a december 19-i rendezvényre, Kubiszyn Viktor Drognapló című könyvének bemutatójára érkeznek a Leálló-Sávba.

 

Az első helyiség a józanodó szoba, ahol kipihenhetik magukat, akikkel még nem lehet beszélgetni. Enni és innivalóval kínálják őket, ügyelnek rá, hogy ne száradjanak ki, ha kell, mentőt hívnak. Olyan sziget ez, ahol az is megértést kaphat, akitől már mindenki elfordult.

 

Aki jobban van, zenét hallgathat, internetezhet az előtérben, ha kéri, segítenek neki iskolát, munkahelyet keresni, önéletrajzot írni, vagy fellelni bármely más támogatást, amire szüksége lehet. Az iroda számtalan segítő civil, egyházi és állami szervezettel tart kapcsolatot.

 

Közben megérkezik Grátzer Mihályné, a Szociális Gondozó Központ vezetője, aki egy személyben irányítja a családsegítő szolgálatot, a gyermekjóléti, a hajléktalan-, az idős-, a bölcsődei, valamint a habilitációs ellátást a közel hetvenezres megyei jogú városban.

 

A bemutatkozás után kísérőm tovább vezet. Közben újabb vendégek érkeznek, a szerző és barátai, tizenéves fiúk és lányok, akiket nem szabad fotózni, valamint idősebbek, szociális munkások, segítők. Megismerem az egyéni konzultációs szobát, amit Récsei Krisztina tagintézmény-vezető, az utcai megkereső és támogató szolgálat irányítója irodának is használ, a csoportszobát, ahol filmklub működik, önsegítő és önismereti, valamint elterelő foglalkozások zajlanak, még egy irodát a munkatársak számára, a kliens vécét a zuhanyzóval, valamint a konyhát, ahol most is tea és szendvics készül. Ezután kilépünk az udvarra, ahonnét egy újabb helyiség, a tűcsereszoba nyílik. A raktárszerű helyiségben mindenki annyi steril tűt kap, amennyi használtat behoz, plusz ötöt. A kontrol a kereskedés megelőzését szolgálja. Nagyobb mennyiségű steril törlőkendőt, vénakezelő krémet, szőlőcukrot, aszkorbinsavat is tartanak itt. A cukor megelőzi a kiszáradást, az aszkorbinsavat egyebek mellett a heroin beviteléhez használják a rászorulók. Ha kerül rá pénz, óvszert is felhalmoznak azok számára, akik szexuális szolgáltatással keresik meg a drogra valót. "Igyekszünk mindent adni, ami kell, de mindez komoly havi költségeket jelent" – magyarázza kísérőm. Itt is van egy kliensvécé, nem lehet bezárni, fontos szabály ugyanis, hogy a központban senki sem lőheti be magát.

 

Újra kilépünk az udvarra, jól esik a friss levegő. Nyáron bográcsozások, csoportfoglalkozások zajlanak itt. Kapocs a külvilághoz, a "normális" élethez. A Leálló-Sáv "szeretet alapon" működik.

 

Szabó Attila három éve tiszta, hálás a városnak a helyért, ahol "lehet újrakezdeni bármilyen mocsokból." A központ egy éve működik, ez alatt 350 ügyféllel kerültek kapcsolatba Érdről és környékéről, a legfiatalabb 15, a legidősebb 54 éves, 95 százalékban kábítószerfüggők. Az épület az önkormányzat tulajdona, a működés valamennyi költségét pályázati forrásból fedezik.

 

Lassan elkezdődik az író-olvasótalálkozó. Kubiszyn Viktor könyve 2011-ben jelent meg, és mostanra megérte a második kiadást. Szerzője harminchárom éves 16 éves politoxikomán "karrierrel" a háta mögött. Más társaságban valószínűleg kínos feszengést okozna őszintesége, itt azonban megilletődés nélkül hallgatják a történeteit. "Harminc évesen, egy csomó drogos között tanultam meg segítséget kérni. Azóta felvállalom, hogy nem vagyok akkora király, adott esetben sóvárgok, vagy szét vagyok borulva."

 

A beszélgetésből kiderül, nem feltétlenül azért lesz valaki szenvedélybeteg, mert nem szeretik eléggé, vagy nincs elég programja. "Akárhány éves vagyok, nem várhatom, hogy az életem kívülről legyen megoldva – vélekedik Viktor. Meg kell találnom, ami örömet okoz, amiben kiteljesedhetek és értelmet lelek."

 

Ennyi. Hogy mennyi, azt nyilván az tudja igazán, aki belepillantott már a földi pokolba – például egy tizenöt éves drogos vagy egy ötvenes alkoholista szemében.