2013.01.24. 00:03
Átalakítaná a kábítószerügyi koordinációt az Emmi
Átalakítaná a kábítószerügyi koordinációt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A 2007 óta működő Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság mellett létrehoznának egy új testületet, a Kábítószerügyi Tanácsot.
Az Emmi erről szóló tervezete a kormány honlapján jelent meg, jövő keddig várják a véleményeket hozzá. A tervezetben azt írják, hogy a kábítószerügy területén a 2007-ben létrehozott koordinációs bizottság a kormány legfontosabb kábítószerügyi javaslattevő és véleményező testületének tekinthető. Ugyanakkor kiemelik, hogy mivel a kábítószerügyi koordináció területén mind a társadalmi részvétel, mind a tárcák közötti együttműködés kiemelt jelentőségű, egy helyett a jövőben két testület foglalkozna a kábítószerügyi koordinációval.
A tervezet értelmében a bizottság célja a minisztériumok kábítószerüggyel kapcsolatos tevékenységének összehangolása, valamint a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített szakpolitikai stratégia végrehajtásának elősegítése lenne.
A bizottság elnöke az emberi erőforrások minisztere által felkért állami vezető. Rajta kívül a bizottság állandó tagjai lenne az Emmi egészségügyi, egyházügyi, civil, oktatási, szociális és társadalmi felzárkózási területének egy-egy képviselője, továbbá a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium egy-egy képviselője.
A koordinációs bizottság átalakítása mellett új testületként hoznák létre a Kábítószerügyi Tanácsot, amelynek a drogfogyasztással kapcsolatos problémák kezelése, a célzott, közösségi alapú beavatkozások előmozdítása és a civil szervezetekkel történő együttműködés erősítése lenne a feladata.
A tanács elnöke a kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért felelős szakterületet képviselő állami vezető lenne. Mellette a tanács állandó tagsága több szervezet, egyebek mellett a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének egy-egy delegáltjából állna, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig közösen egy tagot delegálhatna.
MTI
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek