A fiatalok nem vetik meg az alkoholt. Sőt, a legtöbb tizen- és huszonéves valamilyen erős gyógyszerre alkoholt is iszik, hogy aztán bódult állapotba kerüljön. Ezért ennek megelőzésére nagy hangsúlyt kell fektetni - mondták a Kábítószer Egyeztető Fórum résztvevői Kaposváron. Az elmúlt években ugyan számos előrelépés történt a drogpolitika terén, de a prevenció háttérbe szorult.
 

Nagy előrelépés volt a C-lista, amelynek köszönhetően már a sokat emlegetett dizájnerdrogokkal is felvehetik a harcot a szakemberek. De vannak még lyukak a hazai drogpolitikában - mondta Szemelyácz János.

dr. Szemelyácz János, elnök, INDIT Közalapítvány:
- Nehéz a helyzet aktuálisan igazi drogstratégiánk sincsen, a szakma nehezen illeszkedik. Közben szigorodik a Btk. számos félelmünk van ezzel kapcsolatban ugyanakkor meg tényleg úgy tűnik hogy prevencióban nagyon nagy visszalépés történt.

A sokat emlegetett dizájnerdorogokon kívül az elsőszámú közellenség az alkohol - mondták a fórum résztvevői.

dr. Szemelyácz János, elnök, INDIT Közalapítvány:
- Az alkohol és a gyógyszerrel való ivás nagyon elterjedt ez kevesebb figyelmet kap, nyilván azért mert alapvetően egy alkoholfogyasztó ország vagyunk.

Ezért hajlamosak vagyunk szemet hunyni az alkoholizálás felett. Pedig az alkohol gyógyszerrel, vagy egy erősebb nyugtatóval együtt fogyasztva kiszámíthatatlan hatásokat eredményezhet.

dr. Szemelyácz János:
- Nyilván a fiataloknak nem pálinkától kellene jól érezniük magukat és a gyógyszertől, ami a nagymama házipatikájában ott van őrizetlenül. Tehát azt gondolom, hogy ezek a legális szerek sokkal veszélyesebbek. De nyilván ez a médiának nem szenzáció, ha valakinek alkoholmérgezése van.

Pedig egyre gyakoribbak az ilyen esetek, ezért is van szükség helyi megoldásokra és minél szélesebb körű felvilágosításra. - mondják a szakemberek.

Kovács Gergely, elnök, Kaposvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum:
- A középiskolákba szeretnénk prevenciót vinni, hogy a fiatalabbak minél jobban tájékozottak legyenek, hogy milyen működő szervezetek vannak Kaposváron. És, hogy a Kábítószer egyeztető fórum minél szélesebb réteget tudjon elérni.

Ehhez azonban az kell, hogy a fiatalok szokásait kihasználva azokon a csatornákon juttassák el az információkat az ifjúsághoz, amelyek érdeklik is őket.

 SomogyTv

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr394982163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása