A Magyar Addiktológiai Társaság VII. tematikus konferenciája Bő száz résztvevő gyűlt össze április 20-án, hogy meghallgassa a Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) soros konferenciáját, mely ezúttal a hazai alkoholprobléma és kezelése köré épült. Több előadáson…

 Az európai drogmonitorozó intézet jelentése szerint a heroinfüggőknek való heroinfelírás hatékonyan segít a függők kemény magján  A heroinfüggők egy kemény magja számára semmilyen hagyományos kezelési forma nem válik be – legalábbis hosszú ideig így…

  Ügyeljen a test jelzéseire is!  Egyre többet tudunk a depresszióról, mégis akad olyan vonatkozása, melyről kevés szó esik. A szakemberek érdeklődése az elmúlt években a depresszióhoz társuló fájdalmak felé fordult, és mára kiderült: korántsem lényegtelen és…

  Az orvos-pszichológus szemszögéből  József Attila és Kleopátra, Adolf Hitler és Marilyn Monroe, Kurt Cobain. Látszólag nem sok fűzi őket össze, mégis, ha az életük nem hasonlított egymásra, a haláluk részben igen. Önkezükkel vetettek véget az…

 Hogyan kábítószereztek a magyar fiatalok a rendszerváltás után? Míg az 1990-es évek elején még csak mákteát ittak, pár éven belül már gyakorlatilag bármit be lehetett szerezni.  „Ez egy presztízs, hogy nekem van füvem, szívjunk egy jót. És akkor…

süti beállítások módosítása