Budapest – A média- és hírközlési biztos kilencszázezer forinttal támogatja a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét annak érdekében, hogy a szervezet karácsony előtt társadalmi célú televíziós hirdetésben hívhassa fel a figyelmet az ingyen hívható 116-123-as telefonos segélyvonalra.

 

A szövetség és Bodonovich Jenő médiabiztos együttműködési megállapodásának eredményeként a segítő szervezet stabilan működhet tovább – közölte az MTI-vel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Szóvivői irodája.

A civil szervezetnek nyújtott támogatás lehetővé teszi a szám további biztonságos üzemeltetését is. A magányos, válságban lévő, érzelmi traumát átélő emberek ezáltal esélyt kaphatnak arra, hogy segítséghez, lelki támaszhoz jussanak, és kikerüljenek a gödörből.

A média- és hírközlési biztos álláspontja szerint a civil szervezet tevékenysége alapvetően hozzájárul az öngyilkosságok megelőzéséhez. A szövetség idén eddig több mint negyvenötezer hívást fogadott, az hívások harmadában krízishelyzetben lévő emberek kértek támaszt.

A 2011 óta Európa-szerte egységes, rövidített lelkisegély-hívószám idén júliustól már mobilszámról is hívható. A 116-os szám a közérdekű szolgáltatás elérési kódja, a 123 pedig a lelki segélyvonal. A 116-000-ás szám az eltűnt gyermekek felkutatását segíti, a 116-111-es a gyermekek segélyvonala, míg a 116-123-as vonalon lelki segítségnyújtás kérhető.

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetség telefonszolgáltatásait éjjel-nappal ingyenesen hívhatja a 116-123-as telefonszámon vezetékes telefonról és mobilról egyaránt.

Dehír 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr434982063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása