Egy új elemzés szerint a születéskor várható élettartam tekintetében dobogós helyen álló Japánban akár 10 évvel is rövidítheti az élethosszt a dohányzás. A korábbi becslések tíz helyett "csak" négy évvel számoltak. 

 

Forrás: AFP

Ellentmond a korábbi eredményeknek az az új kutatás, amely a dohányzás és a várható élettartam összefüggéseit vizsgálta. A most közzétett eredmények alapján a káros szenvedély a korábbi kutatások által megállapított 4 helyett akár 10 évvel is rövidítheti a dohányosok életét. A kockázatok zömét azonban jó eséllyel elkerülheti az, aki mielőbb leteszi a cigarettát - olvasható a bmj.com orvosi szakportál cikkében.

A több mint 100 ezer fő bevonásával végzett élettartam-kutatás 1950-ben indult Hirosimában és Nagaszakiban, és eredeti célja az atombomba-támadások utóhatásainak regisztrálása volt. Mivel a nukleáris sugárzás a résztvevőket viszonylag kis mértékben érintette, így az eredmények alkalmassá váltak más összefüggések, többek között a dohányzás és az élettartam korrelációjának vizsgálatára. A résztvevők közül 68 ezer emberről sikerült dohányzási szokásaikra vonatkozó adatokat gyűjteni, őket követték figyelemmel az elmúlt 23 évben.

Kiderült, hogy minél fiatalabban kezdett valaki cigarettázni, annál kedvezőtlenebb hatással volt a dohányzás az élettartamára. A vizsgált idősek általában a felnőttkor vége felé szoktak rá, és beérték naponta pár szál cigarettával, azaz kisebb eséllyel váltak erős dohányossá. 

A dohányzási szokásokat jól tükrözte a várható élettartam: az 1920 előtt született férfiak élete mindössze pár évvel volt rövidebb a dohányzás miatt, míg az 1920 és 1945 között született, 20 éves kor előtt dohányossá váló generáció esetében az egész életükben nemdohányzókhoz képest duplájára emelkedett a halálozási ráta.

Ne a dohányos nagypapából induljunk ki

A korábban mért pár éves élettartam-rövidüléssel szemben most kimutatott 10 év annak lehet a következménye, hogy a régebbi vizsgálatok általában a múlt század elején születettekre koncentráltak, akik később kezdtek dohányozni. A most rászokó, többet dohányzó fiatalok azonban sokkal kedvezőtlenebb életkilátásokkal rendelkeznek.

A kutatás a káros hatások mellett a dohányzásról való leszokás előnyeit is vizsgálta. Mint mindenütt a világon, a 35 éves koruk előtt leszokók a nikotinszenvedély szinte minden káros hatásától mentesültek, sőt, a 40 éves koruk előtt füstmentessé válók is megúszták a legtöbb extra kockázatot. 

Origo 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr554904624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása