Az ország egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító tűcseréje bezárta kapuit októberre – jelentette az Art Éra Alapítvány. A szervezet munkatársainak elege lett a bizonytalanságból, abból, hogy a már odaítélt pályázatokat sem fizették ki, így a munkatársak fizetés nélkül dolgoztak, a nyitvatartási időt korlátozni kellett, a tű- és fecskendő készletet pedig ad hoc adományokból kellett beszerezni. A Kék Pont VIII. kerületi tűcseréje a Luiza utcában, a Kontakt Program szintén korlátozottan elérhető: egy nap csupán két injektort adnak ki, ami bizony nem elég. A Nemzeti Drog Fókuszpont vizsgálatai szerint az új dizájner drogok injektálása terjedőben van, és ezeket a szereket jóval többször viszik be egy nap, mint a heroint. A helyzet a többi budapesti tűcserénél még nem ennyire kritikus, de ők is igen jelentős anyagi problémákkal küzdenek. Mi következik ebből? Az, hogy ebben a pillanatban is, ahogy ezt a cikket írom, járványveszély van a fővárosban, és használt tűket osztanak meg egymással a drogfogyasztók.

A TASZ korábbi blogposztja hatására végül sikerült felzavarni az állóvizet és figyelmet erre a problémára terelni valamelyest: a média felkapta a témát, egy magánadományozó a Kék Pontnak 1300 tűt és fecskendőt adományozott, a kormány pedig végre összehívott egy találkozót a szolgáltatókkal az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A találkozó eredményeként a szolgáltatók ígéretet kaptak arra, hogy a pályázati pénzek kifizetése gyorsan megtörténik, illetve hogy 2 millió forint gyorsegélyt kapnak a tűcserék azért, hogy az idei évet átvészeljék – jövőre pedig valami hosszú távú megoldást agyal ki a kormány. Ennek a megoldásnak a része lesz valószínűleg a tűdepó: egy olyan központi raktár létrehozása, ahonnan a szervezetek számára központilag kiosztják a tűket és fecskendőket. A kormány a tűdepóval kapcsolatban kikérte az Ártalomcsökkentők Országos Közhasznú Egyesületének álláspontját is, ami a szűkös határidő ellenére el is küldte a véleményét (ezt letöltheted itt).

A 2 millió forint gyorssegély kifizetése még nem történt meg – jelenleg Balog miniszter jóváhagyására vár a terv. De vajon mire elég ez a 2 millió forint? A Fókuszpont adatai alapján 2011-ben 648 ezer fecskendőt osztottak ki a tűcserék. Amennyiben a drogfogyasztók körében legnépszerűbb Omnican tűvel egybeépített holttér nélküli fecskendőt vesszük alapul, annak egységára 22 forint – akkor csak a fecskendők éves ára 14 millió forint. Ahhoz tehát, hogy három hónapra elegendő fecskendőt biztosítsunk az ország tűcsere központjainak, ahhoz alsó hangon 3,5 millió forintra lenne szükség – és akkor még nem beszéltünk a munkatársak béréről, az egyéb ártalomcsökkentő eszközökről és a tűcsere egyéb fenntartási és infrastrukturális költségeiről (csak a használt fecskendők elszállítása és megsemmisítése több százezer forintjába kerülhet havonta egy tűcserének). A 2 millió forint tehát úgy másfél hónapnyi fecskendőkészletet képes kielégíteni.

A tűcserébe való befektetés költséghatékonyságát nagyon könnyen bebizonyíthatjuk. Egyetlen HIV-pozitív ember gyógykezelése évente akár 3-4 millió forintba is kerülhet, tehát kevesebb, mint tíz ember éves HIV-gyógykezelésének költségeiből az összes tűcsere program tűkészletének biztosítása lehetséges! A megelőzés jóval olcsóbb, mint a kezelés. Amennyiben az állam most nem fektet be kellő pénzt a tűcserékbe, akkor az adófizetőknek a most megtakarított pénz sokszorosát kell majd kifizetniük a vírussal élők antiretrovirális kezelésére.

Az állam szempontjából jelenleg aprópénzekről beszélünk. A Kossuth-tér legfeljebb politikai kirakatintézkedésnek minősíthető felújítására vagy a felcsúti labdarúgó csapat TAO-támogatására többszörösét költi a kormány, mint amennyit összesen költ az egész országban a drogprevencióra, kezelésre, kutatásra és ártalomcsökkentésre! A napokban olvashattuk azt a hírt is, hogy a miniszterelnök személyes közbenjárására a Piarista rend 1,2 milliárd forintos azonnali támogatásban részesült a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. Nem vonom kétségbe, hogy a piaristák magas színvonalú oktatást folytatnak. De vajon akkor, amikor nem csak a közoktatási intézmények serege áll a csőd szélén, hanem az egészségügyi és szociális ellátórendszer is, amikor hosszú évek óta sikeresen működő intézményeket lehetetlenítenek el és életmentő fontosságú szolgáltatásokat zárnak be a válságra hivatkozva, akkor mennyire tekinthető ésszerűnek és igazságosnak egy ilyen kirívóan nagy összegű azonnali támogatás kiosztása? Mennyire bízhatnak ezek után azok az intézmények és szervezetek a kormány hitelességében és elkötelezettségében, akiknek ehhez az összeghez képest aprópénznek számító támogatáson múlik a puszta létezésük is? Akik tisztességesen pályáztak a szabályok szerint, de még azt a kis pénzt sem kapták meg, amit a törvény szerint már ki kellett volna fizetnie a kormánynak?

Sárosi Péter

Drogriporter