De nem a „gyógyszeraverzió” az egyetlen ok, amivel az emberek azt magyarázták, miért nem számolnak be panaszaikról a háziorvosnak. Voltak, akik azt mondták, szerintük nem a háziorvos dolga, hogy megbeszélje betegével a depresszióját. Mások azért aggódtak, hogy valóban titkosak-e az adataik vagy attól, hogy pszichiáterhez küldik őket. Voltak olyanok is, akik attól tartottak, hogy „pszichiátriai betegnek” bélyegzik őket, s ezt stigmaként élték volna meg.

„Amikor egy beteget depressziósnak diagnosztizálnak, ez súlyos érzelmi sokkal jár, és úgy érzik, mintha vádolnák őket a személyiségük vagy a jellemük miatt. Inkább vállalnák, hogy súlyos betegséget állapítsanak meg náluk, mint azt, hogy pszichiátriai rendellenességet” – mondta dr. Norman Sussman, a New York Egyetem pszichiátria professzora, aki nem vett részt a felmérésben.

Mindent összevéve, a telefonos felmérésben résztvevő több mint 1000 személy 43 százalékának volt legalább egy oka arra, hogy valószínűleg miért nem említené az orvosnak, hogy depressziósnak érzi magát.

A felmérésből – amely az Annals of Family Medicine-ben jelenik meg szeptemberben – az is kiderült, hogy bizonyos csoportok különösen vonakodnak beszélni depressziós tüneteikről az orvosnak. Ezek közé tartoztak a nők, a spanyolajkú amerikaiak és az alacsony képzettségű vagy szegény emberek.

A felmérés érthetőbbé tette, hogy miért marad kezeletlen olyan sok ember depressziója, amely pedig a becslések szerint az amerikaiak 16,2 százalékát érinti.