Azok a nők, akik nem képesek leszokni a dohányzásról, jól teszik, ha gyermekkori élményeik közt kutakodnak a válaszért. A kutatók ugyanis összefüggést fedeztek fel a korai traumák és a rossz szokás között.

 

A személyiség formálódása során elszenvedett negatív élmények egy életen át elkísérhetnek minket. A fizikailag vagy érzelmileg bántalmazott nők 1,4-szer gyakrabban válnak dohányossá. Azok is gyakrabban füstölnek, akiknek valamelyik szülője börtönbe került. „Mivel a rossz gyermekkori élmények (ACE) növelik a pszichés terheltség kockázatát férfiak és nők esetében egyaránt, ezért ésszerűnek tűnt feltételezni, hogy az ACE-n átesettek gyakrabban szoknak rá a cigarettára” - magyarázta a kutatás vezetője, Dr. Tara Strine. A szakember szerint a jelenség egyébként főként nők esetében figyelhető meg, ami arra utal, hogy a férfiak más megküzdési módszereket választanak. A megrázó események származhatnak érzelmi, testi vagy szexuális bántalmazásból, elhanyagoltságból és a diszfunkcionális családmodellből, mely igen sok embert érinthet.

Az eredmények segíthetnek a leszokásban

Mivel a depresszióhoz és szorongáshoz hasonló pszichiátriai betegségekről közismert, hogy növelik a dohányzásra való rászokás kockázatát, a kutatók Amerika-szerte összefogtak, hogy megvizsgálják az ACE és a káros szenvedély kapcsolatát. A felmérésben több mint 7000 ember vett részt, több mint fele részben nők. 60 százalékuknál is több számolt be legalább egy gyermekkori negatív eseményről, amelyet összefüggésbe lehetett hozni az egészségre káros megküzdési mechanizmussal. Az egyéb hajlamosító tényezőket a kutatók előzetesen rögzítették.

Évente 120 000 ember veszti életét idő előtt a dohányzás miatt

Az Egyesült Királyságban a becslések szerint mintegy 10 millióan dohányoznak, emiatt évente 120 000 ember hal meg idő előtt. A füstölés rendkívüli módon károsítja az egészséget, közismerten fokozza a szívinfarktus, az agyvérzés, a tüdőtágulat és a tüdőrák kockázatát. A kutatócsapat szerint az eredmények segíthetnek hatékonyabb leszokási stratégiákat kidolgozni. „A jelenlegi leszoktató kampányok és stratégiák sokat meríthetnek a gyermekkori traumák és az ebből következő pszichés elváltozások, valamint a dohányzás szerepének összefüggésével kapcsolatos fejleményekből” – jegyezték meg a szerzők. A tanulmány a Substance Abuse Treatment, Prevention and Policy oldalain jelent meg.

Forrás: semmelweisfigyelo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr694682939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Analyzer 2012.08.13. 19:56:01

aztan a pszichologusok szerint mi NEM vezetheto vissza gyermekkori elmenyekre...?
süti beállítások módosítása