Szeged - A Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum egyre több játékkal, kampánnyal hívja fel a fiatalok figyelmét a biztonságos szórakozásra. Rengeteg a túladagolás az utóbbi időben. 

 

– Fontos, hogy a fiatalok tisztában legyenek a veszélyekkel, tudjanak biztonságosan szórakozni, vigyázzanak magukra és egymásra – véli Arany Zoltán, a Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum vezetője. Kollégáival minden eddiginél keményebben törekednek a biztonságos szórakozás tudatosítására Szegeden. Az utóbbi hetekben több szórakozóhelyen is történt túladagolás az országban. Az is gyakran előfordul, hogy öntudatlan lányokat erőszakolnak meg.

Alacsony küszöbön

Amióta az állami támogatás január óta jóval kevesebb az alacsony küszöbű szolgáltatásokra, így drogcentrumra is, egyre több cég, helyi vállalkozó támogatja őket. Próbálnak minél többet pályázni, az energiájukat átcsoportosítani, ezek nélkül nem tudnának fennmaradni, hallottuk Arany Zoltántól. Szorosan együttműködnek a várossal, a kábítószer-egyeztető fórummal, illetve alapítói a Partiszolgáltatók Szakmai Szövetségének.
Továbbra is dizájn. Annak ellenére, hogy a – közhiedelemmel ellentétben igenis komoly károsító és függőséget előidéző hatású – ún. dizájnerdrogokat nemrégiben illegálisnak nyilvánították, és C listára kerültek, továbbra is óriási gondot jelentenek, mondja Arany Zoltán. Szerinte attól, hogy nehezebb a hozzájutás, nem fog megszűnni a veszély.  

– Próbálunk úgy működni, hogy a fiatalokat, szüleiket ne rettentsük el a szórakozástól. Éppen ezért – az országban egyedülálló módon – jelen vagyunk több szórakozóhelyen, ahol különleges játékokkal, tesztekkel hívjuk fel a fiatalok figyelmét, de nem álszent módon, csak akkor, ha őket is érdekli – magyarázza Arany Zoltán. Legújabb hasonló játékuk a Déli Party Bújócska. Egy kabalafigurával kell fotózkodni, és feltölteni a képet a Facebookra. A támogató cégek, vállalkozók nyereményeket ajánlottak fel, bögrét, tollat, pólót. Amióta a kabalafigura is a fiatalokkal bulizik, egyre több az érdeklődő a drogcentrum asztalánál, ahol bárki tesztelheti tudását, például a függőségekkel kapcsolatban. Tegnap a szegedi Rongy kocsmában mutatkoztak be a szakemberek, hétvégén pedig több szórakozóhelyen is akcióznak.

– Nemrég nyertünk pénzt egy pályázaton, 15 egyetemista képzését tudjuk finanszírozni, akik jelen lehetnek majd diszkókban, hogy felhívják a figyelmet: fontos, hogy ne hagyjuk őrizetlenül a poharunkat, és ne fogadjunk el mástól sem ellenőrizetlen poharat. A szórakozóhelyek személyzetének is tartunk foglalkozásokat, hogy tudják, mit kell tenniük, ha egy vendég rosszul lesz. Tudják, hogy hozzánk is fordulhatnak, ha hasonló esetet látnak, nem kell kidobni az ajtón a fiatalt. Ezt a módszert szegedi modellnek nevezik országosan, Pécsett és Budapesten van még hasonló kezdeményezés – mondta a vezető. 

Forrás: delmagyar.hu - Horváth Attila 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr984525154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása