Az első Fidesz-kormány kábítószerügyi helyettes államtitkára mond megsemmisítő kritikát a második Fidesz-kormány drogpolitikájáról a TASZ filmjén

 

Az Alkotmánybíróság 2004-es drogdöntése azzal indokolta a drogjogi szabályozás szigorítását, hogy az alkohollal megtanult együtt élni a magyar társadalom, míg az illegális szerekkel nem. “Kis szépséghibája ennek a mondatnak, hogy egy olyan előadó írta le, aki három évvel később meghalt májzsugorban,” mutatott rá Topolánszky Ákos a civil szervezetek által április 27-én rendezett konferencián tartott előadásában. “Vannak olyan pszichoaktív szerek, amelyektől rettegünk, félünk de nem halunk bele, legalábbis nem jellemzően, és vannak olyan pszichoaktív szerek, amelyektől nem félünk, de nagyon szívesen belehalunk," jelentette ki. 



Topolánszky nagyon kemény kritikát mondott a kormány drogpolitikájáról. Ezt a kritikát nem lehet annyival lesöpörni az asztalról, hogy már megint “a narkósok hőbörögnek” vagy a “balliberálisok pampognak”. Topolánszky nem csak református lelkész, és nem csak az egyik legelismertebb hazai drogpolitikai szakember, de ő volt az első Fidesz-kormány kábítószerügyi helyettes államtitkára. Alapítója a ráckereszttúri református rehabilitációs központnak, elnöke a Magyar Drogterápiás és Rehabilitációs Intézetek Szövetségének, civil delegáltja a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságnak, előadója az Európai Szociális és Gazdasági Bizottságnak. Ez utóbbi nemrégen ajánlást tett a drogpolitika területén, ebben „felhívja a figyelmet arra, hogy a kínálatcsökkentésre fókuszáló politika a döntéshozó tehetetlenségének üzenete is lehet, ezért meg kell teremteni a feltétlen szükséges büntetőpolitikai fenyegetés és a kiemelkedően fontos kezelés-támogatási beavatkozások közötti egyensúlyt.”

Sárosi Péter

Drogriporter  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr384516390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása