A Guardian és a MixMag angol újságok 2012. március 15-én hozták nyilvánosságra a Global Drug Survey eredményét. 15.500 olvasójuk válaszolt a droghasználattal kapcsolatos kérdésekre. A legmeglepőbb válaszok a „misztikus fehér porral” voltak kapcsolatosak. A megkérdezettek jelentős része magas iskolai végzettséggel rendelkezett, viszonylag jó anyagi körülmények között élt és jó egészségi állapot jellemezte. A „hagyományos”, „jól ismertnek” tekinthető drogok mellett a dizájner drogok fogyasztása emelkedett ki. Nem is a fogyasztás gyakorisága vagy intenzitása volt meglepő, sokkal inkább a módja.

A megkérdezett dizájner droghasználók legtöbbje a „misztikus fehér port” használta, amit vagy a barátaitól kapott, vagy a szórakozóhelyeken szerezte be ismeretlenektől. Annak ellenére, hogy nem tudták biztosan – mint ahogy nem is lehet tudni biztosan -, hogy a fehér por mit tartalmazott, bátran és különösebb fenntartások nélkül fogyasztották. Ez ellentétben áll azzal is, ahogy a „hagyományos drogokkal” szemben viselkedtek: azok használatát igyekeztek kontrollálni és egy bizonyos szint alatt tartani. Nem így a fehér por esetében! Nemcsak az ismeretlen vagy csak vélelmezett hatóanyag, a szintén legfeljebb csak vélelmezett koncentráció nem riasztotta el a használattól a megkérdezetteket, hanem még keverték is, koktélokat is készítettek a porokból, illetve alkohollal együtt fogyasztották. Fontos ismét megjegyezni, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége nem fogyaszt nagy mennyiségben drogokat és társadalmi helyzetük, tanulói vagy munkavállalói státuszuk, az egészséges életvitel iránti elköteleződésük „működött” a hagyományos drogokkal szemben, de nem működött a misztikus fehér porral szemben! Maguk a megkérdezettek egy része is érzékeli ezt az ellentmondást és minél több információt szeretnének kapni, javaslataik szerint ezt már iskoláskorban meg kellett volna kapniuk.

A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia tapasztalatai hasonlóak: akik dizájner drogokat használnak, azok szintén nagy naivitással vásárolták a „misztikus fehér porokat”: a Békásmegyeri ambulancián a 273 megjelentből 14% (2010-ben még csak 1%), a Ferencvárosi Ambulancián a 253 megjelentből 18% (az előző évben még csak 5%) említette, hogy ilyen szert használ. A használók azonban sokkal rosszabb pszichés állapotban voltak, mint a Guardian és a MixMag által megkérdezettek. Persze, itt egy segítséget kereső csoportról van szó; a dizájner drogok gyors pszichés problémákat okozó hatását mutatja a fogyasztók számának emelkedése mellett az is, hogy a fogyasztók nagyon rövid droghasználói múlttal jelentkeztek. Néha már pár hét-hónap múlva olyan súlyos tüneteik alakultak ki, hogy ambuláns segítséget kellett kérniük.

Egyik hazai szakmai ernyőszervezetünk, az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesületének legutóbbi közgyűlésén hallottuk a pécsi kollégáktól, hogy ott az utcákon már 60 Ft-ért is (!!) lehet kapni „valamit”, Szegeden meg, nemes egyszerűséggel, csak „por”-nak hívják azt, amit ott is vesznek, mint a cukrot.

Na ez az a jelenség, amire aztán soha nem fog megoldást jelenteni semmilyen tiltópolitika, semmilyen C lista! Ezen csakis egy a tudatosságra nevelő, józan szenvedélypolitika segíthet! Ahol elérhető, naprakész információk vannak a szakemberek birtokában, mert a szakmai szervezetek és intézmények folyamatosan minden támogatást megkapnak a drogfogyasztókkal való kapcsolatépítéshez, a piacra kerülő anyagok bevizsgáltatásához, és az azokról szóló hiteles tájékoztatáshoz.

Forrás: kekpont.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr274491919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása