A Magyar Pszichiátriai Társaság XVII. Vándorgyűlése – a tavalyi vándorgyűléshez hasonlóan – számos tudományterületet érintett: neurobiológia, biológiai pszichiátria, családterápia, kifejezéspszichológia, igazságügyi pszichiátria, sportpszichiátria, gyermek- és serdülőpszichiátria, közösségi pszichiátria, addiktológia és szuicidológia mellett határterületi kérdések.

A vándorgyűlés a hagyományos fókusztémák (depresszió, Parkinson-kór, etc.) mellett az állatasszisztált terápia, az érintés pszichológiája, a sportlélektan és a hálózatkutatás bizonyos részeinek is teret biztosított. A szemléleti nyitottságra jellemző, hogy két előadásban a tibeti álomjóga és a tibeti halottaskönyv – tudományos kontextusban - is megemlítésre került.
  
Endokannabionid rendszer

A nyitó plenáris ülést Freund Tamás a hippocampus endokannabinoid rendszeréről tartotta. Ma már tudjuk, hogy a tetrahidrokannabinol (THC) tartalmú Cannabis tartós fogyasztása az agyi szinkronizáció és más mechanizmusok (gratifikáció) neurobiológiai szintű megzavarásával sokféleképpen károsít fontos kognitív mechanizmusokat (szelektív figyelem, fókuszálás, tanulás almechanizmusai, stb.). Ugyanakkor a Cannabis egy másik – nem pszichoaktív – hatóanyagával a kannabidiollal kapcsolatban több ígéretes vizsgálat született. Habár a kannabidiollal  emberi szervezetre gyakorolt kedvező hatásainak pontos hatásmechanizmusa részleteiben nem ismert, fájdalomcsillapító, görcsoldó, szorongáscsökkentő, antipszichotikus, hányingercsökkentő és reumás ízületi gyulladás elleni hatásait már több vizsgálat bizonyította.

Az endokannabionid rendszer az évtized eleje óta áll az agykéreg kutatóinak fókuszában. Freund és Katona 2008-ban bizonyította, hogy az endokannabinoid rendszerben található egy molekuláris jelátviteli útvonal, amely képes érzékelni a preszinaptikus jelküldő idegsejt aktivitásának mértékét, és szükség esetén csillapítani is tudja a rendszer működését. Sikerült lokalizálni a folyamatban kulcsszerepet betöltő 2-AGingerületátvivő molekulát, amely visszafelé szállítja az információt (negatív visszacsatolást végez). 
 
Freund Tamás és laboratóriuma nevéhez fűződik a ritmusgeneráló (pacemaker) sejtek felfedezése, amelyek a gátlósejteket szabályozzák (théta-oszcilláció). Mindkét felfedezés nagyban hozzájárult az agykéreg mechanizmusainak további megértéséhez. Ismerté vált az érzelmi állapot és a tanulási képesség összekapcsoltságának neurobiológiai mechanizmusa is. Szintén Freund kutatásai nyomán vált ismertté az is, hogy az agyban a CB1 kannabionidreceptorok kizárólag gátló idegsejtek axonjain helyezkednek el. (A CB2-receptorok az immunrendszerben találhatóak).

Az ismert kutató a debreceni előadásában az endokannabionid rendszer részleteiről beszélt, főként az interneuronok csoportjába tartozó gátlást végző kosársejtekről (basket cell). (Az előadásban természetesen szó esett az output oldali szabályozást végző dendritikus gátlósejtekről is.) A serkentősejtek nagy populációit (a membránfeszültség oszcillációja segítségével) ritmikusan modulálni képes kosársejtek két fő csoportra oszthatóak: CCK és PV. A CCK kosársejt nikotin- és 5-HT3-receptorokkal, illetve a nyúlványain CB1 kannabionidreceptorokkal is „kommunikál”. A PV kosársejt nyúlványán M2-receptor található. A szerepüket tekintve – a komplex folyamatot némileg leegyszerűsítve - azt mondhatjuk, hogy a CCK típusú kosársejtek az érzelmi állapot szinkronjáért, míg a PV típusú kosársejtek bizonyos kognitív folyamatok szinkronjáért felelősek. 

Előadásában Freund részletesen ismertette az endokannabionid rendszer kutatásának módszertani részleteit, és számos festési eljárással készült képet bemutatott. (knock-out kontrollfestés, stb.) A friss kutatások kapcsán ismerté vált, hogy a CB1-receptorok szélesebb területeken fordulnak elő az eddig feltételezettnél. (A CRIP1a lehorgonyozza a CB1-receptor végét, így a hagyományos festési eljárással készült vizsgálatok során nem vált láthatóvá CB1 receptor.) A neves neurobiológus a horgonyzó molekula kapcsán kiemelte: a neurobiológiában is rendkívül kényes egy-egy kísérlet helyes értelmezése, és a CRIP1a jó példa arra, hogy a felfedezése előtt levont következtetések tévesek és könnyelműek voltak.

 A neuropszichofarmakológiai kutatások fókuszában jelenleg egy-egy molekulacsoport áll, Freund kiemelte, hogy szerencsésebb lenne egy-egy idegsejttípus köré rendezni a hatást (több receptorára egyszerre hatni), hiszen így növelhető lenne a hatás és csökkenthető a mellékhatásprofil (amely számos pszichiátriai készítmény esetében rendkívül széles). A CCK kosársejt a szorongás csökkentésére remek „felületeket” kínál, ugyanakkor a farmakon kutatási és engedélyezési folyamata bonyolultabbá válik (toxikológiai vizsgálatok, interakciók, felszívódások, stb.) és a jelenlegi „farmakológiai mindset” is útjában állhat ennek.

Előadása végén Freund az epilepszia kapcsán részletesen is ismertette a periszinaptikus jelküldő rendszer (the Perisynaptic Signaling Machinery) mechanizmusát (túlzott glutamátkibocsátás esetén milyen mechanizmusokkal kerül sor arra, hogy a 2-AG negatív visszacsatolást végez) és bemutatta, hogy a mechanizmus zavara hogyan függ össze az epilepsziával. 
 
A további plenáris ülések és szekcióülések közül csak néhányat emelnék ki. A programkínálat gazdagságát érzékelteti, hogy 4-7 szekció futott párhuzamosan, megnehezítve a választást az izgalmas előadások között.


Addiktológia

Az Addiktológiát két szekcióban is tárgyalták. Andrássy Gábor és munkatársai (Asztalos, Égerházi, Frecska) az MDPV drogot a klinikus szempontjából ismertette előadásában. A jelenleg legális, rendkívül addiktív drog a mefedronhoz hasonló. A mefedron betiltását követően annak legális kiváltójaként született. Az MDPV teljes nevén metiléndioxi-pirovaleron-  a norepinefrin-dopamin visszavételt blokkoló hatása miatt pszichoaktív szer.

Az MDPV klinikumban megfigyelhető specifikus tünetei: choreiform kényszermozgás, extrém agitáció, eltúlzott mimika, álmatlanság, paranoid tünetek, fenyegető hanghallások, agresszív magatartás, pszichotikus tünetek. Esetenként emelkedett kreatin-kináz enzimaktivitás is megfigyelhető. Nem specifikusan tachycardia, nausea, hypertonia, erős fejfájás és vasoconstrictor mechanizmus is jelentkezik. Jellemzően az orális fogyasztást követően 3-4 óráig tart a pszichoaktív hatás és 6-8 óráig a szomatikus. A szer rendkívül népszerű, addiktív tulajdonsága miatt gyorsan terjed.

Vandlik Erika a rendszeres cannabisfogyasztás sokrétűen káros következményeiről tartott előadást. Tudjuk, hogy az agy érése kényes és komplex folyamat, amely epigenetikai szinten vezérelt (Tau és Peterson) és a környezet által jelentősen befolyásolt (időablakok, visszaigazolások, stb.) Serdülőkorban a prefrontális aktivitás kimutathatóan fokálisabbá és specializálttá válik, a diffúz aktivitások pedig jelentősen csökkennek. Emiatt az exogén THC dezorganizáló hatása jelentősen károsabb serdülőkorban, mint felnőttkorban.

Számos kutatás igazolta, hogy a cannabishasználat szignifikáns hatással van a pszichotikus tünetek kialakulására is. (Fergusson, Henquet, Arsenault). Szociálpszichológiai kutatások pedig a cannabisfogyasztást összefüggésbe hozták a szegényebb szociális kapcsolatrendszerrel, alacsonyabb szintű elégedettséggel és még egyéb fontos szocioökonómiai mutatókkal.

Rendszeres exogén THC-bevitel hatására a mesolimbicus dopaminerg aktivitás „függetlenedik”. A glutamerg egyensúly felborul, és a normál gratifikációs rendszertől függetlenül az exogén THC-bevitelkor megindul a jutalmazás, és az intenzív élmény emeli az ingerküszöböt is, mindkét tényező addiktív. Solowij kutatásai pedig bizonyították, hogy a memória és figyelmi funkciók is jelentősen romlanak. (Ennek neurobiológiai hátterét Freund Tamás előadása részletesen is ismertette.)
 
Családterápia és farmakoterápia -  EGIS szimpózium

A biológiai szemléletű pszichiátereket sokszor éri az a vád, hogy csak a beteg bizonyos “receptoraival” és alig ismert neurobiológiai mechanizmusaival törődnek. A pszichoterápiás szemléletű gyógyítókat pedig a neurobiológiai mechanizmusok elhanyagolása miatt érik támadások. (“A testét hagyja kint a ruhatárban”.) Széles látókörű előadásában Frecska Ede a két szemléletet igyekezett összehangolni.  A családterápiás módszertan és a farmakoterápia interakciós felületeit és lehetséges együttműködését vázolta.

Az előadó szerint a pszichiáter első feladata az, hogy eldöntse, patológiás reakcióról vagy csak normál (talán kissé “túldimenzionált”) reakcióról van szól. Közeli hozzátartozó hirtelen elvesztése esetén a hozzátartozó hangját, "hívását" halló kliens még nem tekinthető betegnek a DSM alapján, tehát nem szabad farmakoterápiára gondolni, hanem egyfajta szupportív családterápia a választandó út. Persze a klinikai gyakorlatot is ismerő előadó elismerte, hogy sokszor a beteg követeli a gyógyszert, és ilyenkor nem mindig szerencsés teljesen szembemenni, de kiszolgálni sem a gyógyszert hevesen követelő klienst. Több kórforma esetében a gyógyszeres kezelés határidejét a terápia elején érdemes meghatározni, és a kuratív irányba tartani. Sajnos kuratív medikamentumokban még szűkölködik a pszichiátria, és az újabb kutatások is legjobb esetben is csak szinten tartó és menedzselő farmakonokat ígérnek.
 
Családterápiával együtt alkalmazott farmakoterápia esetén külön szükséges kezelni a gyógyszert szedő beteg stigmatizálásából eredő érzelmi utakat és dinamikákat. A fájdalom és a teher csökkentése fontos feladat a gyógyító számára, de a pszichiátriában az is fontos, hogy a gyógyszeres kezelés ne nyomja el teljesen a diszkomfortérzést, hiszen lehet, hogy akkor a betegséget okozó helyzet is – motiváció híján – rögzül. Az előadó szerint a jól megválasztott pszichofarmakon segíti a beteg önkifejezését, integráló erő a figyelem, a megértés és a problémamegoldás között, a sérülékenységet helyezi a fókuszba és narratívát facilitál. Lényegében erősíti a családot.

Frecska ismertette a STAR*D vizsgálat eredményeit is és hangoztatta, hogy a bizonyítékokon alapuló orvoslásnak fontos feltétele lenne, hogy a klinikai tapasztalatok is beépülhessenek. Végül a farmakoterápia fonákságaira és a metaanalízesek értelmezéséinek veszélyeire is felhívta a figyelmet az ismert pszichofarmakológus. Sokszor a klinikai gyakorlat finomhangolja a fázisvizsgálatokban javasolt dozírozást és csak ekkor bontakozik ki a farmakon valós terápiás potenciálja. A klinikai “validáció” előtt a “rossz” dózissal végzett vizsgálatok emiatt sokszor félrevezetőek. 
  
Közösségi pszichiátria

Az angol nyelvű „Közösség a pszichiátriában – pszichiátria a közösségekben” címmel tartott plenáris ülés mellett négy szekcióülés is teret adott a témának: 1)  Kopp Mária elnökletével a Közösségi alapú öngyilkosság- és depressziómegelőzésről esett szó 2) „Közösség és pszichiátria” címmel Harangozó Judit vezetésével, 3) Kurimay Tamás elnökletével kerekasztal beszélgetés folyt „A közösségi pszichiátriai ellátás fejlesztése és öngyilkosság-megelőzés (itt került bemutatásra a vonatkozó WHO projekt), valamint a 4) Psychosocial Rehabilitation in the 21st Century címmel tartott szekció is szorosan kapcsolódott a témához.
 
Hazánkban a közösségi pszichiátria megteremtőjeként számon tartott Harangozó Judit előadásában kiemelte, hogy lassan, de terjedni látja a közösségi modellt a medicinában. A közösségi pszichiátria rendszerszemléletű megközelítés, amely nagy hangsúlyt fektet az „empowerment”-re, a család és a kliens valós szükségleteinek a felmérésre és a teammunkára. A biológiai kezelés mellett a családdal közösen végzett munka része a kognitív terápia, a készségfejlesztés, a szupportív terápiás formák, valamint a pszichoedukáció is, de itt kell megemlíteni a munkarehabilitációs programokat is. Harangozó előadásában ismertette az Ébredések Alapítvány közösségi pszichiátriai szolgáltatásainak eredményeit is. Figyelemre méltó adat, hogy az egy éven túl gondozottak 55,3%-a aktív életmódot folytat.
 
Reziduális szimptómák - Servier

A Servier által szervezett szimpóziumon Philippe Nuss előadásában a szimptómák értelmezésének nehézségeit, a diagnosztikai feladat sokrétűségét világította meg. Az előadó szerint a neuroplaszticitás helyreállításától a kognitív funkció javítása és a szociális reintegráció is a pszichiáter feladata. Nuss szólt arról is, hogy az SSRI-k növelhetik az öngyilkosság esélyét és a szociális izolációt, ami nem szerencsés. Nuss szerint a depresszió kezelése nem csak a negatív szimptómák eltüntetését, hanem a pozitív élmények megtartását is jelenti. Sok esetben a gyógyult betegek esetében is reziduális szimptómák figyelhetők meg és előfordulhat, hogy a tünetmentesség ellenére erős gyógyszerelés lenne szerencsés. Előadása során Nuss többször méltatta a Servier új készítményét.
 
Kifejezéspszichológia

A kifejezéspszichopatológiai szekcióban Hárdi István a dinamikus rajzvizsgálat (a beteg által készített rajzok sorozatban történő értelmezése) során megragadható személyiségszintek a-f-ig történő spekulatív osztályozásának lehetőségét és az abból fakadó rehabilitációs lehetőségeket ismertette. A felnőttek rajzaiban is megfigyelhető változások segíthetnek azonosítani a változó és az állandó, a személyiségtipikus és személyiségspecifikus elemeket.

A kongresszus alatt a Budapest Art-Brut Galéria képeinek egy része is megtekinthető volt, illetve több előadás érintette a művészetterápia, a művészet-pszichoterápia kérdéskörét.

Antalics Erika a pszichiátriai betegek rehabilitációs kezelésében használt speciális technikát ismertetett: a zenés festés csoportos módszerét. Meglátása szerint a két nonverbális módszer hatótényezőinek kombinációja szerencsés, hiszen a lejátszott zenerészlet által indukált élményt, érzéseket a kliens „kifesti”, és így könnyen kilépnek sémáikból. Egyidejűleg az alkotásban könnyen létrejön a szimbólumképzés és a traumák kifejezésén keresztül a katarzishoz, a megtisztuláshoz vezethet az út. A csoportfoglalkozásnak van verbális része is, irányított módon megoszthatják reflexióikat, amelyek sokszor szerencsés és gyógyító rezonanciákat keltenek.
 
Az érintés pszichológiája

A proxemika jelenségvilágához is köthető érintés régóta tárgyalt kérdés a pszichoterápiában, nyilvánvaló, hogy a pszichoterápiás történések nem tárgyalhatóak külön az adott kultúra, illetve társadalom egyes rétegeiben szokásos érintési viselkedési mintáitól. A New-Age kultúra szárnyain kibontakozó humanisztikus és transzperszonális pszichológia világában jobban elfogadott és a kliensek számára is jobban elfogadható az érintés. A szomatopszichoterápia bizonyos reichiánus irányzatok által is támogatott jelenlegi reneszánsza sok érdekes kérdést felvet, amit a fejlődéslélektan és a szomatikus orvoslás is jól tud használni.

A kongresszuson több előadás is foglalkozott az érintés pszichológiai vetületével. Császár Noémi „Érintés és fájdalom” című előadásában elsőként az érintés és fájdalom neurohormonális és neuroanatómiai, kapcsolatait emelte ki (mechanoceptorok és nociceptorok a bőrérzékelésben, valamint a fájdalom és a pozitív, illetve negatív érintés szomatoszenzoros kérgen belüli neurológiai korrelátumait). Friss kutatások (Lorenzo, Fabrizi) tükrében úgy látjuk, hogy a magzatok már prenatalis korban (35-37. héte ) képesek megkülönböztetni az érintést és fájdalmat. Érdekes, hogy az érintésszegény és a durva fizika traumáknak kitett személyek esetében is hasonlóan torzul az érintésküszöb.

Császár ismertette a nárcisztikus érinthetetlenség (vagy érintésaverzió) fogalmát is, és Tiffanz Field érintésterápiák kapcsán végzett kutatásainak eredményeit is. Habár a teljes hatásmechanizmus nem ismert, tudjuk, hogy az érintést alkalmazó masszázsnak fájdalomcsillapító hatása van, fokozza a szerotonin-, a dopamin- és a melatoninszintet is, sőt csökkenti a diabeteses gyermekek glükózszintjét. Császár ismertette McCraty sok vitát kiváltó hipotézisét is (Heart Rate Variability Coherence Feedback), mely szerint a szív által fenntartott diszkonjunkt elektromágneses mező másik személy által érzékelhető és sokrétűen befolyásolja egyéni és társadalmi viselkedésünket is. Előadása végén pedig a pszichoterápia és az érintés viszonyát ismertette különös tekintettel az érintést alkalmazó, szomatoterápiát használó pszichoterápiás iskolákra (Reich, Levine, Keleman, etc.)

Bagdy Emőke „Hordozás, együtt alvás, igény szerinti szoptatás és átmeneti tárgyhasználat szerepe a korai anya-gyermek kapcsolatban” című előadásában elsőként a korai anya-gyermek kapcsolatban megfigyelhető szemléletváltozásra hívta fel a figyelmet. A korai testkontaktus szerepe életfontosságú, hiszen immunstimuláló, neuroprotektív (Panksepp, Prescoot, Brazelton). Több fejlődési folyamat fontos eleme és elindítója. A szocializált önvédelemben és az agressziómentes viselkedésben is nagy a szerepe. Az érintés  kulcsszerepet tölt be a a biztonságos kötődés rendszereinek kialakulásában is (Bowlby, Ainsworth, Fónagy). (Az előadó utalt rá, hogy a szomatikus úton nehezen magyarázható csecsemőhalálok jellemzően akkor történnek, ha az édesanya nem tartózkodik a szobában.)

Bagdy a testkontaktusban szegény és spekulatív elveken alapuló, nyugati „babakocsis kultúra” (Spock) és az anyai testen hordozó, igény szerint szoptató és a baba igényeit követő „kötődő nevelés” (Büki) jellegzetességeit hasonlította össze. A kötődő gondozást választó édesanyák és gyermekeik viszonymintáit igyekezett megragadni. A kiinduló megfigyelés szerint a hordozott babák nyugodtabbak, mozgékonyabbak, ritkábban sírnak, önállóbbak.

Bagdy kérdőíves kutatásainak (n=250, 64 tétel ) eredményei szerint úgy tűnik, hogy a kötődő nevelésben (együtt alvás, hordozás, igény szerinti szoptatás) részesülő babák nem igényik (vagy csökkentik) az „átmeneti tárgy” használatát. Ez részben módosíthatja Hamilton hipotetikus definicióját is, és hatással lehet a jelenlegi „babakocsis” kultúránk egyes elidegenítő szokásaira. Ugyanakkor a hordozás és az együttalvás szokása a családokban a vizsgálati mintában jelentősen összekapcsolódik. A kutatás alapján úgy tűnik, hogy hordozás és az együttalvás jelentősen csökkenti az anyapótló és önvigasztaló átmeneti tárgy iránti szükségletet.

Hadházi Éva az érintés mintázatait, jellegzetességeit vizsgálta párkapcsolati térben. Az előadó kérdőíves kutatása alapján a nők komolyabb kapcsolatban (szubjektíven) több érintést jelöltek. A „hét érintés skála” segítségével is végzett kutatás eredményei szerint a biztonságosan kötődők, félelemteli elkerülők, aggódó erősen ragaszkodók és az elutasítók „érintésprofilja” jelentősen különböző. A kérdéseket sajátos mintán végzeték egyetemisták körében, ez korlátot jelent a kutatásban, illetve a hét érintés kategóriái is erősen vitathatóak. Ugyanakkor régóta ismert, hogy bizonytalan kötődésű anyák csecsemőinek 75%-ánál bizonytalan kötődési stílust találtak. Bowlby 1988-ban fogalmazta meg a intergenerációs kötődési transzmissziót. Az előadás végén Hadházi kitért arra, hogy meglátása szerint a hordozókendő az anyává válás sajátos folyamatát is támogathatja. (Stern 1995, 2005)
 
Támogató csoport demens hozzátartozót gondozók számára

A Parkinson-kórt tárgyaló szimpóziumon került sor Pék Győző előadására. A mai modern medicinában, különösen a pszichiátriában az engelsi bio-pszicho-szocio kezelési modell (Engels, 1977) tűnik jó modellnek, az utóbbi időben a palliatív ellátás fejlődése kapcsán kiegészítve a spirituális doménnel.

Az Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében az identitásvesztés rendkívül fájdalmas folyamat a hozzátartozók számára. Korai szakaszban a bűntudat, a zavar és félelem jellemzi a betegség lefolyását. A gondozó hozzátartozókban a bizonytalanság jellemző attitűd. Sokakban kialakul a Schmidbauer által leírt helfer-szindróma (1970). Ezen felosztás szerint megkülönböztethetünk kényszeresen jelentkező segítőt, hasító segítőt és perfekcionista segítőt.

Az előadó a hozzátartozókat támogató debreceni csoport munkáját ismertette röviden. A ventilálás mellett relaxációs tréning, praktikus tanácsok, a nehéz helyzetek megbeszélése, negatív érzelmekben tehermentesítés a fő tevékenységük. Kiváló eszköznek bizonyult, hogy a hozzátartozók megírják azok nevében az életrajzát, akik már erre képtelenek. Ez érzelmileg nagyon sokat jelentett, identitást teremt azok számára, akiknek már ez szétesik.

A gondozói identitás kialakításában Montgomery és Koslosky modelljét ismertette az előadó. A csoport elméleti keretként ezt használja. E szerint hét fázisból áll a folyamat, a folyamat elején a gondozói identitás túlsúlyban van, majd amikor a gondozói szükségletek már átlépik a normális családi kapcsolatok határait, akkor a „Már inkább ápolója vagyok, mint a lánya.” jelenség figyelhető meg. Ezután a gondozó egyre többet foglalkozik az idős beteg elhelyezésével, ami óriási teher a hozzátartozónak, még akkor is, ha van rá lehetőség. Van aki az elhelyezést választja, van aki 24 órás segítséget vesz inkább igénybe, ezt követően jellemzően teljesen az ápolás uralja a képet, már nem családtag, hanem gondozó. És végül a családtagnak lehetősége nyílik ismét családtagként definiálni magát. Jellemző, hogy eltart néhány hónapig, amíg nem látogatják a hozzátartozót.
 
Janssen szimpózium

Herold Róbert a Janssen szimpóziumon tartott előadásában többször kiemelte, hogy szkizofréniában továbbra is a relapszusok csökkentése az egyik legégetőbb probléma. A jelenlegi, szkizofréniát leíró elmélet nem teljesen fedi le a teljes folyamatot. De tudjuk, hogy betegségbelátás foka és a tünetek súlyossága két független faktor. A teljes belátás kiépítése szinte lehetetlen skizofrén betegeknél. Az előadó szerint sokkal fontosabb és megvalósíthatóbb: a kezelés jótékony hatásainak és a korai jeleknek a beteg általi felismerése. Herold szerint jól használható az egyszerű KOMP modell: kapcsolat, odafigyelés, motiváció, partnerség. A kezelésben a gyógyszerforma is fontos kérdés, compliance szempontjából talán a tartós hatású injekciók szerencsések, de továbbra is ódivatú, stigmatizált kezelési forma az orvosok körében. Meglepő módon úgy tűnik, hogy a betegek attitűdje differenciált az injekciós kezelés iránt.

Szkizofréniában a korai kezelés rendkívül fontos. A terápiás válasz ilyenkor még jó. A remisszió hamarabb elérhető. Nehéz azonban, hogy még nincs a betegnek „relapszustapasztalata”. Az előadó ismertetett egy vizsgálatot, melyben nagy hangsúlyt fektettek az önkéntességre, a betegedukációra, és a vizsgálat eredményeként a betegség korai fázisában lévő betegek háromnegyede elfogadta az RLA (Risperidone Long-acting Therapy) kezelést. A funkcióképesség változása is kritikus a szkizofrénia kezelésében, szerencsés a minél magasabb szintű megtartás/emelés. 
 
Astrazeneca

Az Astrazeneca által szervezett szimpóziumon tartott előadásában Vörös Viktor kifejtette, hogy a betegek 20-45%-a nem vagy rosszul reagál az antidepresszív kezelésre. Legtöbb esetben nehéz kideríteni, hogy ki valódi nonreszponder, vagy hogy helyes-e a diagnózis. Sok esetben folyamodnak a pszichiáterek kiegészítő kezeléshez. Vörös szerint a második generációs antidepresszívumok gyorsabban hatnak. Akut szakban hatékonyabbak, de hosszabb távú kezelés lehet szerencsés (3-6 hónap). Cardiometabolikus és EPS-mellékhatásokat is fontos figyelembe venni. Egyes vizsgálatok szerint már monoterápiában is elképzelhetőek, sőt talán dózisfüggőként a különböző kórformákra. A széles mellélhatásprofilra azonban itt is figyelni kell.

Vörös kifejtette, hogy a depresszióban elkülönítünk magtüneteket és kísérőtüneteket is. Felvetett egy újfajta pszichofarmakológiai rendszerezést és nómenklatúrát, különösen a típusos, atípusos megkülönböztetést, meglátása szerint az ATC-rendszer sem szerencsés.  
 
Hálózatkutatás

A hálózatkutatásnak plenáris ülést szentelt a kongresszus. A gráfelméleti alapokat használó hálózatelmélet tulajdonképpen kutatási módszertan, amelyet a medicinában leginkább a járványterjedési modellek, a genetika, a metabolizmus kutatására használnak.

Janka Zoltán a hálózatkutatás alapjait ismertette. A gráfelméletet először Euler használta a königsbergi hidak problémájának megoldásához. Az anekdota szerint a königsbergiek azzal a kérdéssel fordultak – az akkor már híres - Eulerhez, hogy vajon végig lehet-e menni a város összes hídján úgy, hogy mindegyiken csak egyszer haladjanak át, és egyúttal visszaérjenek a kiindulópontba? A városban hét híd volt, amelyek a folyó két szigetét is érintették. Euler a hidakat éleknek, a földdarabokat pedig csomópontoknak tekintette, és így sikerült bebizonyítani, hogy mivel létezik ebben a gráfban olyan csomópont, aminek a fokszáma páratlan, ezért nincs ilyen útvonal. Janka ezt követően a gráfelméletben komoly kihívást jelentő különféle kluszterelési (közösségképzési) problémákat ismertetett. 

A modern hálózatkutatás irodalma Barabási-Albert László skálafüggetlen hálózatának felfedezésével indult meg. Barabási (2002, 2009) kimutatta, hogy a weboldalak közötti kapcsolódás és jónéhány más hálózat skálafüggetlen. Egy magas csomópontszámú hálózat akkor skálafüggetlen, ha benne a fokszámeloszlás hatványfüggvény eloszlást követ. Némileg túlegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a legtöbb csomópontnak néhány kapcsolata van, addig néhánynak pedig rengeteg. Érdekes módon az emberi szexuális hálózatok is skálafüggetlenek. ( Liljeros, 2001, 2003, 2007). Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a skálafüggetlen hálózatok elméletével szembeni egyik kritika, hogy a csomópont és él definíciójától függően szinte bármilyen komplex természeti jelenség többféleképpen leképezhető, összemosódnak tehát a matematikai modellekből levezetett, és a valódi skálafüggetlen (vagy annak vélt) hálózatokban tapasztalt jellemzők.

Janka több tudományterületről is mutatott a hálózatkutatás használatával elért eredményeket: szóasszociációs hálózat (Derényi), a piramissejtek hálózata (Buzsáki, Sik), genetika (Mirnics, Verok). Janka ismertette a szkizofrénia diszkonnekciós elméletét is, amelyben (nem komplex) gráf rajzolható fel a kommunikáló agyterületek között, illetve ennek kapcsán Van de Heuvel a témában született meghatározó közleményeit is.

Pléh Csaba szerint a hálózatkutatás a pszichológiában alapvetően három területen használható: az emberek kapcsolatainak kutatása, a gondolatok hálózata és az agyi hálózatok. Dunbar felfedezése szerint egy faj neocortexének a mérete és a faj egyedének személyes hálója között korreláció van.

Dunbar vitatható spekulációja szerint a nyugati embernél az egyén körül három csoport található: belső klikk 5-7 főből áll, aztán egyfajta szimpátiacsoport 12-15 fővel és egy „aktív háló”, ami 150 fő. Az elméletét több támadás is érte, mégis széles körben ismert. Egyes kutatók szerint a magas önmonitorozó tevékenységet végző személyiség nagy hálót tart fent, míg az alacsony önmonitorozó tevékenységet végző személyeknek kisebb a hálózatuk. Bár mások szerint az életkori korreláció miatt ez a megállapítás egyáltalán nem állja meg a helyét. Nehéz tehát direkt összefüggéseket találni, időnként talán erőltetettek a kutatások, és rendkívül bizonytalan alapokra is épülnek (e.g. spekulatív karaktertipológia, metodikai kételyek) a próbálkozások. 

Megállapítható, hogy az amygdala mérete korrelációt mutat az egyén társas kapcsolataival, de az ok-okozati következtetés már rendkívül nehéz. (e.g. amygdala, mint mag is kapcsolatban van, a neuroplaszticitás, volumennövekedés ok-okozati kapcsolata.)

Kurimay Tamás előadásában a hálózatkutatás közösségökológiai, illetve családterápiás megvilágításban kapott szerepet. Az előadó szerint a családi kapcsolathálók jól kiaknázhatóak a pszichiátriában, az addiktológiában és a pszichoterápiában. Kurimay ismertette, hogy a nyelv természetének elemzésében is használják a hálózati módszereket. Gyenge egy kapcsolat, ha eltüntetése után a hálózat válaszainak válasza jelentősen nem változik. Az erős kapcsolat elmozdítása esetén a hálózat válasza megváltozik. Csermely szerint a nők gyenge kapcsolatai stabilizálják a társadalmat, erre egyik eszközük a pozitív pletyka. Az előadó szerint családterápiában az érzelmi utak (hálózatok) feltérképezése nyújthat segítséget a munkában, ahol érdekes módon sokszor a háztartásban élő állatok is szerepet kaphatnak.

Kurimay Tamás ismertette Fowler és Christakis nagy visszhangot kiváltó, a BMJ-ben publikált közleményét , amely a hálózatkutatást szocioepidemiológia eszközökkel felszerelve elemezte újra a Framingham Heart Study boldogságra vonatkozó adatit. A módszertani kritikák ellenére a kutatás szerint a boldogság szintje egyik személyről idővel átterjedhetnek más személyekre a közvetlen és a közvetettebb társas kapcsolataik révén is.

A vizsgálat alapvető eredménye, hogy a boldog emberek egymással társas kapcsolatban állnak. Christakisék szerint az „én” boldogságát 15%-ban határozza meg egy közvetlen „társ”, 10%-kal a két kapcsolatnyi távolságban álló és 6%-ban a három kapcsolatnyi távolságú „társ” boldogsága. Nehezen megmagyarázható eredmény ugyanakkor, hogy a vizsgált személyek boldogságával erősebb összefüggésben állt a közvetlen szomszédok boldogsága, mint az ugyanabban a háztömbben lakóké. Fowler és Christakis kutatásait később sok támadás érte metodikai ( Lyons, 2010  ) és szociálpszichológiai, szocialpszichiátriai és szociológiai (Buda, 2010) szempontból is.
 
Alváshigiénia

A kongresszuson több előadás foglalkozott az alvással. A Zentiva szimpózium keretein belül Purebl György „Inszomnia és pszeudoinszomnia” címmel tartott összefoglaló előadásában rávilágított, hogy az alvás és ébrenléti állapot között már nem húzható olyan éles határvonal, mint korábban hittük. A két állapot mechanizmusai néhány dimenzióban hasonlóak, sok az átmenet és átfedés is. Purebl az inszomnai és pszeudoinszomnia differenciáldiagnosztikai kritériumát ismertette.

Csábi Eszter az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS) következtében kialakuló speciálisan széttöredezett alvás jellegzetességeit ismertette előadásában. Ismert, hogy az OSAS kongitív teljesítményromláshoz vezet. Csábi kutatásában a komplex munkamemóriát, verbális és téri-vizuális emlékezeti mechanizmusokat és az implicit tanulást vizsgálta. 
 
A kis mintán (n=42) végzett kutatás eredményei szerint az OSAS csoport rosszabbul teljesített a komplex munkamemóriát érintő feladatokban, ám tendencia szinten jobban teljesített a téri-vizuális területen, szintén meglepő volt, hogy (a hypoxia és az alvásdepriváció ellenére) ugyanolyan tanulási mintázatot hasonló mintázatot mutatott a két csoport az implicit tanulásban. Elképzelhető tehát, hogy a szubkortikális funkciók nem függnek olyan mértékben az alvástól, mint a kérgi funkciók.
 
Tudatelmélet

Gál Zita két előadásában is érintette a tudatelmélet terület. Az (elmeteória vagy tudatelmélet (Theory of Mind, ToM) az az emberi képesség, hogy mentális állapotokat – elképzeléseket, szándékokat, vágyakat, színlelést, tudást tulajdonítunk magunknak és másoknak, valamint megértjük, hogy mások mentális állapotai eltérnek a miénktől. Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos tudatelméleti szintet. Az elsődleges reprezentációs képesség, ami megtalálható csecsemőkben, gyermekekben és felnőttekben (hét hónapos kortól). A másodlagos ToM képesség, amely pedig a reprezentációk alapján predikciókat képes készíteni.

A mentalizáció másodlagos vagy komplex tudatelméletnek tekinthető, mely képesség 13-19 év között fejlődik ki teljesen és meglepő módon nagy különbségek mutatkoznak felnőttek között is.  A tudatelméletet továbbá affektív (mások érzelmeinek tulajdonítása) és kongitív (vélekedések) szintet is megkülönböztethetünk. Az emberi társadalom intenzív szociális jellege miatt a tudatelméleti funkcionálitás elengedhetetlen. Bizonyos neurológia és pszichiátria (betegségekben kimutatható a tudatelméleti funkcionalitás zavara. Gál az első előadásában az anorexia nervosások körében történt vizsgálatát mutatta be, mely a nemzetközi kutatásokkal összhangban megállapította, hogy anorexia nervosában az affektív mentális állapotok tulajdonítása vonatkozásában az anorexia nervosás betegek rosszabbul teljesítenek.

Gál második előadásában a 210 főn (n1=170;6-12, n2=40;14-30) végzett Faux Pas (elszólás) teszt eredményeit ismertette. A Faux Pas komplex tudatelméleti funkció ellenőrzésére szolgál, hiszen egyrészt az affektív és kognitív dimenziót is használja másrészt pedig szándéktársítás képességét is igényli. Gál kutatása szerint a serdülőkort követően az egészséges tudatelméleti működésben az affektív és kognitív komponens függetlenik és ezáltal külön is mérhetővé válik. 
 
Kongresszus

A kongresszus teret adott a Debreceni Pszichiátriai Tanszék pszichofarmakológiai és farmakogenetikai munkacsoportjainak bemutatkozására is. Négy könyvbemutatóra is sor került: Osváth Károly: Pszichiátriai lexikon, Túry Ferenc és Babusa Bernadett: Adonisztól Schwarzeneggerig: a férfiideálok és civilizáció, Kuncz Elemér: Igazságügyi pszichiátria és Kalmár Sándor, Németh Attila, Rihmer Zoltán szerkesztésében: Az öngyilkosság orvosi szemmel. 

Külön szekció foglalkozott az igazságügyi pszichiátria kérdéseivel, a családterápiával, a gyermek és serdülőpszichiátriával, a neuro-biológia-genetika pszichofarmakológiával és a pszichológiai és neuropszichológiai kutatások és a pszichoterápiának is . Az egyik szekció helyt adott egy filmes workshopnak (Egy pár terápiában) valamint egy kerekasztalbeszélgetés a hazai pszichiátriai rendszerben tapasztalható visszaéléseket tárgyalta, míg egy másik pedig az OPAI megvalósítását a Semmelweis terv tükrében.

Az utolsó napon szomatikus orvosszakmák ismert képviselői is tartottak előadást. Rónaszéki Aladár kardiológus a szakterületén felbukkanó depressziós betegek megfelelő kiszűrése mellett a depresszió kezelésében a (endothél-funkción keresztül ható) testmozgás terápiás potenciálját hangsúlyozta. Hidvégi Tibor diabetológus pedig a T2DM általános bemutatása mellett a „Kardiometabolikus kockázati tényezők előfordulása váltott műszakban dolgozók körében” című közleményt mutatta be. Szomatikus szempontból rendkívül érdekes volt Bánki Adrienn előadása az irritábilis bél szindrómához kapcsolható kötődési mintázatokról, Mohácsi Bernadett előadása a PCOS szomatopszichés vonatkozásairól, valamint Nagy Enikő három tinnitusos beteg esetismertetését bemutató előadás.

A debreceni Kölcsey Központ kiváló helyszín volt a konferenciának, a szervezés is rendkívül pontos és alapos volt. A nyugati konferenciák nyüzsgő poszter-szekcióihoz képest egyedül a poszter-szekció okozott csalódást számomra: az érdekfeszítő poszterek nehezen voltak megközelíthetőek, a szekció alatt alig egy tucat ember volt kíváncsi tartalmukra és a szűkös hely miatt a bemutatásokat alig lehetett követni. A kongresszuson számos gyógyszergyár is intenzíven képviselte magát.

A pezsgő konferencián a pszichiáterek mellett, neurológusok, háziorvosok, klinikai szakpszichológusok, valamint a segítő szakmák képviselő is részt vettek.


A konferencia adatai:
A Vándorgyűlés időpontja: 2012. január 25-28.
Magyar Pszichiátriai Társaság XVII. Vándorgyűlése
A Konferencia elnöke: Kurimay Tamás
A Szervezõ Bizottság elnöke: Molnár Károly

Forrás: doki.net

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.