Részt vettünk a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon 25 éves fennállása alkalmából szervezett konferencián

 

 

Nagy érdeklődés kíséretében nyitotta meg Victorné Erdős Eszter a 25 éves Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon ünnepi konferenciáját. A gyógyult betegek által előadott dal után a szót a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Soltész Miklós kapta meg. Az államtitkár méltatta az intézmény által elért eredményeket, a megmentett fiatalokat, és örömmel számolt be arról, hogy véget ért az erkölcsöktől mentes „vadliberális eszmék” kora, melyben mindent szabad volt, de most az új korban a kábítószerügy is hatékonyabb lehet.

Az előadások első blokkjában Müller Éva, a nemzeti kábítószerügyi koordinátor „Kezelési szükségletek, lehetőségek és nehézségek Magyarországon” című előadására ültem be.
 
Bevezetésként Müller ismertette a jelenlegi droghelyzetet, a kábítószerek (elsősorban a kannabisz, a kokain) használatának növekvő arányát Magyarországon és Európában, a dizájner drogok megjelenését és a szabályozását és kitért arra is, hogy kevesen kerülnek be az ellátórendszerbe. A megelőzéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a kormány szeretné elérni a prevenciós és az egészségfejlesztő tevékenységek akkreditációhoz kötését és normatív alapon történő finanszírozását. A prevenció idén csupán 60 millió Ft-os uniós forrásból gazdálkodik, de három TÁMOP-os forrás nyomán az összeg jelentősen emelkedni fog.  

Az alacsonyküszöbű szolgáltatások támogatása ugyan 280 millió Ft-ra csökkent, mégis újabb 6-7 szolgáltatót szeretnének bevonni, fejleszteni a tűcserék lefedettségét, rendszerbe illeszteni őket és továbblépési lehetőséget biztosítani a tűcserébe járóknak az ellátó rendszerben.
A közösségi ellátás lefedettnek tekinthető, a programok támogatottsága 639 millió Ft. Ahhoz, hogy ez elég legyen, a javítani kell a hatékonyságon.

Az egészségügyi ellátásban ugyan 500 intézmény található, de a betegellátás 80%-át 15-20 intézmény végzi, ezért javítani kell a hozzáférhetőségen, fejleszteni kell a felépülés-alapú modellt, a pszichoszociális beavatkozásokat, az intravénás használók kezelésbe irányítását és kezelésben tartását.
A rehabilitációs intézmények 353 klienst tudnak befogadni, jellemzően fél-egy évre. A kormány szándéka a differenciált ellátás kialakítása a gyerekek és más speciális igényű célcsoportok számára.
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokra (KEF) térve Müller elmondta, hogy a források kiosztását megelőzően minden résztvevőtől elvárják a prioritások meghatározását és a cselekvési terv kidolgozását.


A második szekcióban Téglásy Kristóf a NEFMI ifjúságvédelmi főosztályának vezetője drogprevencióról és ifjúságpolitikáról adott elő. Miután bemutatta osztályát, Téglásy rátért az új drogstratégia szerepére, mely az egészségfejlesztésre, a családok és közösségek megerősítésére helyezi a hangsúlyt. Aláhúzta, hogy a kábítószer terjesztőkkel szemben csakis a zéró-tolerancia jöhet szóba és illusztrációként szemezgetett a büntető törvénykönyv tervezetének vonatkozó passzusaiból.

Miután kijelentette, hogy az új stratégia „inkább a társadalom oldaláról szemléli a kérdést és nem a szerhasználók oldaláról” (vagyis a szerhasználók nem részei a társadalomnak? – beszédes elszólás…) és ecsetelte a szermentességhez való jogot, felvetette, hogy szeretné már látni a TASZ-tól, hogy megvédi a szermentes többség jogait. Különösen érdekes ez az érv attól a kormánytól, ami leépíti a prevencióra, kezelésre és ártalomcsökkentésre fordított pénzügyi támogatásokat, és miközben a legveszélyesebb legális drogokat állami promóciban részesíti, még egy alkoholstratégiát se tud összedobni. Eláruljuk a titkot, hogy a drogpolitikai program mellett a TASZ közel tíz programban vállalja a jogsérelmet elszenvedett személyek védelmét, melyekben a szerhasználat kérdése fel sem merülhet. Így például védtük Orbán Viktort is, amikor korlátozni kívánták őt a véleménynyilvánítás szabadságában. Mindig azt védjük ugyanis, akinek a jogait korlátozni akarják, akit megbélyegeznek és kiközösítenek. A drogprogramnál maradva viszont fontos látni, hogy mennyire cinikus és leegyszerűsítő azt a látszatot kelteni, hogy csupán a szerhasználók jogait védenénk, hiszen a hatékony és aránytalan intézkedésektől mentes drogpolitika, a minden szakmai igényt kielégítő kezelések és szociális programok, a szakszerű prevenció és a fertőzések visszaszorítását kiemelt célzó ártalomcsökkentő programok támogatásával a teljes társadalom egészségét és jogainak védelmét tartjuk szem előtt. Tévedés azt feltételezni, hogy csupán a szermentesség elrugaszkodott víziójából kiindulva lehetséges össztársadalmi érdekeket tartani szem előtt.

Az ifjúságpolitika területén Téglásy olyan intézkedéseket helyezett kilátásba, melyek segítik a munkába állást, illetve kiemelte a házasság szerepét, mint leginkább támogatandó családi formát.  
nemzeti stratégiák összehangolása kapcsán alkalmazott változtatásokkal kapcsolatban a főosztályvezető elmondta, hogy azok nem érintik a drogstratégia tartalmi, szakmai részét, csupán újabb szakaszok lesznek hozzácsatolva. Az új drogstratégia tehát szeptember, október körül kerülhet a parlament elé és az elfogadását követően 90 napon belül kell kidolgozni a cselekvési tervet, amihez 2013 januárjában rendelnek konkrét összegeket.

A konferenciát hálaadó istentisztelet és Czibere Károly szavai zárták.

Sajnálatos, hogy a konferencián nem szólalhatott fel Topolánszky Ákos, aki az intézmény egyik alapítója és több mint tíz évig vezetője is volt. Ennek valószínűleg ahhoz van köze, hogy erősen kritikus a jelenlegi kormány drogpolitikájával szemben. 


Kardos Tamás 

Forrás: drogriporter.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr684355816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása