Egy 26 éves, 84 ezer nő részvételével végzett kutatás eredményei szerint a mértékletes alkoholfogyasztás nőkben csökkentheti az agyérgörcs kockázatát.

 

Stroke szakfolyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmányból kiderült, hogy azokban a nőkben, akik átlagosan napi fél pohár bornak megfelelő mennyiségű alkoholt fogyasztottak, 17 százalékkal alacsonyabb volt a stroke kockázata. A napi egy pohár bort fogyasztókban pedig 21 százalékkal volt alacsonyabb az agyérgörcs kialakulásának valószínűsége, mint az absztinensekben. Ennél több alkohol fogyasztása azonban már nem csökkentette a stroke kockázatát.

A tanulmány azonban csak összefüggést mutatott ki, nem ok-okozati kapcsolatot, és a vizsgálat korlátozottnak tekinthető abból a szempontból, hogy az adatok a résztvevők saját alkoholfogyasztásukra vonatkozó bevallásán alapult.

A vizsgálat során a bostoni Brigham and Women’s kórház 84 ezer olyan 30 és 55 év közötti nőt követtek nyomon, akik a kutatás kezdetén nem szenvedtek szív-érrendszeri betegségben. Az adatokat a Nurses’ Health Study (Ápolónők Egészségtanulmánya) keretében gyűjtötték össze, amely 1976-ben indult meg.

A kutatók szerint az alkoholfogyasztás és a stroke összefüggése többféleképpen is magyarázható. Az alkoholban olyan összetevők lehetnek, amelyek növelik a jó koleszterin szintjét, és megelőzik a vérrögképződést. A nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás viszont növelheti a magas vérnyomás és a pitvarfibrilláció kockázatát, amelyek a stroke kockázati tényezőinek számítanak. A legújabb eredmények alátámasztják egy korábbi kutatás eredményeit, mely szerint a mértékletes alkoholfogyasztó nőkben és férfiakban 20-30 százalékkal is alacsonyabb lehet a stroke kockázata az absztinensekhez viszonyítva. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az alkohollal kapcsolatos veszélyeket tekintetbe véve azoknak, akik eddig tartózkodtak az alkoholtól, a mostani eredmények miatt nem érdemes elkezdeniük az alkoholfogyasztást.

Forrás: mno.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr904324785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása