2012.03.17. 19:15
Játszani is engedd?
A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által szervezett szerdai konferencia fókuszában a drogprevenció, a játékszenvedély megelőzése és a szórakozóhelyek veszélyei állnak.
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke a Játszani is engedd? című konferencia megnyitóján elmondta, a város kiemelt figyelmet fordít a kábítószer-megelőzésre, éppen ezért fogadta el az önkormányzat, és hajtja végre a 2010-14-ig szóló drogstratégiai tervet.
Hozzátette, már azt is eredménynek tartja, hogy mostanra sikerült megállítani a drogot kipróbálók számának növekedését is. Hangsúlyozta, persze az igazi eredmény az lenne, ha a drogot használók számát sikerülne csökkenteni, de ez egy roppant nehéz és sok időt igénylő feladat.
A március 14-i konferencia meghívottjai olyan szakemberek, akik a megelőzés területén dolgoznak, vagy munkájuk során gyakran találkoznak ezekkel a problémákkal. A nap témái között szerepelnek a prevenció, a drogstratégia új irányai, a játékszenvedély megelőzése és a szórakozóhelyekkel kapcsolatos szabályok változása is.
Az elmúlt év végén egyébként a Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum két, a témával foglalkozó kiadványt is megjelentetett. Az egyik a szakemberek számára készült, míg a másik a fiataloknak és szüleiknek.
Az ismeretterjesztő leporelló nem csak a drog, de például az alkohol, az energiaitalok és a vízipipa káros hatásaival is foglalkozik.
A legutóbbi droghelyzet felmérés foglalkozik az új divatokkal is. Ilyen például a rohamivás, ami a fiatalok körében terjedt el, és amelynek során 1,5-2 óra alatt kábultra isszák magukat. Ez a fajta alkoholizálás növeli a függőség kialakulásának esélyét, súlyos esetben alkoholmérgezés, szívmegállás is lehet a következménye.
Napjaink egyik legnagyobb problémája, hogy számos új drog még nem szerepel a tiltólistákon, ezért ezek árusítása még egyszerűbb, mint a tiltott szereké. Hatása azonban ugyanolyan ártalmas. Vannak szerek, amelyeket – színtelen, szagtalan volta miatt – lányok italába kevernek, és kábult állapotukban könnyen válnak nemi erőszak áldozatává.
Rémisztő adat, hogy a 10-14 éves gyerekek egyötöde iszik reggelire energiaitalt, és az iskolai büfék negyedében lehet hozzájutni a koffeines termékekhez. Komoly tévhit az is, hogy a vízipipa kevésbé ártalmas mint a cigaretta. A víz nem szűri ki a káros anyagokat, ráadásul az eszközt szájról szájra adják, ami a hepatitis és a TBC terjedésének kockázatát is növeli.
A szülőknek szóló kiadvány bemutatja a leggyakrabban használt drogokat, azokat a jeleket, amelyek a gyerek kábítószer fogyasztására utalnak, a gyanút keltő tárgyakat, illetve azokat az intézményeket, ahova a szülők ilyen esetekben fordulhatnak.
A kiadvány innen letölthető!
Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter
Forrás: gyorgyplusz.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek