Dr. Zacher Gábor, a Péterfy Sándor Utcai Kórház – Rendelőintézet és Baleseti Központ – Klinikai Toxikológiai Osztályának osztályvezető főorvosa Ami a tankönyvekből kimaradt, de a gyerekek jobban tudják címmel tartott előadást a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermében, ahol szó esett a drog-, az alkohol-, a koffein, a nikotin- és a gyógszerfüggőségről egyaránt.

 

Az osztályvezető főorvos a Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium meghívását elfogadva érkezett városunkba és tartotta meg szakmai előadását, tudtuk meg Bene Csaba főigazgatótól. 
– Szoktam időnként mondani, Magyarország a 10 millió függő országa. Ugyanis ha kicsit magunkba nézünk, akkor azt mondhatjuk, valamilyen függősége mindannyiunknak van. Ezekkel megpróbáljuk kicsit kordában tartani az életünket, van mikor sikerül, azonban van, amikor nem, habár a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség között nagyon vékony mezsgye van. Ha a fékrendszer nem működik megfelelően, akkor a szenvedélyszerű viselkedésből könnyen lehet szenvedélybetegség – kezdte előadását a toxikológus. 
A függőség olyan betegség, amelyet nem lehet meggyógyítani. Azt lehet elérni, hogy tartósan ne éljen együtt a szerrel, vagy a magatartásformával. A függőségek közül kevés szó esik a gyógyszerfüggőségről, mely tipikusan a 35-55 év közötti nők betegsége, akik általában altató vagy nyugtató szereket használnak. Ez egy más jellegű probléma, hiszen nem a nyilvánosság előtt zajlik. De ezen kívül még számos másféle függőség van. Ma évente Magyarországon közel 45 millió alkalommal történik droghasználat, ebből minden egymilliomodik használatra jut egy haláleset. A regisztrált alkoholbetegeknek a száma pedig körülbelül 600 ezer. 

 Hangsúlyozta, beszélni kell a kábítószer használatról, mivel ez ma élő probléma Magyarországon. Főleg a felnőtteknek kellene bővíteniük az ezzel kapcsolatos ismereteiket. A mai generáció sokszínűséggel, más sebességgel éli életét, mint a tanáraik és a szüleik generációja. Nem lehet a kettőt összehasonlítani egymással, így a közös nevező – amely alapján erről érdemi beszélgetést lehetne folytatni – megtalálása is egyre nehezebb. A probléma a fiatalabb korosztályt nagymértékben érinti és foglalkoztatja. A szórakozóhelyeken, az egymás közti kommunikációjukban, a napi életükben találkoznak vele, és a felhasználók is inkább ők. A felnőttek ezekről a történetekről csak hallanak. A mai napig sem a pedagógusképzésben, sem pedig az orvosképzésben – habár ott történtek az elmúlt években változások – ezzel kapcsolatos szakismeretek nem állnak a jövő felnőttjeinek rendelkezésére. 
Az ismeretek megszerzésén és átadásán kívül fontos, hogy tudatosítsuk a fiatalokban a szer használatának következményeit azt, hogy ezek a szerek megváltoztatják őket. Ebben benne van a halál, a betegség és a letartóztatás egyaránt. Elég itt az alkohol változást okozó hatására gondolni. – Mi lesz abból a vidáman csicsergő, kipirult fiatalból? Hogyan lesz belőle részeg állapotban árokparton hányó versenyző, aki már sem menni nem tud, sem beszélni és akár egészségkárosodása is lehet? Mi történt vele? Megváltoztatta a szer. Nagyon egyszerű. Úgy változtatta meg, hogy ő abba nem tudott érdemben beleszólni. Ő még lehet, úgy gondolja értelmesen beszél, de a vele szemben álló már csak artikulálatlan hörgést hall. Ha még tud járni, lehet még úgy gondolja, egyenesen megy, pedig már szinuszgörbe szerűen közlekedik. A változást egyetlen eszközzel tudjuk megakadályozni, ha nem találkozunk a szerrel. Ha nem akarod, hogy valami megváltoztasson, akkor tanulj meg nemet mondani – hangsúlyozta. 
Kiemelte, hogy a szerek változást okozó hatásáról már kisgyermekkorban beszélni kellene, hiszen azokkal már a mesékben is találkoznak a gyerekek. Elég itt a Hupikék törpikék és A vakond nadrágja című mesékre gondolni, ahol megjelenik a gomba. Vagy gondoljunk A békakirály című mesére, amelyben a békából, amint megcsókolja a királylány, királyfi lesz. A történetben egy varangyot jelenítenek meg, amely a fültőtájon elhelyezkedő fültőmiriggyel egybeolvadt méregmirigyében egy kémiai anyagot termel, a bufotoxint. Ez a szájnyálkahártyáról gyorsan felszívódó méreganyag intenzív, leginkább szexuális jellegű hallucinációkat okoz. A dél-amerikai indiánok vallási szertartásaikban használják ezt hallucinogén szerként, amelyet úgy nyernek ki, hogy az elfogott varangyot rákötik egy farúdra, parázs fölé teszik, melytől elkezd méreganyagot kiválasztani a hátán, ezt lenyalogatják, vagy lekaparják a fehéres habot és kiteszik a napra száradni. A port (szerelem köve) turistáknak is árusítják. Mint mondta az osztályvezető főorvos, úgy kellene olvasni a gyerekeknek a mesét, hogy elolvassuk a szöveget, majd megbeszéljük, hogy mi látható a képen, és mi történne vele, ha azt megenné. 
Ha a negatív változás tényét domborítjuk ki, akkor ő kamaszként ezt megpróbálja majd elkerülni, nem akarja kipróbálni, mert tisztában lesz a hatásaival. Ez azért lényeges, mert egy adott szituációban egyedül ő hozza meg a döntéseket és fel kell készíteni arra, hogy a megfelelőt hozza meg. Ehhez pedig kereteket, értékrendet kell kijelölni neki, amiket betart, és meg kell tanítani nemet mondani. 
Az előadás végén szó esett arról is, hogy a Harry Potter írója, J. K. Rowling méregtani szempontból tökéleteset alkotott. Könyveiben fontos szerephez jutnak a növényi hatóanyagok. Harry Potter varázspálcája például magyalból készült, amely olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek vízhajtó hatásúak. Ha ennek a növénynek megrágnánk a gyümölcsét vagy a levelét, akkor akár 8-10 liter folyadékot is veszíthetnénk, amelybe egy felnőtt ember bele is halhat. Voldemortnak pedig tiszafából van a varázspálcája. Ez a legmérgezőbb növények egyike, amelynek minden része, kivéve a magot burkoló piros maghéjat, olya hatóanyagokat tartalmaz, amely hirtelen szívhalált vagy szívritmuszavart tud okozni. Az előadás után kérdéseket tehettek fel az érdeklődők. 

Forrás: kanizsaujsag.hu - V.M.

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr744294490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása