Elkezdték az agresszív magatartást tanúsító pszichiátriai betegek tartós gondozását biztosító speciális intézet létrehozásának tervezését - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön. Szabó Máté ombudsman tavaly novemberi jelentésében írta azt, hogy a hatályos jogszabályok nem adnak egyértelmű iránymutatást ahhoz, melyik intézménynek kell huzamosabb időn át gondoznia a súlyosan agresszív pszichiátriai betegeket, és egyáltalán meddig tartson a kötelező intézeti gyógykezelésük. 

A biztos megállapította: nincs olyan intézmény az országban, amely alkalmas volna arra, hogy az agresszív pszichiátriai betegeket szükség esetén életük végéig gondozza. Bármikor előfordulhat, hogy egy beteg akár súlyosan is bántalmazza a családtagjait vagy másokat - mutatott rá.

Az ombudsmani hivatal közleménye szerint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter válaszában arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a pszichiátriai szakma bevonásával megindult egy speciális, magas biztonsági fokozatú egység létrehozásának megtervezése. Ebben az intézményben azokat a pszichiátriai betegeket helyeznék el, akik magatartásuk miatt sem otthonukban, sem pszichiátriai betegek otthonában nem láthatók el. A miniszter arról is értesítette a biztost, hogy a kötelező intézeti gyógykezelésre vonatkozó szabályozás felülvizsgálata is tart.

Mint a közleményben olvasható, Szabó Máté üdvözölte az általa kifogásolt jogszabályi rendelkezések vizsgálatát. Egyúttal azt is jelezte, hogy a megfelelő biztonságú részleg létrehozása sürgős feladat. A speciális intézményi ellátás hiánya ugyanis az állampolgárok nagyobb csoportját érinti: a hosszú távú gondozást igénylő pszichiátriai betegeken kívül a gondozásukra képtelen családokat és a szociális otthonok dolgozóit is.

Ebben a véleményében a biztost megerősítette a sok panasz is, melyek szerint a bejelentők pszichiátriai betegségben szenvedő hozzátartozójának agresszív magatartása sokszor veszélyezteti a család többi tagjának életét, testi épségét. Szabó Máté a közleményben utalt egy szombati esetre is: a főváros XXI. kerületében egy házaspár kért rendőri segítséget, mert 31 éves fiuk hirtelen dührohamában összetörte a lakás bútorzatát, és a szülőket is bántalmazta.

Forrás: hvg.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr984119780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása