Az öngyilkosság valamilyen stresszel teli élethelyzetre adott tragikus válasz, s azért tragikusabb mindennél, mert meg lehetett volna előzni. Akár te magad fontolgatsz öngyilkosságot vagy másról tudod ezt, nem árt tisztában lenni az erre utaló figyelmeztető előjelekkel és azzal, miképp juthatunk azonnali segítséghez és szakszerű kezeléshez. Életet menthetsz ezzel: a sajátodat vagy valaki másét.

 

 

Úgy tűnhet olykor, hogy nincs más lehetőség a problémáid megoldására, s az egyetlen kiút, hogy véget vess a fájdalmadnak, az öngyilkosság. Holott magad is tehetsz lépéseket a saját biztonságod érdekében, s hogy újra élvezni kezdhesd az életet.

 

A tünetek

 

Öngyilkosságra vagy az öngyilkos gondolatokra utaló figyelmeztető előjelek:

• Az öngyilkosságról való beszélgetés, ideértve az efféle kijelentéseket is: „Megölöm magam”, „Bárcsak halott volnék” vagy „Inkább meg se születtem volna”.
• Öngyilkosság elkövetésére alkalmas eszközök beszerzése, például fegyvervásárlás vagy gyógyszerek felhalmozása.
• Elfordulás a társasági kapcsolatoktól, magányba menekülés.
• Hirtelen hangulatváltozások: az egyik nap érzelmileg feldobott valaki, majd másnap teljesen kedveszegett.
• Túlságosan is foglalkoztatják a halál, a haldoklás vagy az erőszak kérdései.
• Valamilyen esemény miatt csapdába esettnek vagy reményvesztettnek érzi magát.
• Mind gyakrabban nyúl az alkoholhoz vagy drogokhoz.
• Megváltoznak a mindennapi szokásai, ideértve az étkezési vagy alvási szokásokat is.
• Kockázatos vagy önpusztító dolgokat művel, például drogozik vagy vakmerően vezet.
• Sorra elajándékozza a holmiijait vagy folyton újakat vásárol.
• Úgy köszön el másoktól, mintha örökre búcsúzna.
• Látványosan megváltozik a személyisége: például roppant társaságkedvelővé válik, holott előtte visszahúzódó volt.

E figyelmeztető előjelek nem mindig nyilvánvalóak, és személyiségtől függően mások és mások. Némelyek világosan kinyilvánítják szándékaikat, míg mások titkolják, hogy az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja őket.

 

Mikor keresd fel az orvosod?

 

Amint úgy érzed, hogy kárt tehetsz magadban vagy öngyilkosságot kísérelhetsz meg, azonnal kérj segítséget:

• Hívd nyomban a helyi segélykérő számát.
• Hívd az öngyilkosok lelki segélykérő számát.
• Keresd meg valamelyik bizalmas barátod vagy hozzátartozód, bármennyire is vonakodnál az érzéseidről beszélni.
• Kérj segítséget az orvosodtól, mentálhigiénés tanácsadótól vagy más egészségügyi szakembertől.
• Lépj kapcsolatba a lelkipásztoroddal, a hitközösséged vezetőjével vagy bármelyik tagjával.
• Tárcsázd az öngyilkossági válságkezelő központ számát.
• Keresd fel személyesen a háziorvosodat, vagy más egészségügyi, illetve mentálhigiénés szakembert.

Teljesen normális dolog, ha olykor szomorúnak, zaklatottnak vagy boldogtalannak érzed magad bizonyos élethelyzetekben. Ha azonban az efféle érzések nem múlnak el vagy arra késztetnek, hogy öngyilkos legyél vagy kárt tegyél magadban, amilyen gyorsan csak lehet, kérj orvosi segítséget. Az öngyilkosság gondolata nem múlik el csak úgy magától, fordulj segítségért.

Az okok

 

Több oka is lehet annak, ha felmerül valakiben az öngyilkosság gondolata. A leggyakoribb eset, amikor valamilyen szörnyű élethelyzettel szembesülve úgy érzed, képtelen vagy megbirkózni vele. Sok minden kiválthat ilyen helyzetet: anyagi gondok, egy hozzád közelálló halála, szakítás valakivel vagy súlyos betegség. Ha reménytelennek látod a jövőd, tévesen azt gondolhatod, hogy az öngyilkosság a megoldás. Egyfajta csőlátásod alakulhat ki, amikor is az öngyilkosságot véled az egyedüli kivezető útnak az adott válságos helyzetből.

Genetikai okai is lehetnek az öngyilkosságnak. Akik már megkíséreltek öngyilkosságot, illetve foglalkoztak a gondolatával és ekképp viselkednek, azok esetében nagy valószínűséggel fordult már elő öngyilkosság a családban. Több kutatás szükséges ahhoz, hogy teljes egészében megérthessük ezeket a genetikai összetevőket, de a feltételezések szerint az öngyilkossági hajlam genetikailag összefügghet az illető lobbanékony természetével.

 

Kockázati tényezők

 

Az öngyilkosság kockázati tényezői a következők:

• Korábbi öngyilkossági kísérlet.
• Lappangó pszichés zavar, mint például depresszió vagy poszttraumás stressz zavar.
• Ittasság: az öngyilkosságok jelentős részét alkohol vagy drog hatása alatt követik el.
• Kábítószerezés.
• Vakmerő vagy lobbanékony természet.
• Reménytelenség érzése.
• Elmebetegség vagy kábítószer-fogyasztás a család kórtörténetében.
• Öngyilkosság vagy erőszakosság (testi vagy nemi erőszak) a családban.
• A közelmúltban átélt stresszes élmény: szakítás vagy a szeretett társ elvesztése.
• Otthon tartott lőfegyver.
• Valamilyen komoly betegség, például rák vagy állandó fájdalmak.
• Társadalmi elszigeteltség vagy magányérzet.
• Összeütközés a törvénnyel.
• Iskolai gondok, társadalmi vagy fegyelmi problémák, attól függően, hogy diák vagy felnőtt vagy-e.
• Az, hogy férfi vagy. Mivel a férfiak a nőknél nagyobb valószínűséggel követnek el sikeres öngyilkosságot, hisz végzetes eszközöket, például lőfegyvert használnak.
• Homoszexualitás, melyet a család vagy a környezet ellenségesen fogad.
• Hatvanöt éves vagy annál magasabb életkor.

 
Érfelvágás.hu – öngyilkosság a netről

Gyilkosság és öngyilkosság

 

  Az öngyilkosság az egyetlen kiút?


Sokan éreztük már, hogy összecsapnak fejünk fölött a hullámok. Sokunk fejében meg se fordult az öngyilkosság. De sajnos vannak olyanok, akik ezt látják egyetlen menekülési útvonalnak. Pedig ez nem menekülés, hanem a lehető legrosszabb „megoldása” a problémáinknak.
Miért lesz valaki öngyilkos? >>

Bizonyos esetekben az öngyilkosságra hajlamos emberek egyaránt kockázatot jelentenek mások és önmaguk számára is. Az ilyet nevezik gyilkos-öngyilkosságnak. Számos dolog kiválthat olyan érzéseket, melyek erre a tragikus magatartásra ösztönöznek valakit. A gyilkos-öngyilkosság néhány általános kockázati tényezője:

• Házastársi vagy szerelmi kapcsolatban bekövetkezett konfliktus.
• A törvénnyel való összeütközés a családban.
• Mentális zavarok, kiváltképp a depresszió.
• Alkohol- vagy drogfogyasztás, ill. függőség.
• Könnyű hozzáférés valamilyen lőfegyverhez: majdnem minden gyilkos-öngyilkosságot fegyverrel követnek el. 

 

Antidepresszánsok szedése és az öngyilkosság fokozott kockázata

 

Néhány tanulmány rámutatott, hogy feltehetően összefüggés lehet a megkezdett antidepressziós gyógyszeres kezelés és az öngyilkosság fokozott kockázata között. A gyógyszerek forgalmazását engedélyező hatóság előírja az antidepresszánsok gyártói számára, hogy gyógyszereik tájékoztatójában hívják fel a figyelmet arra, miszerint a kezelés első két hónapjában a fiatalabbak különösen ki vannak téve az öngyilkosság kockázatának.

Ugyanakkor az antidepresszánsok és az öngyilkosság közötti összefüggés nem egyértelmű, hiszen azzal is nő az öngyilkosság kockázata, ha valaki nem veszi be a gyógyszerét, amikor szükséges volna. Ha bárki is valamilyen antidepresszánst kezd szedni, a biztonság kedvéért érdemes gondosan felügyelni, nem tapasztalhatók-e nála az öngyilkossággal való foglalkozás jelei.

Akár neked, akár valamelyik ismerősödnek öngyilkos gondolatai támadnak a gyógyszer szedése közben, azonnal orvoshoz kell fordulni vagy más sürgősségi segítséget kell kérni.

  (KamaszPanasz)

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr134067198

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Öngyilkossági gondolatok 2012.02.05. 13:51:17

Betegekről nem írok a blogomon, még névtelenül sem (pedig lenne mit...), a munkám egyéb vonatkozásairól viszont nyugodtan mesélhetek.Valami rejtélyes oknál fogva afféle öngyilkosság-szakértőnek számítok a klinikánkon (nem tudom, mire föl, sose kutattam...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.02.05. 16:12:47

@newnt55: Nyertél a lottón és boldogan élsz tovább a nyereményedből még jó sokáig.
A testvéred döntése pedig az övé volt. Hiszen senki sem jövőbe látó. Szerencsejátékra nem lehet jövőt építeni. Nem létező pénzből vállalkozni stb.
Egyébként meg senkit se tartanék vissza az öngyilkosságtól, miután végigvettük az összes lehetőséget a halált tervezővel és tényleg csak ez az egy megoldás maradt. Nagyon szomorúan, de elengedném, és hagynám, hogy négyszemközt önmagával a maga választotta módon befejezze földi létezését. Mindenki a maga életének a kovácsa, más életét nem alakíthatjuk.

dex.ion 2012.02.05. 16:14:26

@Zigomer Trubahin: "A hajléktalanság viszont nem anyagi csőd, tehát amit írsz, az ferdítés. A hajléktalanság emberi csőd."

azért sztem nyugodtan hívhatjuk anyagi csődnek is.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.02.05. 16:14:33

@Mária: Thx... ezek a hozzászólások jól mutatják, micsoda súlyos pszichózis van jelen a magyar társadalomban. Sok becsavarodott, kizárólag az anyagiakon pörgő ember el sem tudja képzelni az életét a "jólét" nélkül.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.02.05. 16:17:16

@dex.ion: Gondolom, azért sikerült értelmezned a hozzászólásom lényegét.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.02.05. 16:23:00

@Zigomer Trubahin: Nálunk kikapcsolták az áramot egyszer. Pár nap után szinte vért izzadva, de összegyűjtöttük a tartozás és a visszakapcsolás árát.
Ha még nem voltál a szegénységi küszöb alatt(!), akkor megértem, hogy nem érted, miért pörögnek olyan sokan a "jó léten", ami nálam egy havi nettó 100-as keresetet jelentene, de ennyit sem tudok megkeresni vidéken. Tehát mindig van valamiből számlatartozás. Hó végén a helyi kisboltban hitelre vásárlás, és egyéb stresszforrások a kevés pénz miatt. Ugyan fontosnak tartom a szellemi és érzelmi javakat, de a fogyasztói társadalomban pénz is kell az élethez.

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.05. 16:23:43

@GL-581 g: szerintem a posztban felsoroltak nem feltétlenül öngyilkossági szándékot jeleznek, pusztán a depressziónak nevezett állapot/betegség/stb. tünetei.

magyar bucó 2012.02.05. 16:23:59

@Zigomer Trubahin: Örülök, hogy ennyire bízol a barátaidban és kívánom, hogy soha ne kelljen bennük csalódnod. Tudod, általában, ha elfogy a pénz, elfogynak a barátok is. Pontosabban kiderül, hogy nem is voltak azok, mert bajban ismerni meg az igazi barátot...

Mária 2012.02.05. 16:25:36

@newnt55:

"Mindig van remény mindenre, csak sok az elkényeztetett hülyegyerek aki csak sajnáltatja magát."

Ez szerintem inkább úgy van, hogy aki az átlagos vagy annál jobb anyagi helyzetéből rossz helyzetbe kerül, az SZÉGYELLI az új helyzetét a régi ismerősi kör előtt.

Nem azért gondol öngyilkosságra, mert lehetetlennek tartja, hogy szegény legyen, hanem azért, mert nem képes kezelni azt a helyzetet, amit megalázónak GONDOL.

Pedig a megoldás egyszerű: ha a régi ismerősi kör nem tolerálja a megváltozott anyagi helyzetet, akkor abból a körből kell kilépni, és egy másikhoz csatlakozni, olyanhoz, amelyben elfogadó emberek vannak.

Nem pedig eldobni az életet, amiből csak egy van.

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.05. 16:25:52

@magyar bucó: ezt te honnan tudod?
Egyébként a nicked sajtóhibás: nem "bucó", hanem "bunkó"... a Mária hozzászólására írt, egyszavas válaszod alapján.

magyar bucó 2012.02.05. 16:28:30

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: Miért, szerinted nem kár, hogy milliárdnyi nincstelen, teljesen kilátástalan helyzetű ember van?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.02.05. 16:31:44

@dex.ion: Hitler az ő eszméit ma is vallók számára nagy ember volt, számomra csak egy dilinyós irigy majom, akinek nem tetszett, hogy helyette zsidó művészeket vettek fel az egyetemre. Viszont ha Hitler én volnék, vélhetően értékes embernek tartanám magam, mert ki az, aki a saját szemszögéből nem tartja magát jó embernek? Akikről ez a blogposzt most szól? :)

Mária 2012.02.05. 16:31:47

@magyar bucó:

"Miért, szerinted nem kár, hogy milliárdnyi nincstelen, teljesen kilátástalan helyzetű ember van?"

Szerinted az élet értelme a BIRTOKLÁS?

kela-bá 2012.02.05. 16:32:22

@Unreachable:( @gentry:) " Hogy te mekkora fasz vagy" irta Ön gentrynek! Gondoljon csak bele, hogy fel vesz Ön nagyon sok pénzt mondjuk libatenyésztésre.Rengeteget dolgozik,majd a munkája eredményét leadja az átvevőnek aztán várja a megérdemelt , fáradságos munkája után járó ellenértéket, a pénzt.Eltelik egy hónapp ,kettő, három, hat,tizenkettő,másfél, két év, és a pénz sehol! A hitelező meg tartja a markát,felszólit, fenyegetőzik, végül lefoglalja az Ön ingatlanját! Az Ön eddigi életében megszerzett minden vagyonát ! Ön nem birja idegekkel,a kötelet válassza. Többen voltak ilyen helyzetben, csak ez nem olyan fontos hir, mint a média törvény, vagy kis doktori téma. A libafelvásárlók "csapatában" későbbi országvezető is volt. Nem tudom hallott e róla ? Szóval a kapzsiság, mások becsapása sok embert kerget kilátástalan helyzetbe. A pénzről, mint "olyanról" hasznos információk találhatók a : vntv.hu-n .Ajánlom figyelmébe. További szép estét !

dex.ion 2012.02.05. 16:37:05

@Member: "számomra csak egy dilinyós irigy majom, akinek nem tetszett, hogy helyette zsidó művészeket vettek fel az egyetemre."

nem akarok sem hullámokat kavarni, sem eltérni a témától, ezért ezt a vonalat nem akarom túlbeszélni, csak egyetlen gondolatot fűzök hozzá, a képei alapján úgy gondolom, lett volna jogosultsága az egyetemre, egyértelműen tehetséges volt, ráadásul az egész világtörténelem máshogy alakult volna. na, erről a vonalról ennyit, isten őrizz, h bárki is nekiálljon folytatni ezt itt.

"ki az, aki a saját szemszögéből nem tartja magát jó embernek? Akikről ez a blogposzt most szól? :)"

igen, valószínűleg ők. követve a logikát, akkor ők semmit sem érnek, pusztán azért, mert nincsenek kibékülve önmagukkal?

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.02.05. 16:40:52

VAGYIS:

- ha voltál már öngyilkos
- ha pszichés zavarod van
- ha részeg vagy
- ha drogozol
- ha vakmerő vagy
- ha reménytelen vagy
- ha vannak elmebeteg és/vagy drogos rokonaid
- ha megerőszakoltak a családban
- ha nemrég szakítottál
- ha lőfegyvered van otthon
- ha rákos beteg vagy
- ha magányos vagy
- ha priuszod van
- ha diák vagy felnőtt vagy
- ha férfi vagy
- ha buzi vagy
- ha öreg vagy

Ezen jelenségek bármelyike kitűnő okot szolgáltat az öngyilkossághoz. ÖLD MEG MAGAD! NE próbáld másokra tukmálni piszlicsári gondjaidat, hanem haladéktalanul

ÖLD MEG MAGAD!

magyar bucó 2012.02.05. 16:42:14

@Mária: Bizonyos mértékig igen. Legalábbis sokkal jobb az élet, ha tudom, van fedél a fejem felett és holnap is lesz mit ennem.

www.magyarcsajok.com · http://www.magyarcsajok.com 2012.02.05. 16:44:46

Persze, mert nem saját kútfő, hanem fordítás, alighanem "amerikaiból".

odamondó 2012.02.05. 16:48:00

@dex.ion: persze, de pont ez a lényeg. mindig érdemes várni, mert 1 nap alatt megfordulhat az életed akár több évnyi semmi után is. Ez az amit az öngyilkos képtelen látni.

"h ebbe bele lehet fáradni. ki előbb, ki utóbb. úgy vélem, aki nem képes ezt elfogadni, az még nem volt ilyen helyzetben"

Vagy pont volt és ezért képtelen elfogadni. De ismétlem önmagam: Nem véletlen az öngyilkosság magas rátája otthon amikor ilyenről vitázunk egy blogban. A reményvesztettség egy népbetegség. Egyszerűen nevetséges, hogy egy globális kérdésben sem lehet egyetértést találni és egy állásponton lenni. Ez pedig az, hogy az öngyilkosság sohasem elfogadott megoldás. Se ma se holnap se semmikor és semmilyen indokkal.

dex.ion 2012.02.05. 16:51:28

@odamondó: "persze, de pont ez a lényeg. mindig érdemes várni, mert 1 nap alatt megfordulhat az életed akár több évnyi semmi után is. Ez az amit az öngyilkos képtelen látni."

vagy elhinni, nem?
ha én ilyen helyzetben lennék, de vki azt mondaná, ne aggódj, holnap jobb lesz, de nem lenne jobb, és ez évek óta így menne, én is feladnám a reményt.

gentry 2012.02.05. 16:55:04

@Mária:
Az anyagi helyzetet mindig a lehetőségekhez képest kell nézni. Ezért nem jó a "nézzük meg Szomáliát" párhuzam.
Hiába élek én sokkal jobban, mint egy harmadik világbeli ember, sőt hiába élek jobban, mint nagyon sokan Mo-on, én a közvetlen környezetemet nézem. Például a főnökömet. Aki egy évvel fiatalabb nálam, akivel egy főiskolán végeztünk, mégis éves szinten nettó 7-8 millió forinttal visz haza többet mint én. Asszem ehhez nem is kell semmit hozzátenni...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.02.05. 17:01:03

@dex.ion: "akkor ők semmit sem érnek, pusztán azért, mert nincsenek kibékülve önmagukkal" Sajnos a tehetségnek, a tudásnak, az érzéseknek csak akkor van értéke, ha azt más is látja, az értékességet a visszacsatolásokból ismerjük meg egyáltalán. Szóval ahhoz, hogy értékesek legyenek, hogy egyáltalán annak érezhessék magukat, ki kell törniük a magány elefántcsonttornyából.

Hosszú ideig rajzoltam képregényt, de alig olvasta valaki. Hogy a terjesztést, a reklámot szúrtam-e el, vagy maga a magyar társadalom nem vevő-e erre a műfajra, nem tudom, mert akik látták a rajzaimat, nagyon szerették, de mivel igazi visszajelzés kettő volt, nehezen mondanám ezeket értékes műveknek, mert hatásuk nem sok volt. Pedig 7 éven át csináltam. Szerintem mindenki tudna saját példát mondani.

dex.ion 2012.02.05. 17:15:49

@Member: alapvetően egyetértek azzal, amit a visszacsatolásról mondasz. lehet, h itt van a legnagyobb probléma, az emberek irigyek egymásra, nem szívesen ismerik el a másik munkáját, így lesz sok magába forduló ember.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.02.05. 17:27:26

@gentry: Úgy érted, az, hogy az egy évvel fiatalabb főnököd sokkal többet keres, az alap az öngyilkosságra?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.02.05. 17:32:07

@dex.ion: Ez is érdekes, van egy hajléktalan fiatal lány, akit viszonylag gyorsan kiismertem. Kevésre tartja magát, ezért sokkal többnek akar látszani, mint ami, ezért mindig feltűnősködik és különleges akar lenni, bármi áron. Szerintem embere válogatja, ki bújik el és ki lesz exhibícionista attól, hogy az önbizalmát csak ásással lehet mérni. Nem is csak az irigységről van itt szó, sokszor érezzük, hogy valami nem éri meg a befektetett energiát, amit főleg azok éreznek, akik tényleg befektetnek. :)

killertom24 2012.02.05. 17:41:12

@magyar bucó: Én is ezt gyanítom, amcsi és fegyverellenes forrás.

Mária 2012.02.05. 17:41:14

@magyar bucó:

"Legalábbis sokkal jobb az élet, ha tudom, van fedél a fejem felett és holnap is lesz mit ennem."

Fedél akkor is lehet a fejed felett, ha a bank elveszi a házad. Enni is tudsz, hiszen csak a tégláidat, a cserepeidet, a gerendáidat meg a csempéidet vették el, nem a tudásodat és az egészségedet.

Újra tudod termelni magad, sőt, akár bővítve is újra tudod, hiszen ha van tudásod, van munkád, akkor akár több pénzt is kereshetsz, mint amibe a napi rezsid kerül.

Legfeljebb a ház BIRTOKLÁSÁRÓL és az autó BIRTOKLÁSÁRÓL kell lemondanod. Azok nélkül meg azért meg lehet lenni valahogy.

dex.ion 2012.02.05. 17:43:48

@Member: hát, igaz, sokféle személyiségtípus van, mindenki másképp reagálja le a reménytelenséget.

kvadrillio 2012.02.05. 17:45:28

az eü-ből kivont milliárdok segítségével létrejöttek a külföldről behozott korszerű diagnosztikai stb berendezésekkel ellátott magánklinikák százai, ahol pénzért szinte azonnal ellátják, gyógyítják a csóró magyarokat IS ! Az állami kórházakból ezerszám mentek át ezekre a magánklinikákra orvosok, ápolók.....A mesterségesen avagy előzőek miatt is létrejött "váróóó-listák"
tizedelik a magyar betegeket. Most már a fizetőseket előre veszik a listákon !!!, AMIKOR PEDIG A SÚLYOSABB BETEGEKET KÉNE ELŐRE VENNI VAGY PÉLDÁUL EL IS KÉNE TÖRÖLNI EZEKET A MESTERSÉGESEN LÉTREHOZOTT LISTÁKAT !!!!!

...mert az, hogy egy súlyosan beteg ember....pld véres széklettel 1 hónapra kapjon időpontot AZ A KORMÁNY ÁLTAL ELKÖVETETT TÖMEGGYILKOSSÁG !... EL SEM AKAROM HINNI AZT...AMI MANAPSÁG ZAJLIK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN.......
a "praxis blog-ba" nem engedték betenni...

Mária 2012.02.05. 17:47:31

@gentry:

"Hiába élek én sokkal jobban, mint egy harmadik világbeli ember, sőt hiába élek jobban, mint nagyon sokan Mo-on, én a közvetlen környezetemet nézem."

Ne csak a közvetlen környezetedet nézd. Ha ott nem találsz nagyszerű, egészséges értékrenddel rendelkező embereket, akkor próbálj meg más irányba is nyitni.

odamondó 2012.02.05. 17:47:35

@dex.ion: persze amikor ott vagy képtelenség elhinni, még akkor is amikor valóban jóbarát mondja vagy család. Pont ezért sohasem szabad leírni azt, hogy az öngyilkosság megoldás lehet, mert csak megerősíted az elvakult embert.

Tudod az élet kegyetlen. Ha mindent félreteszünk és csak pl. a párkapcsolatokról beszélünk akkor a legtöbbször az ember egyedül tengődik és egyik napról a másikra szakad a nyakába úgy a szerelem, hogy több éves semmi után hirtelen "túl sok" jó éri.

kvadrillio 2012.02.05. 18:08:42

ntidepresszánsok szedése és az öngyilkosság fokozott kockázata

Néhány tanulmány rámutatott, hogy feltehetően összefüggés lehet a megkezdett antidepressziós gyógyszeres kezelés és az öngyilkosság fokozott kockázata között. A gyógyszerek forgalmazását engedélyező hatóság előírja az antidepresszánsok gyártói számára, hogy gyógyszereik tájékoztatójában hívják fel a figyelmet arra, miszerint a kezelés első két hónapjában a fiatalabbak különösen ki vannak téve az öngyilkosság kockázatának."""

....ilyen gyógyszereket NEM SZABAD FORGALMAZNI !

dex.ion 2012.02.05. 18:11:33

@odamondó: eltérő az álláspontunk, elfogadom a véleményedet, de nem értek vele egyet.

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.05. 18:21:51

@kvadrillio: a praxis blog "moderátora" egy méretes faszkalap. (magunk közt szólva)
Kb. annyi esze van, mint hasonszőrű társainak az index fórumán. Azon sem lepődnék meg, ha ott is moderálna.

---
Ami az antidepresszánsokat illeti: amelyiknek ilyen hatása lehet, annak a betegtájékoztatójában fel is van tüntetve. Sajnos azt tapasztalom, hogy bármilyen orvoshoz mész, muszáj megnézni az újonnan felírt gyógyszereket, esetleg még a neten, asszem az E.Ü. minisztérium lapján található lapot is érdemes megnézni, hogy pl. szedhetőek-e együtt az összes felírt gyógyszerek.

magyar bucó 2012.02.05. 18:25:01

"hiszen ha van tudásod, van munkád,"

Azért abban ne legyél olyan biztos, hogy a tudásod munkát is garantál. Főleg, ha elmúltál ötven és esetleg más szempontból is hátrányos vagy.

kela-bá 2012.02.05. 18:51:15

@www.magyarcsajok.com: @magyar bucó: @al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: @dex.ion: @kvadrillio: @odamondó: @Mária: @Pitypalatty úrfi: @gentry: @Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi:
Kedves Kommentezők ! December 21-én véget ér ez az anyagiakra hajtó VASKOR.Új korszak kezdődik mondják a hozzáértők, ime:AVATARA-A MAGYARSÁG SZEREPE 2012-BEN.AVI
A pénz hatalmáról és az egészségről itt hallhat:www.vntv.hu
További szép estét!

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.02.05. 18:55:20

mielott arrol beszelunk, hogyan lehet valakit meggyozni az elet ertelmerol, azt kene tisztazni van-e elet a halal elott.

magyar bucó 2012.02.05. 18:56:26

@kela-bá: Ezután fotoszintetizálni fogunk vagy a világ energiacsakrájára csatlakozunk feltöltődni? Esetleg ingyen lesz az alapvető élelmiszer?

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.02.05. 19:00:28

@magyar bucó: ha lejatszod visszafele barmelyik fonograf vagy illes albumot, szorenyi levitol utmutatast kapsz, hogyan csatlakozz a magyarorszagon levo foldcsakrahoz.

feketehun 2012.02.05. 19:23:07

@BLovi: @Zigomer Trubahin:
Én kb. ebben a két hozzászólásban látom az igazságot. Mondhatjuk azt, hogy az anyagi helyzet nem lehet elég az öngyilkossághoz, de a helyzet ennél sokkal összetettebb.
Ha valaki momentán nincstelen, vagy ne adj'isten hajléktalan, akkor a felületes szemlélő számára az öngyilkossági gondolatokat kiváltó ok valóban a rossz anyagi helyzet lehet, de mint az az egyik fentebbi hozzászólásban olvasható, inkább van szó emberi csődről.
Aki mondjuk 30-40 évesen abban a helyzetben van, hogy nincs mit ennie, nincs senkije, nincs semmije, annak az életében valami sokkal jelentősebb dolog ment gallyra. Nem tanult eleget, nem tudott rendesen elhelyezkedni, nincs sikere az ellenkező nemnél... ezek akkut problémák, nem hirtelen jöttek a felszínre. Ha ilyen korban nincs esélyed egy jó melóhelyre, akkor valamit elrontottál, viszont már nincs lehetőséged mindent újrakezdeni. Ha ekkor nincsenek barátaid, rokonaid akikre számíthatnál, akkor már nem is lesznek. A hajléktalanságra ugyanez fokozottan áll.
Nem mondom, hogy egy ilyen helyzet elegendő indokul szolgál az öngyilkosságra, de azt elhiszem, hogy a "kísértés" hatalmas lehet.

Sparti300 2012.02.05. 19:49:56

Kapitalizmus = Halál ! Mi lesz még ha ki költöztetnek 2hó után v. 150ezr családot???? HÁBORÚ,HÁBORÚ,HÁBORÚ!!!! Eljött az ideje a férgek és vérszívók irtására.

aaaarrrrggh 2012.02.05. 21:03:19

Az öngyilkosság hatékony és intelligens megoldás.

Mielőbb élsz vele annál hamarabb kíméled meg magad az öregség/betegségek általi kínhaláltól.

Megszabadulsz továbbá az értelmetlen, felesleges szenvedéstől amit a mindennapi életed jelent.

A halálod egyik társadalmi haszna a munkanélküliség csökkentése, legalábbis a munkahelyekért folytatott verseny egy fővel enyhül. A másik, hogy nem kell az ocsmány pofádat nézem az utcán.

Minél előbb megdöglesz, annál jobb mindenkinek.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.02.05. 22:52:00

@Gamma Leonis: "Ugyan fontosnak tartom a szellemi és érzelmi javakat, de a fogyasztói társadalomban pénz is kell az élethez."

Ebben igazad van, és ha valakinek semmi pénze sincsen, annak ugye már öngyilkosnak sem kell lennie, mert pár napon belül úgyis éhen hal. Viszont az elengedhetetlen étkezésen meg lakhatáson kívül már a saját értékrendeden múlik, hogy a "fogyasztói társadalom"-ban mit tartasz szükségesnek. Sokkal kevesebbel is lehet boldogan élni, mint a legtöbb ember gondolná - én pl. ismerek egy lányt, aki kizárólag a barátnőinek a levetett ruháit hordja, és nagyon jól elvan vele.

hany eves a kapitany 2012.02.05. 23:30:10

Én pl. szívesen bevégezném ezt a szar, boldogtalan életet. Az egyetlen dolog, ami visszatart, az az, hogy mi van, ha tényleg leszületünk ide újra, és mi van, ha tényleg az van, hogy a következő életben hatványozottan kapjuk az arcba azokat a problémákat, amik elől elmenekültünk most. De amúgy elegem van mindenből. És nem látom a megoldásokat. És még azzal is tisztában vagyok, hogy más lehet, hogy kilábalna ebből. De én nem tudok. Ilyenkor mi van?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.02.05. 23:30:11

Semmi baj nincs az értékrendemmel. Hagyománytisztelő és természetszerető vagyok, és egyetlen fontos alapelvem van: élni és élni hagyni.
Viszont a legtöbb dolgot pénzért lehet megkapni. A fát sem ingyen kapjuk, ahogy az áramot, vizet, szemétszállítást sem. Az élelmiszerért is fizetnem kell, ahogy majd az új szemüveglencséért is, amire még mindig nincs pénzem.
Meg tudom érteni az öngyilkosokat. Egy-egy helyzet igen is össze tudja roppantani az embert idegileg, és ilyenkor a mindenáron való menekülésnek egyetlen módja van, az önkezű halál.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.02.05. 23:35:57

@hany eves a kapitany: Próbálj ki valamit, állj egy nagy tükör elé, nézz a szemedbe és mond ki hangosan: szeretem magamat. (Persze ne sötétben csináld.) Addig mond, amíg nem érzel valamit. A "komplett idióta vagyok, hogy ilyen faszságot csinálok egy netes baromarc javaslatára" gondolattal kísért fanyar harag, nem ér. Addig mondogasd, amíg egy olyan érzés bukkan fel a "szeretem magamat" hívásra, ami tényleg mellbe vág. Na, erre az érzésre vagyok kíváncsi.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.02.05. 23:39:47

@hany eves a kapitany: Pszichológus? (kérdezem ezt persze anélkül, hogy ismerném a konkrét problémádat)

hany eves a kapitany 2012.02.05. 23:45:32

@Gamma Leonis: Ezek szerint az a megoldás, hogy ha senki nincs mellettünk igazán, akkor magunkból kell meríteni? Azt gondolom, hogy szeretem magam. Csak elfogyott az erő. Nem tudok már küzdeni, bízni, hogy majd jobb lesz. Nagyon sokáig küzdöttem és hittem. Aztán most ott vagyok, ahol a part szakad. Egyébként nagyon köszönöm, hogy reagáltál, tényleg.

hany eves a kapitany 2012.02.05. 23:46:25

@Pitypalatty úrfi: Egy lépés választ el tőle. De köszönöm a tanácsot.

Almandin 2012.02.05. 23:56:56

@feketehun: Nem értek egyet azzal, hogy ha egy 30-40 éves embernek nincsenek barátai, akkor már nem is lesznek. Nekem több komoly barátságom indult a harmincas éveimben. Az élet nem zárul le 30 éves kor körül.

Almandin 2012.02.05. 23:59:34

@Zigomer Trubahin: Ha valakinek semmi pénze nincs, azt inkább előbb kilakoltatják. Ugyanis ha valaki választhat, hogy eszik, vagy a számláit fizeti, akkor az emberek többsége enni fog. Addig, amíg nem jön a végrehajtó. Utána pedig az ingyenkonyhákon eltengődik még egy ideig.

Almandin 2012.02.06. 00:03:34

@hany eves a kapitany: Tényleg fordulj pszichológushoz. Kár lenne érted. Most biztosan boldogtalan vagy, de lehet, hogy néhány év múlva még várnak rád szebb idők is.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.02.06. 00:08:11

És arról nincsen szó, hogyan kezeljük a sorozat-öngyilkost, aki már sokadjára lengeti be a dolgot - esetleg még be is vesz valamit, de csak szigorúan azután, hogy telefonon elmesélte neked...

Mert amíg az öngyilkost meg tudom érteni, addig szerintem ezek az emberek NEM öngyilkososk.

A valódi öngyilkos azonban pont hogy jobban tenné, ha életben maradna. Szemben a passzív-agresszív kamu önygilkosokkal, a valódi öngyilkos szándékkal rendelkező ember nagyon is értékes.

Akik előzetes bejelentés nélküli, valódi öngyilkosságot fontolgatnak azt üzenem, hogy tegyenek úgy, mintha tényleg mindenkinek meghaltak volna. ne törődjenek azzal, hoyg mit gondolnak mások, hiszen ezt már úgyis eldöntötték. Helyette még egy utolsó dobásként utazzanak el a búbánatba, hagyják hátra a telefont, és próbáljanak meg belegondolni, hogy akár új életet is kezdhetnének.

Persze a nyomasztó környezettől és családtól akkor sokkal nehezebb megszabadulni, mert utánad mennek, de ha úgyis vége, akkor ugye az egész problémakör abszurd.

hany eves a kapitany 2012.02.06. 00:13:12

Na jó. Ismer valaki igazán jó szihomókust? Akivel frankón meg lehet beszélni a dolgokat és vannak építő jellegű hozzászólásai. Légyszi!!!

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.02.06. 00:32:57

@hany eves a kapitany: Pedig tényleg így van, ha bízol magadban, más is bízik benned. A jó kedv ragadós. Ha az ember búval baszott, pillanatok alatt nagy ívben kikerülik a többiek, mert mindenkinek megvan a saját baja és nem akarnak megmártózni máséban. Persze vannak segítő típusú emberek és vannak lelki bajokat enyhítő klubfoglalkozásokat kínáló alapítványok. Én is egy ilyen "segítő házba" kezdtem el járni 2006-ban, miután rövid időn belül két szerettem távozott el örökre. A halálesetek nagyon kilapítottak. Aztán szembe kell most néznem néhány lezáratlan ügyemmel, fel kell számolnom a múltban elkövetett hibáimért érzet fölösleges és esztelen dühöt. Meg kell bocsátanom magamnak és a többieknek is, akiktől vélt vagy valós sértéseket kaptam az ifjabb éveimben. És meg kell tanulnom szeretni magamat és bízni önmagamban. Azért annyira rossz mégsem vagyok, csak én is emberből vagyok, jó és rossz tulajdonságaim egyszerre vannak, de arra kell törekednem, hogy a jókat használjam, a rosszakat pedig felejtsem el.
Leggyakrabban az ember a legnagyobb ellensége önmagának! Mert elhisszük a gyerekkorunkban hallott negatív véleményeket rólunk. Ezek beépülnek a tudatalattinkba és onnan kísértenek minket. Ezektől leszünk negatívak, önócsárlók, kishitűek, és depressziósak. A negatív gondolatok ellopják az életerőnket. De meg lehet szabadulni tőlük! Szerencsére szabad akaratunk van, és így lecserélhetjük a negatív gondolatokat pozitívokra. Senki sem 100%-osan rossz. Mindenkinek vannak jó tulajdonságai. Ez halál biztos. Az életemre esküszöm, hogy így van. Mondom, tényleg szabad akaratunkban áll megszabadulni a negatív gondolatoktól. Ha ezt megtesszük, meglepő módon az életünk jobbra fordul.
Semmilyen bogyót nem vettem be, egyik szektának sem vagyok a tagja, nem vagyok blabla könyvekkel házaló ügynök, egyszerűen vannak módszerek, amik működnek. Csak egész lényünkkel akarni kell a változást és a szabadulást a múlt árnyékától.

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2012.02.06. 01:10:52

"Ha sorsa szenvedéssel sújtja az embert, akkor ebben a szenvedésben is feladatot kell látnia (...). Az embernek a szenvedéssel szemben is át kell küzdenie magát annak tudatáig, hogy ezzel a szenvedésteli sorssal is úgyszólván egyszeri és egyedülálló lesz az egész világmindenségben. Ezt a sorsot senki nem veheti le a válláról, nem szenvedheti el helyette. Abban azonban, ahogyan ezt a szenvedést elviseli, benne rejlik egy kimagasló teljesítmény egyszeri lehetősége is."
Viktor E. Frankl

tundrazuzmo (törölt) 2012.02.06. 01:40:20

Depis vagy? Öngyi akarsz lenni? Szarcsi.
Na puszcsi.

losgehts (törölt) 2012.02.06. 08:57:21

@Dr. Quadrille Lobster: a passziv agressziv belengetös is segitsegre szorul, csakugy, mint az, aki magaban tartja

losgehts (törölt) 2012.02.06. 08:59:51

@hany eves a kapitany: szerintem a haziorvosodtol kapsz tanacsot, hol talalsz megfelelö pszichiatert, terapeutat

Viharszarok 2012.02.06. 09:09:45

@newnt55: Van, hogy nincs más megoldás. A testvérednek ezek szerint épp lett volna, de abban a pillanatban amikor megtette akkor az a lehetőség még nem élt!
Nekem se lesz lassan más kiutam, hiszen mindenem elviszi egy csaló banda, egy év alatt a nem fizetésükkel tönkretették a vállalkozásomat... Március elején viszik a lakásom, ha nem teremtek elő addig 6.5 millió forintot. Az összes létező bankban jártam, a " jóbarátok " elfordulnak ilyenkor, a rokonság nem tud adni( vagy nem akar ). Hát akkor mi a l.faszt csináljak?????? Híd alá nem megyek, marad az egyetlen megoldás. Az én életem 6.5 millióba fog kerülni, sokmindenkinek megvan a maga "ára ".

Sadist 2012.02.06. 09:13:32

@hany eves a kapitany: Igen, csak magadra számíthatsz. Az emberek 99%-a leszarja más problémáit, arra pedig kicsi az esély, hogy pont azzal az 1%-al tudod körülvenni magad. Amit te magad tehetsz, hogy keresel valami hobbit, amiben örömödet leled, vagy elkezdesz rendszeresen sportolni. Jót tesz a közérzetnek, az egészségnek, és a depresszióra való hajlamot is csökkenti. Ha pedig ezek után sem érzed, hogy javulna a helyzeted, akkor fordulj szakemberhez, neki az a kötelessége, hogy segítsen.

Sadist 2012.02.06. 09:20:23

Moderáltra kéne állítani a poszt kommentjeit, mert egy ilyen komoly témában a trollok szó szerint végzetesek lehetnek. Volt már rá példa, hogy valaki az interneten próbált segítséget kérni, de néhányan bátorították az öngyilkosságra, és az illető meg is tette.
Kérdezem az itt író öngyilkosságpártiakat, hogy vállalni fogjátok a felelősséget, ha valaki a kommentjeitek olvasása miatt valóban véget vet az életének?

losgehts (törölt) 2012.02.06. 09:22:48

@Viharszarok: keresd fel a helyi csaladsegitö szolgálatot

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.06. 09:29:48

@Sadist: és te vállalod-e a felelősséget azért, ha valaki éveken, esetleg évtizedeken át szenved, mert egy magadfajta alak megakadályozta, hogy véget vessen az életének?

Egyébként olyan nincs, hogy valaki néhány komment hatására öngyilkosságot kövessen el.
Az meg, hogy épp ez az utolsó csepp vagy valami más... Szerintem édesmindegy. Aki emiatt megteszi, annál csak idő (rövid idő!) kérdése, hogy ettől függetlenül is megtegye.

losgehts (törölt) 2012.02.06. 09:34:06

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: szerintem nincs igazad, nagyon keves olyan ember van, aki egyszerüen nem akar tovabb elni. a legtöbben a valamilyen problemabol/problemakbol adodo szorul, kilatastalan helyzetekböl akarnak mindenaron szabadulni.
a kettö nem ugyanaz

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.06. 09:35:43

@rezervatom: az esetek 99%-ban lófaszt kap, nem jótanácsot!
Jó esetben kitömik gyógyszerekkel, ami nem árt neki. Rosszabb esetben olyan gyógyszereket kap, amiket nem is szedhetne, csak a pszichiáter még ahhoz is hülye, hogy utánanézzen, szedheti-e az adott gyógyszert és esetleg még betegebbé teszi, mint amilyen volt.
Pl. felkeresi azzal, hogy néhány hete/hónapja/éve öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, mire kap olyan antidepresszánst, ami még rá is erősít ezekre a gondolatokra.

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.06. 09:40:26

@rezervatom: igaz, ebben van valami. De akkor nem értetted meg amit írtam. Épp arról van szó, hogy tökmindegy, miért foglalkoztatja az öngyilkosság gondolata az embert. Ha annyira erős benne ez a vágy, hogy pár komment hatására valóban megteszi, akkor nagy eséllyel egy ferde pillantás, bármilyen apró, valós vagy vélt sérelem stb. is elég lehet ahhoz, hogy a gondolatból tett legyen. Ez szerintem független attól, hogy pillanatnyi problémáról van szó vagy évtizedek óta fennálló állapotról.
Persze nem vagyok szakember, csak amennyire az emberismeretem működik, annak alapján írom ezt.

losgehts (törölt) 2012.02.06. 09:42:24

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: a problemaid nyilvan senki nem oldja meg helyetted. de a pszichiater azert van, hogy segitsen ilyen helyzetben.

nem egyszerü, de van segitseg, csak ezt akarom mondani

király vagyok 2012.02.06. 09:42:48

sose szarjá be egy kis haláltol gyáva csoresz mer kibasznak asz házadbol mind szart
szamurájok tugyák a tutit more

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.06. 09:44:06

@rezervatom: olvasol privátot? Lenne mondanivalóm, de nem akarok senkit sem lebeszélni az orvosokról (azon túl, hogy a véleményem leírom).

umad? 2012.02.06. 09:45:30

Julius Caesarnak volt egy mondása ami valahogy így hangzik:

"Könnyebben találunk olyan embereket akik vállalkoznak a halára mint akik hosszan és állhatatosan tűrik a szenvedést."

kela-bá 2012.02.06. 12:07:21

@pirosfeherzoldezamagyarfold:
" Ezentúl fotoszintetizálni fogunk..."
Kösz, hogy reagált a bejegyzésemre. Ennél sajnos komolyabb a helyzet világunkban, de a humor az jó dolog.Ha megnézte és figyelmesen hallgatta az ajánlataimat, talán elgondolkodik sok mindenen.
Tehát: www.vntv.hu/2013 májusára bedőlhet az Euro ? ...stb.
A nicjéhez : youtube ITTHON A LEGJOBB
További szép napot !

Sadist 2012.02.06. 14:30:25

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: Az öngyilkosok nem miattam szenvednek, egy életen át tartó boldogtalanságért miért kellene vállalnom a felelősséget? Ti viszont tehettek arról, hogy a földön fekvőbe még belerúgtok egyet. Nem válaszoltál a kérdésre, vállalnád a felelősséget, hogy te rúgtál bele utoljára, amitől meghalt? Vagy menne a felelősség hárítás, hogy úgyis megölte volna magát?
Mondom, volt már rá példa, hogy valakit a netes trollok löktek le a szakadék széléről.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.02.06. 14:38:42

A tükör-módszer nagyon hatásos, akkor is ha már az ember tényleg nagyon beszűkült, mert ekkor is a saját tekintetére és szavaira reagál a benső lénye. Nagyon erős élmény a saját szemünkbe nézve beszélni önmagunkhoz és jó dolgokat mondani magunknak. Bármennyire tűnik bolondságnak, hogy beszélgessünk önmagunkkal, de ez az egyik módja az önismeretnek. Nincs benne semmi idiótaság. Tehát nyugodtan ki lehet próbálni. Ha mégis hülyeségnek véljük, ez egy intő jele annak, hogy mennyire megnyomorítottak minket a KÜLSŐ és legtöbbször HAMIS vélemények. Ezeket ki kell seperni a fejünkből, kigyomlálni a gondolataink közül, mert megfojtanak minket. Semmiben sem segítik az életünket, épp ellenkezőleg. Mindannyiunknak vannak jó tulajdonságai. Ezeket érdemes sokáig életben tartani önmagunkkal együtt. :-)

gentry 2012.02.06. 18:27:21

@umad?:
Ez szerintem teljesen normális. Inkább a halál, mint a szenvedés.

gentry 2012.02.06. 18:31:30

@kela-bá:
Bár úgy lenne! De sajnos nem lesz így.

Viszont a hozzászólásod hitelességét durván lerontja, hogy a "pénz hatalmát" ostorozó weboldálon webáruház található, "Mindig kedvezménnyel" megjegyzéssel.

gentry 2012.02.06. 18:33:32

@Pitypalatty úrfi:
Rosszul értelmezted. Az öngyilkosságra okot az anyagi csőd ad. Az, hogy a velem egykorú és azonos végzettségű főnököm sokkal többet keres, csak bosszantó, és nehezen feldolgozható.

gentry 2012.02.06. 18:34:42

@Mária:
Azt kell néznem, hisz köztük élek.

kela-bá 2012.02.06. 18:55:50

@gentry: A veb áruház oldala nem érdekel, és nem is kötelező rendelni, noha hasznos egészségmegőrző infók olvashatók, hallhatók.Azonban bizonyos kényes háttér információkkal nem igen találkozhat a hivatalos médiákban. Annak is oka van.
Mivel az öngyilkosság az alaptéma, ime egy szép dal ami nem árthat senkinek.
youtube: ITTHON A LEGJOBB Minden élménnyel több leszel. További szép estét !

Almandin 2012.02.06. 20:16:51

@Viharszarok: Próbálj meg rokonokkal összeköltözni, vagy kimenni dolgozni külföldre. Nyugaton lehet, hogy többes albérletben fogsz lakni, meg olyan munkát végezni, ami a végzettséged alatti, de lesz fedél a fejed felett, újra tudod kezdeni. Ha anyád, apád, testvéred él, velük nem tudnál esetleg összeköltözni?

Zseer 2012.02.06. 20:50:23

Egy csomo ok elokerult mar
- valamelyik kozeli ember elveszitese
- anyagi csod
- sulyos krizis

ezekre valoban van gyogyir.akar baratok,akar orvosok,de a legtobbszor a helyzet onallo feldolgozasa altal.

igazabol mindenre van megoldas,csupan harom dolog kell hozza :
hit,akaratero,kitartas.

a problema ott kezdodik,ha valakibol pont ez a harom hianyzik.

ha vegignezi azt, ahogy a lustasaga tonkreteszi az eletet.
ha tisztaban van vele,hogy mit es hogyan kellene csinalni,de nincs ereje ahogy meg is tegye. ( kb. olyasmi,mint a dohanyos,akkor egyetlen pozitiv ervet sem tud felhozni mellette,megis keptelen leszokni)

ha tulsagosan szkeptikus ahhoz,hogy a pozitiv maszlagot bevegye ....

egy-egy tragedia feldolgozhato,tobb evtizednyi rossz tapasztalat onmagaddal szemben,mar joval nehezebben.

biztosan van olyan ember, akit nem a halaltol valo felelem ( mennyire paradox dolog ez,hiszen agy nelkul nincs felelem,az agy pedig a halal bealltat koveto nehany oran belul menthetetlenul megsemmisul),hanem sikertelen kiserlettol,a kudarctol valo felelem tantorit el a dontes meghozatalatol.

Almandin 2012.02.06. 22:01:40

@Zseer: Általában a hitet, akaraterőt és kitartást a depresszió nevű betegség nagyszerűen alá tudja ásni. Tehát nem mindenki lusta, aki annak tűnik! Mivel a mai magyar szemlélet szerint a depressziós tüneteket jellemhibának hiszik, szidalmazni kezdik a betegeket, akik ettől még jobban megzuhannak és öngyilkosok lehetnek. A másik elterjedt tévhit, hogy a depressziós tehet a bajáról, és akaraterővel kimászhatna belőle. Az ilyen nézetek károsságáról jobb nem is beszélni.

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.07. 08:22:51

@Almandin: és mi van, ha megfordítjuk a dolgot? Mi van, ha a lustaság minden esetben depresszió következménye?

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.07. 11:31:41

@Sadist: tehát mellébeszélsz és próbálsz másokra ráerőszakolni valamit, aminek semmi köze a témához, ráadásul nem is igaz.
Ha szépen megkérlek, felkötöd magad? Nem? Nahát... pedig hidd el, nagy örömöt okoznál vele! :D

Almandin 2012.02.07. 14:57:13

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: Nyilván nem minden esetben. Van, aki alapból lusta, de akkor ez őt se zavarja. Ha valakinél depresszió miatt alakul ki (ebben az esetben nem is jó a lustaság szó használata), akkor a betegség kialakulása előtt általában aktívabb ember volt.

Sadist 2012.02.07. 15:25:48

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: Szerinted kis mértékben is érdekel, hogy egy gerinctelen embernek mivel okozhatnék örömet?

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.07. 16:14:34

@Sadist: szerinted érdekel, hogy mit köhög egy magadfajta tetű? :D

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.07. 16:16:02

@Almandin: én épp arról beszélek, aki szerinted "alapból lusta". A depresszió egyesek szerint az agyban zajló kémiai folyamatok meghibásodása miatt jön létre. De ezek a folyamatok már a születéskor is lehetnek hibásak. Nem?

Almandin 2012.02.07. 20:19:22

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: Valóban, a legtöbb depresszió az agyi ingerületátvivő anyagok zavarával függ össze. Úgy tudom, születéskor még nem alakul ki ez a betegség, viszont a genetikai hajlamot lehet örökölni. Az orvosok általában endogén és reaktív depressziót különböztetnek meg. Az is gyakori, hogy a kettő kombinálódik.
Az alapból lusta emberekről meg annyit, hogy őket pl. sohase zavarja a lustaságuk. Kihasználnak pofátlanul másokat, csak dolgozni ne kelljen, a munkahelyükön lógósak, és nem szégyellik magukat. A depressziósok egy részét zavarja az aktivitásuk csökkenése, gyakran szégyent is éreznek emiatt. Gyakran ki akarnak törni a helyzetükből, de nincs erejük hozzá a betegségük miatt. Sajnos hallottam olyan esetekről, amikor valakin annyira elhatalmasodott a depresszió, hogy nem bírt felkelni az ágyából, az utcára szó szerint ki kellett vinni. Pont ezért a depressziósok szidalmazása végzetes lehet, az öngyilkosságba kergetheti őket.

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.08. 11:02:01

@Almandin: bocs, nagyon extrém példa, de... olvastam már olyat is, hogy a pedofil az nem bűnöző, hanem beteg. Erre alapozva mondhatnám azt is, hogy a lusta ember is beteg (belegondolva: tképp van lehet benne valami, mert csak a "modern" társadalomban lehet megoldani, hogy élősködésből fenntartsd magad. Az ősközösség kidobta magából az ilyeneket)

Almandin 2012.02.08. 15:54:13

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: A pedofilokkal az a helyzet, hogy maga a hajlam betegség. Akkor válik az illető bűnözővé, ha elkövet valamit gyerek sérelmére. Manapság sokan megköveznék azokat is, akikben hajlam van a pedofíliára, de teljesen ártatlanok. Ennek az a következménye, hogy a pedofil hajlamú emberek pl. nem mernek pszichológushoz, pszichiáterhez fordulni, mert félnek, hogy az is ellenük fordul (hangsúlyozom, nem bűnelkövetőkről van szó). A pedofília ugyanúgy szexuális eltévelyedés, mint a gerontofília, a szadomazochizmus, vagy az urofília. Mégis a felsorolt másik három rendellenesség szabadon kiélhető, ha akad hozzá partner. Miért? Azért, mert a társadalomra, más emberre nem káros. Ezért van az, hogy a pedofilokat is csak bűnelkövetés esetén büntetik. Addig csupán pszichés rendellenességről van szó.
Ami pedig az ősközösséget illeti, akkor még eléggé darwinista társadalom volt. A pszichés betegeket ugyanúgy kivetette magából a társadalom, mint a dolgozni nem akarókat, a testileg gyengéket, betegeket, munkaképtelen öregeket. Bár a mai társadalomban is megfigyelhető, hogy a pszichés betegeket lenézik, megbélyegzik, kiközösítik. A testi betegségeknek nagyobb az elfogadottsága. Sokan pont azért nem merik pl. a depressziójukat kezeltetni, vagy nyíltan felvállalni, mert akkor könnyen "rájuk sütik a diliflepnit" a buta, előítéletes emberek.

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.08. 16:10:51

@Almandin: miért van egy olyan érzésem, hogy benned egy pszichológus veszett meg... izé... el? :)

Attól tartok, hogy sok depressziós nem mások előítéletei, hanem az orvosokkal(?) szerzett rengeteg negatív tapasztalat miatt nem kér a segítségből.

Egyébként az ősközösséget csak azért említettem, mert ott jó eséllyel senki sem kockáztatta volna a kiközösítést. Ha mégis, akkor tutira elmebeteg volt az illető. :)

Almandin 2012.02.08. 18:04:59

@al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: Valóban érdekel a pszichológia. Nem vagyok pszichológus, de sok ilyesmit olvasok. Elég sok szakirodalmam van, mivel anyukám fiatalon orvosegyetemre járt, és sok pszichológiai jellegű könyvet vett. Ezzel kapcsolatosan pl. észrevettem, hogy a szakkifejezések változtak az elmúlt 40-50 évben (a legtöbb anyámtól örökölt könyvet 1970 körül adták ki). Pl. a mai könyvekben nemigen lehet pszichaszténiával, neuraszténiával, hisztériával találkozni, a régi könyvekben nem találkoztam OCD-vel, borderline szindrómával, Asperger-szindrómával, stb. A lelki betegségeket is máshogyan csoportosítják.
Az is biztos, hogy a depressziósok egy részének is rosszak a dokikkal a tapasztalatai. Sok a pályaalkalmatlan orvos. Érzéketlen, durva orvos, nővér is van bőven. A Praxis blogon sok ilyen sztori van, én is átéltem pár megalázást egészségügyisek részéről. Vannak rendes orvosok is, csak ki kell őket fogni (családomban is volt egy pár). Keresni is lehet őket. Ha a pszicho nem szimpatikus, ott lehet hagyni (pl. Csernust én otthagytam volna, ha a keze közé kerülök).
Az ősközösségben valóban létkérdés volt, hogy a horda ki ne közösítse az embert, mert egyedül garantáltan éhenhalt akkor valaki.

fidesz = házmesterek pártja 2012.02.08. 18:21:01

@Almandin:
Érdekes... harminc+ éven át semmi gondom nem volt a dokikkal.
Az elmúlt kb. két évben találkoztam egy tahóval, és rengeteg dilettantizmussal.
(olyan gyógyszert ír, amit egyéb betegség miatt nem szedhetek, máskor olyat, amit a többi gyógyszerem miatt nem lenne szabad stb.)