Kérdés: Az alkoholfogyasztás azt jelentette, hogy a gyerek egyéves kora körül - magánéleti nehézségek miatt - esetenként és esténként ittam egy-egy pohár sört (2-2,5 deci) vagy bort (1-2 deci), egy-két héten át, hetente háromszor-négyszer. Az alkoholfogyasztás az esti órákban történt, de a kisfiam éjjel is szopott, így az alkoholfogyasztás és a szoptatás között nagyjából kettő-négy óra telhetett el. A tejem íze szerintem nem változott, mert a kisfiam nem fordult el a tejtől, hanem jóízűen fogyasztotta, és a mennyiség sem csökkent. Ekkor ő már kapott szilárd ételeket is, de este, reggel és éjjel szopott. A terhesség alatt csak nagyon ritkán fogyasztottam alkoholt, összesen talán kétszer vagy háromszor egy-egy pohár italt.
Nagyon aggódom a gyermekem miatt, aki most négyéves, hogy emiatt lettek figyelemzavar-problémái, minden viselkedésbeli eltérését - például a fegyelmezetlenségét, hisztizését - ennek tulajdonítom, és nagyon gyötör a lelkiismeret, hogy én ily módon megmérgeztem őt. Az interneten sokféle információt lehet találni, és sajnos én is annak hittem annak idején, ami kedvezőbb volt számomra.
X. Y.


W. Ungváry Renáta válasza: Kedves X. Y.!
Az alkohol felszívódásáról azt kell tudni, hogy a véralkoholszint megegyezik a termelődő anyatej alkoholszintjével, és a lebomlás sebessége, mértéke is hasonló. Ami különbség: a magzat, illetve a csecsemő májának alkoholbontó képessége még csekélyebb, mint a felnőtté, ezért az a mennyiség, amely felnőttnek esetleg jelentéktelen, a gyerek számára már káros lehet. Tehát: ha az interneten keres véralkoholszint-kalkulátort, akkor kiszámíthatja, hogy adott mennyiségű bor, sör mennyi idő alatt bomlik le az ön szervezetében olyan mértékben, hogy az gyakorlatilag már a tejben se legyen jelen.
Az ön által megadott mennyiségek nem jelentősek, személy szerint nem tartom valószínűnek, hogy bármilyen káros hatást gyakoroltak volna a gyerekre, habár nincs olyan tudományos kutatás, amely meghatározná, hogy mekkora is az a mennyiség alkoholból vagy cigarettából, amely biztosan nem káros a magzatra, csecsemőre. Ezenkívül senki semmilyen formában nem akarja arra bátorítani az anyákat, hogy ennyit meg ennyit nyugodtan ihatnak, hiszen akkor könnyű a következtetés, hogy egy kicsivel több még nem árthat. Ezért hangzik úgy a javaslat, hogy egyáltalán ne fogyasszon alkoholt, aki szoptat vagy babát vár. Így utólag úgysem tud változtatni azon, ami megtörtént. Ha problémái vannak, kérjen segítséget olyan emberektől, akik közel állnak önhöz, és próbálja elkerülni, hogy különféle pótszerek használatában keressen megnyugvást. Pszichológus szaktanácsadónk, Sződy Judit segítségét is igénybe veheti, hozzá gyerekkel együtt menjen, hogy tisztázhassák, ebben a konkrét esetben tényleg figyelemzavarról van-e szó, és ha igen, ennek mi lehet az oka. Egy ilyen probléma ugyanis ezerféle más okra is visszavezethető. Például a szülők közti feszültség, veszekedés és az ebből fakadó problémák, vagy a gyerekkel való bánásmód sokkal jobban hátráltathatja az idegrendszer fejlődését, mint egy üveg sör elfogyasztása a szoptatás alatt. Természetesen a konkrét körülmények, a gyerek és az ön személyes ismerete nélkül ezt csak általánosságban jelenthetem ki.
Az anyai lelkifurdalás sem jó tanácsadó, mert ezt érzi a gyerek, és azt gondolom, hogy a szülő-gyerek kapcsolatban nem a legszilárdabb, legmegnyugtatóbb alap, mert mélyen elbizonytalanítja a gyereket, akinek biztonságra, erőre, támaszra, feltétlen szeretetre van szüksége, nem pedig aggodalmaskodásra és annak az örökös megkérdőjelezésére, hogy vajon jó anya vagyok-e. Igen, jó anya lehetek akkor is, ha megittam egy-két üveg sört. A jó anya lényege ugyanis a feltétlen szeretet és annak az érzésnek a hatásos közvetítése, hogy mindegy, milyen vagy, gyermekem, én akkor is szeretlek, melletted állok, elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szülő nem szabhat határokat, nem állíthat fel mércéket, sőt, épp ellenkezőleg, az értékközvetítés a szülő fontos feladata. A két dolognak ki kell egészítenie egymást. Ez persze nem valósul meg mindig könnyedén, hiszen hozzá vagyunk szoktatva az örökös méricskéléshez: vajon hol áll, mit tud, mennyire okos, mennyire tehetséges az én gyerekem a többihez képest. Ez az, ami sokszor félrevisz, túl messzire az ideálistól.