2011.07.19. 19:57
Naponta hat magyar lesz öngyilkos
A gazdasági válság óta újra növekszik az öngyilkosok száma, évente 2500 magyar vet véget életének. A rendezetlen körülmények között élő fiatalokon és a magukra maradt, beteg időseken kívül a legveszélyeztetettebbek a középkorú, elvált, vidéki, aluliskolázott férfiak. A Lélekben Otthon Alapítvány most akciótervet mutatott be az öngyilkosságok megelőzésére.
![Forrás: AFP Forrás: AFP](http://static2.origos.hu/i/1001/20100125depresszi18.jpg)
Magyarországon naponta hatan, évente hozzávetőlegesen 2500-an lesznek öngyilkosok. A nyolcvanas évek elején ez a szám még 4000 fölött volt, majd lecsökkent 2300 köré, az elmúlt három évben pedig újra növekedni kezdett. A százezer főre jutó öngyilkosokat tekintve jelenleg Európában Litvánia után a másodikak vagyunk, a világ összes országát tekintve pedig az 5-6. helyen állunk. Az éves szinten körülbelül 2500 halálesettel végződő öngyilkosságból 150-et 25 év alatti fiatalok követnek el - hangzott el az öngyilkosságok megelőzésével foglalkozó Lélekben Otthon Alapítvány sajtótájékoztatóján. A civil szervezet az öngyilkosságok magyarországi megelőzését célzó társadalmi akcióterv alapjait mutatta be a médiának.
Kiből lesz öngyilkos?
A statisztikák szerint átlagosan háromszor több férfi lesz öngyilkos, mint nő. Hússzorosára növeli a kockázatot, ha a családban előfordult már korábban öngyilkosság, a munkanélküliség pedig 2,5-3-szorosára növeli a kockázatot.
A veszélyeztettek közé tartoznak a 15-25 év közötti, rendezetlen családi körülmények között élő fiatalok és a 70 év fölötti, elsősorban egyedül élő, gyakran testileg is beteg idősek.
![Forrás: AFP Forrás: AFP](http://static7.origos.hu/i/1101/20110118depresszi6.jpg)
Veres Előd szociológus kutatásából továbbá tudjuk, hogy nagyon sok öngyilkos kerül ki az elvált, alulképzett, alkoholbetegséggel küzdő vidéki férfiak köréből is, akik gyakran születésnapjukon vetnek véget életüknek. A szociológus 13 ezer öngyilkos halálának körülményeit dolgozta fel, és 500 ilyen esetet talált. "Ha a háziorvos figyelne erre, esetleg a születésnapja előtt behívná az ilyen helyzetben lévőket, vagy lenne olyan segítő, ismerős, aki ilyenkor felkeresné az illetőt, elbeszélgetne vele, az öngyilkosságok jelentős részét meg lehetne előzni" - mondta Oriold Károly, az alapítvány alapítója.
![Érfelvágás.hu – öngyilkosság a netről](http://www.nlcafe.hu/data/cikk/10/92904/5.jpg)
Nem a pszichiáter, hanem a környezet tudná kiszűrni őket
"Az öngyilkosok nagy része nem jár pszichiáterhez, de a halálesettel végződő öngyilkosságok 90 százalékában az elkövető pszichésen beteg, amit a hozzátartozóknak, ismerősöknek észlelniük kell. A legnagyobb veszélyt egyébként a nem kezelt depresszió jelenti. A 25 év alattiak esetében a fiatalkori depresszió szintén kiváltó ok lehet" - mondta dr. Riehmer Zoltán, a Semmelweis Egyetem pszichiáter professzora.
Egyébként egy év során a lakosság 7 százalékánál fordulnak elő depressziós epizódok, egy-egy adott időpontban pedig a magyaroknak átlagosan 4 százaléka küzd súlyos depresszióval.
Kecskeméten hétszer több nő lesz öngyilkos, mint Vasban
"Az öngyilkosság prevenciója egyrészt lehet orvosi alapú, azaz segíthető a háziorvosok képzésével, másrészt létezik közösségi alapú prevenció, amelynek kulcsszereplői a civil szervezetek" - mondta el dr. Kalmár Sándor, neurológus, pszichiáter, öngyilkosság-szakértő.
Orvosi alapú prevencióra itthon is van már példa, de széles körben egyelőre nem terjedt el. Dr. Kalmár Sándor vezetésével Kiskunhalason néhány éve indítottak egy hároméves kísérleti megelőzési programot, a közeljövőben pedig Kecskemét női öngyilkossági statisztikáinak javítására indul kampány. A Bács-Kiskun megyei városban ugyanis évente átlagosan hétszer több nő lesz öngyilkos, mint Vas megyében.
![]() A "beszél" szóban ott az "él" A telefonos lelki szolgálatok egyik alapteóriája, hogy amíg valaki beszél, addig él. A jelenleg működő 22 lelki segélyvonalhoz évente 50-60 ezer érdemi hívás fut be, ezek 25 százaléka krízisben lévőktől érkezik. Újdonság, hogy szeptembertől már nem csak vonalas segélyszámot lehet hívni, bármilyen mobiltelefonról a hívó számára ingyenesen lesz hívható a 116 123 segélyvonal is. |
Önkénteseket várnak
Az akcióterv része többek között a tájékoztatás és a képzés, valamint a háziorvosok, tanárok, szociális munkások együttműködésének fejlesztése. A külföldi minták alapján a szakembereknek három órás tréningeket javasolnak a beavatkozási technikák elsajátítására
Ezen túl a Lélekben Otthon Alapítvány önkéntesei személyes találkozásokkal, beszélgetésekkel nyújtanak segítséget az elhunyt személy hozzátartozóinak a tragédia feldolgozásában, az esetleges bűntudat, szégyenérzet, stigmatizáció enyhítésében, a gyászmunka elindításában. Ez nem terápia, sokkal inkább lelki beszélgetés, odafigyelés.
Az alapítványnak jelenleg 35 önkéntese van, de további önkéntesek jelentkezését várják. "Követendő mintának látjuk a skóciai Choose Life civil szervezet munkáját. Ők az 5,5 milliós Skóciában több mint 60 ezer önkéntest képeztek ki" - mondta Oriold Károly.
![]() Irányelvek a média számára Bár az Egészségügyi Világszervezetnek vannak ajánlásai az öngyilkosságok sajtóban történő bemutatásával kapcsolatban, kevés ország akad, ahol ezeket betartják. A Lélekben Otthon Alapítvány januárra ígéri, hogy részletes ajánlásokat tár a sajtó elé. A WHO ajánlása szerint egyébként tilos az öngyilkosság módját, helyszínét, lehetséges okát (azaz tilos a bűnbakképzés), illetve magát a hullát bemutatni, valamint az eseményről a címoldalon beszámolni. Egy nyolcvanas évekbeli ausztriai kezdeményezésben a média négy évig nem számolt be a metróban történt öngyilkos eseményekről, amelynek hatására a szerelvény alá ugrók száma 70 százalékkal csökkent. |
Forrás: origo.hu
· 1 trackback 18 komment
Címkék: család önkéntes depresszió segítségnyújtás öngyilkosság férfiak nők szakember fiatalok megelőzés addiktológia prevenció idősek pszichiáter pszichés beteg
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Meghalni – elszunnyadni 2011.07.22. 03:11:14
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kyanzes (törölt) 2011.07.19. 23:28:32
2011.07.19. 23:36:19
sebi77 2011.07.20. 00:26:57
Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.07.20. 00:32:33
Fekete Sámuel 2011.07.20. 00:40:55
Tehát én inkább a terrorizmust kedvelem, mint az öngyilkosságot.
egy maréknyi dollár 2011.07.20. 00:57:35
egy maréknyi dollár 2011.07.20. 01:05:34
A statisztika szerint megelőzzük a világ legszegényebb országait is.
Bonyolult dolog ez.
Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.07.20. 01:16:37
Amit ma hiányolok, nem is a munkalehetőségek (tartós munkanélküli vagyok), hanem az egyértelmű gazságok megtorlatlansága. Egyesek mit meg nem engednek maguknak és még van bőr a képükön okoskodni is...
Ha nagyon meguntam az itteni posványt, lelépek.
A szabadság, ha az embernek van lehetősége szabadon választani, egyáltalán vannak lehetőségei, és mozgástere.
Itthon egyre jobban skatulyákba gyömöszölik az embereket, megbélyegzik őket, kikiáltanak egyes csoportokat "ellenségnek", megy 110%-on az oszd meg és uralkodj. :-( Ez itt nem demokrácia, nem normális hely. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy egyre több a radikális cselekmény. Persze helytelenítem ezeket, aki halni akar, maga haljon, ne játsszon bírót és hóhért más felett. Nincs joga hozzá.
bazd meg 2011.07.20. 01:22:59
rexter 2011.07.20. 03:26:16
Gera 2011.07.20. 04:09:53
Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.07.20. 04:45:09
Azért az anyagi okok is közrejátszanak egy-két öngyilkosságnál. Illetve nem mindenki dúskál a gazdagabb országokban sem a jólétben. Honnan vesszük, hogy pl. Svédországban mindenki gazdag vagy legalábbis jómódú? Ez olyan általánosítás mint pl. itthon mindenki szegény.
Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.20. 07:27:57
DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.07.20. 07:37:43
DocBulywood 2011.07.20. 07:59:28
Mondok egy analógiát: nem lehet böribe zárni a gyilkost, mert előtte az elmeorvos megvizsgálja, hogy - ezt nem fogom(!) - a tett elkövetésének időpontjában beszámítható volt-e?
Ezt honnan lehet utólag tudni? És ha megállapítja, hogy nem volt beszámítható, akkor nem lehet elítélni?
Ha meg beszámíthatónak titulálja, akkor - áttételesen - beküldi évekre szenvedni a börtönbe.
A börtönben miért nincs fekete szoba? Akit 10-20-30-40 évre lecsuknak, bemegy, felhajt egy pohár arzént, vagy belélegez egy kis cián-/klórgázt és kész. Miért kell "szenvedjen" bezárva évtizedekig? Miért nem lehet öngyilkos?
Utolsó kommentek