Gyakori rítus a fiatalok körében, hogy függetlenségüket erőteljes, epizódikus italozással igyekszenek kifejezni. A Cincinnati Egyetem új, nemzeti szinten úttörő jellegű tanulmányából azonban kiderül, hogy a tinédzserek és fiatal felnőttek túlzott italfogyasztása súlyosan károsíthatja a még fejlődésben levő agyukat. 

 

Tim McQueeny, az egyetem pszichológiai karának doktorandusz hallgatója eredményeiről az Alkoholizmust Kutató Társaság 34. éves ülésén számolt be Atlantában. 29, hétvégenként rendszeresen a pohár fenekére néző 18-25 éves fiatalt vizsgált meg nagy felbontású MRI-géppel, és felfedezte, hogy a prefrontális kéreg szövetei elvékonyodtak náluk. Az agynak ezen területe felel az olyan funkciókért, mint a figyelem, tervezés, döntéshozatal, érzelmek kinyilvánítása és az indulatok kezelése.

McQueeny megvizsgálta a szürkeállományt, mely a gondolkodásban, az üzenetek felvételében és átalakításában játszik szerepet. ”Azt már láttuk, hogy a nagyivás összefügg a fehérállomány integritásának csökkenésével, ahol az idegsejtek kommunikációja zajlik, de a szürkeállományt másként érintheti az alkohol.” - mondta. Minél többet iszik valaki egyszerre, annál jobban elvékonyodik az agykérge. ”Az alkohol mérgező hatással lehet az idegsejtekre, vagy - mivel az agy a húszas éveinkben még fejlődik - a fejlődési faktorokat is érintheti, megváltoztathatja az agy fejlődésének módját.” 

A jelenség sokakat érint. A Nemzeti drog Intézet jelentése szerint a 18-25 év közötti amerikai fiatalok 42 százaléka le szokott részegedni. McQueeny azt is hozzátette, hogy az alkohol depresszáns hatása csak a későbbi életkorokban jelenik meg. A fiatalokat általában nagyon is stimulálja, amihez később hozzászoknak. McQueeny tanácsadója, Krista Lisdahl Medina professzor hozzátette: ”Az előzetes vizsgálatok korrelációt találtak a nagyobb fokú absztinencia és a szürkeállomány helyreállása között. A regenerációval kapcsolatban további kutatások szükségesek.” Ami a fiatalok felvilágosítását illeti, Medina úgy látja, sokkal inkább az alkoholos befolyásoltság alatt történő vezetést hangsúlyozzák inkább. 

Forrás: betegszoba.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr363046872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.