A kati néven elhíresült drogot ugyan januártól betiltották, de az utóbbi időben soha nem látott mennyiségű új, legális pszichoaktív szer bukkant fel Európában és Magyarországon is, hangzott el egy keddi konferencián. Februárban tizenkilenc olyan magyar webboltot találtak, amelyek növényvédőnek, füstölőnek vagy oldószernek álcázva kínálnak tudatmódosítókat, minél többet vesz valaki, annál olcsóbb alapon. Eközben a mefedron sem tűnt el az utcáról, a dílerektről ugyanúgy be lehet szerezni, mint korábban. 

Rekordszámú új pszichoaktív kábítószerről számoltak be az európai hatóságok 2009-ben. Összesen 24 új szert találtak, míg 2008-ban 13 új szert regisztráltak. 

A tendencia Magyarországon is érezhető. A Bűnügyi és Szakértői Kutatóintézet adatai szerint az elmúlt években egyre több olyan akció volt, amikor kizárólag új pszichoaktív szereket foglaltak le a hatóságok. 2007-ben még csak 40, 2008-ban 84, 2009-ben 132, tavaly pedig 470 ilyen eset fordult elő. 

A kábítószer-lefoglalások adataiból az rajzolódik ki, hogy 2002 és 2006 között még az ecstasy volt a legnépszerűbb szintetikus drog, mondta el Csesztregi Tamás a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézettől a Nemzeti Drog Fókuszpont által szervezett keddi konferencián. 2009-től látszott, hogy a tabletták piaca meghalt, és az amfetaminszármazékok hanyatlásával párhuzamosan terjedt el a mefedron, ami kati néven vált ismertté. A mefedron tavaly még legális volt, betiltásáról tavaly született döntés, idén januártól már illegálisnak számít. A mefedronnal rokon, úgynevezett szintetikus katinonok népszerűsége ugyanakkor Európa-szerte nő. 

Kati helyébe lépnek 

Magyarországon tavaly kilenc olyan új vegyület jelent meg, amilyet korábban még soha nem láttak a kutatóintézet szakértői. Látványosan növekvő trend a szintetikus kannibinoidé is, a marihuána legális alternatívájaként terjesztett szerek hasonló karriert futhatnak be, mint a mefedron, figyelmeztetett Csesztregi.

A designer drogok életciklusa

A designer drog kifejezést 1985 óta használják, a divatvilágból jött az ötlet (a francia elnevezés: psychotropes haute couture), hangzott el a konferencián Ujváry István vegyészmérnök előadásában. A kifejezést olyan szintetikus vagy félszintetikus pszichoaktív szerekre használják, amelyek a kábítószerlistákon szereplő, vagyis tiltott anyagoktól kissé eltérő kémiai szerkezettel bírnak, ezért nem illegálisak. A legal high ennél kicsit tágabb fogalom: ezt nem kizárólag szintetikus szerekre, legális hangulatjavítókra használják. Ujváry szerint a jelenség régi: 1920 óta létezik a piaca a morfin-észtereknek, amelyek a heroin változataként jelentek meg, már akkor is a törvények megkerülésére.

A vegyészmérnök előadása szerint az új tudatmódosítók karrierje mindig a tudományos irodalom tanulmányozásával, a vegyület kiválasztásával kezdődik, ami pár hónapig-fél évig tart. Ezután kezdődik a gyártás és a piacra dobás, akár öt éven át, majd a szer elterjedt használata akár újabb négy éven keresztül. A következő fél-három éves időszakban jelenik meg a szer az addiktológiai és sürgősségi kezeléseken, esetleg boncolási jegyzőkönyvekben. Az észlelés, szerkezetazonosítás is néhány hónapig-fél évig  tart. Az utolsó lépcső a szabályozás, ami akár két 2 évbe is telhet.

Legális tudatmódosító-szerekhez könnyű hozzájutni az interneten. A Nemzeti Drog Fókuszpont idén január 13. és február 4. között kutatást végzett négy ilyen szer internetes kereskedelméről. A négy szer közül kettő a mefedronhoz hasonlóan katinon-származék, mindkettőt növénytápsóként hirdetik, az egyiket fürdősóként is. Ezen kívül vizsgáltak egy oldószert és az illatosítóként, relaxációs füstölőként árult szintetikus kannabinoid hozzáférhetőségét is. Rengeteg, de nagyrészt ugyanazok által feladott apróhirdetés mellett összesen 19 olyan weboldalt találtak Magyarországon, amelyeket kifejezetten ezeknek a szereknek az értékesítésére hoztak létre, mondta a kutatást végző Port Ágnes.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a kínálat nagyon gyorsan változik, és a boltokra is ez jellemző – volt olyan, amely a felmérés hetei alatt szűnt meg. Vizsgálták azt is, hogy az értékesítők milyen információkat tesznek közzé az árult szerekről. Szinte mindenhol szerepelt, hogy az áru legális. Kiírták azt is, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, és 18 év felettiek vásárolhatnak csak belőle. Az anyag pontos megnevezését és összetételét csak ritkán tüntették fel. Mindegyik szerből lehetett nagy tételben is vásárolni, és annál olcsóbban kínálták a webboltok az árut, minél többet rendelt belőle valaki.

Valentin-napi akció

A designer drogok árusítói profin alkalmazzák a marketingeszközöket, derült ki a konferencia egy másik előadásából, melyben a Fact Intézet angol, német és magyar nyelvterületen végzett kutatásáról számolt be Tistyán László szociológus. Az árusok igazolni igyekszenek árujuk minőségét, videókat tesznek közzé, amelyeken bemutatják, hogyan tesztelik a szereket. Felkínálják, hogy az árut visszaveszik, cserélik, szezonális akciókat, rendkívüli, például Valentin-napi árkedvezményeket hirdetnek. Előszeretettel állítják be magukat hivatalos forgalmazónak, és kidolgozott, gyakran többnyelvű honlapjaik vannak, reklámozzák magukat, egyszerű és biztonságos fizetési módszereket ajánlanak.

party1

Magyarországon most azon megy a marketingharc, mi lesz a mefedron „méltó utóda”, mondta a konferencián az ártalomcsökkentéssel és droginformációval foglalkozó Magyar Pszichedelikus Közösség weblapjának létrehozója, Móró Levente. A 7700-nál is több regisztrált taggal rendelkező virtuális közösség felhasználói között tavaly végeztek egy felmérést a mefedronról. 319-en vettek részt a 12 hónapon át folyó online felmérésben. Az egy év alatt változásokat is meg lehetett figyelni: a mefedronhasználók átlagéletkora 21-ről 23 évre nőtt, és 12-ről 18 százalékra emelkedett köztük a nők aránya. A felmérés eredménye szerint viszonylag kevesen, csupán 9 százalékuk szerezte be az internetről a mefedront. A válaszadók 86 százaléka a port orrba szippantja. Az alkalomszerű használat a legjellemzőbb, a megkérdezettek 43 százaléka havi néhány alkalommal használta a szert. 53 százalék mondta azt, hogy soha nem volt negatív élménye vele.

Gyorsan kipörögnek

A mefedront intravénásan jellemzően azok használják, akik korábban is lőtték magukat valamilyen más szerrel. A Kék Pont Alapítvány december-januárban végzett kutatást az intravénás mefedronhasználatról. 16 magyarországi tűcsereszervezetet kérdeztek meg. Az elmúlt 12 hónapban mindegyik tapasztalt mefedron jelenlétére utaló jeleket a náluk megforduló embereknél, a 16 szervezetből 14 észlelt intravénás használatot, ismertette eredményeiket az alapítvány munkatársa, Márványkövi Ferenc. Sokan vannak, akik opiátról álltak át mefedronra, ennek az lehet az oka, hogy a mefedron csökkenti az elvonási tüneteket, és hasonló érzést nyújt, mondta Márványkövi.

600303910

A Kék Pont december és február között készített egy kutatást a józsefvárosi tűcsereközpont intravénás mefedronhasználó klienseivel is. 17 olyan ember adott válaszokat nekik, akik a megelőző egy hónapban legalább heti két-három alkalommal lőttek be maguknak mefedront. A kutatást ismertető Vadász Viktória szerint a legtöbben amfetaminról vagy heroinról váltottak 2010 közepén, abban az időben, amikor a Józsefvárosban nem lehetett amfetaminhoz vagy heroinhoz jutni, vagy ha mégis, akkor gyenge minőségben. Sokan ugyanattól a dílertől veszik a mefedront, akitől korábban a másik szert, így fel sem tűnt nekik, hogy januártól a mefedront betiltották. A szer hatása beszámolóik szerint átlagosan 30-40 percig tart, bár olykor 2-2,5 órára is elnyújtható, ezalatt boldogságot, szeretetet, megnyugvást éreznek, a hatás elmúltával viszont agressziót tapasztalnak. A mefedronból egy 0,6-0,7 grammos pakett 2500-3000 forintba kerül, a használók rendszerint naponta többször szúrnak, és egyre többet költenek, mondta Vadász. A 17 emberből 5 tért át teljesen a mefedronra, a többiek a másodlagossá vált szerrel együtt vagy azzal felváltva használják. Arany Zoltán, a szegedi drogcentrum vezetője szerint az ő klienseik közt is kevesen vannak, akik egyedül csak mefedront használnak. Arany azt mondta: tapasztalataik szerint a mefedronhasználók „gyorsan kipörögnek” a terápiás folyamatból, magas a visszaesők aránya. Hozzátette: ha barátok hozzák be egymást, ők rendszerint tovább maradnak a terápiában.

Forrás:  index.hu - Janecskó Kata 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr442895663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása