Egyre több áldozatot követel a megfeszített munka kiváltotta stressz és betegségek. A szívroham a végső állomás? Melyek a munkamánia tünetei és hogyan lehet legyőzni a függőséget? Szakembert és munkamániást faggattunk.

 „Hét éve kezdődött. Akkor neveztek ki egy nemzetközi vállalat kereskedelmi igazgatójának. Jól emlékszem a napra, amikor hosszú évek hajtása, a rengeteg túlóra gyümölcse „beérett”: úgy éreztem, végre sikerült, megcsináltam. Ott vagyok a csúcson, innentől már könnyebb lesz. Mekkorát tévedtem! Bekerültem az ördögi körbe, aminek idegösszeroppanás lett a vége. Rájöttem, hogy függő vagyok, workaholic, vagyis munkamániás” – meséli arcán a kialvatlanság nyomaival a 38 éves Gergő, aki három éve saját cégét igazgatja. A férfi mára gyógyultnak tekinti magát, de mint mondja, nem kizárt, hogy egyszer újra kicsúszik lába alól a talaj.

„Először az 1990-es években találkoztam a szenvedélybetegségek körébe tartozó munkamániával, amikor olyan családokkal foglalkoztam, ahol szenvedélybeteg - drogfüggő - fiatal volt” – meséli a hvg.hu-nak Hoyer Mária klinikai és addiktológiai szakpszichológus. Mint mondja, főleg a családfenntartókra, az apákra volt jellemző a munkamánia, az édesanyáknál másfajta addikció jelentkezett: a társfüggőség.

A  munkamánia a „nekem erre nincs időm”- magatartásban öltött testet: amikor az apának érzelmileg jelen kellett volna lennie a családban, minden intim kapcsolatot elutasított szeretteivel, arra hivatkozva, hogy dolga van, és minden zavarta, ami nem illett munkahelyi elképzeléseibe. Ha valaki a megélhetésért hajszolja magát, azért vállal másodállást, hogy eltartsa családját, túlórázik, ám mindez nem befolyásolja kapcsolatát a szeretteivel, nem munkamániás – húzza meg a határt a két viselkedésforma között Hoyer Mária.

 „Azt éreztem, hajtanom kell, hogy megháláljam a főnököm belém vetett bizalmát. Hogy meg kell mutatnom magamnak és a többieknek, én vagyok a legjobb. Ehhez rengeteget túlóráztam, hogy mindig naprakész legyek, ne csak a vállalati ügyekkel, de a konkurencia piaci helyzetével és lépéseivel is tisztában legyek. Egyetlen pillanatra sem lazíthattam, nehogy elszalasszak egy bomba üzletet" – mondja Gergő, rávilágítva az okokra, amelyek függőségbe taszították. A férfi napi 16-18 órát dolgozott, néha még vasárnap is, hogy tartani tudja a saját maga által felállított ütemtervet. A szakpszichológus szerint a munkamániás embert a siker, hatalom, elismertség iránti vágy hajtja. Nem a munka szeretete vezérli, hanem a hatalom – illetve a hatalom érzetének - fenntartása, megtartása. A meggyőződés, hogy minden nem munkával töltött perc elvesztegetett idő.

„Ez egy kapcsolat, mint a játékszenvedély, szexaddikció vagy alkoholfüggőség -, nem egy másik személlyel, hanem egy helyzettel. Az illető nem tud lemondani bizonyos előnyökről, hajszolja az élvezetet, amit a munkamánia vélt vagy valós sikerei okoznak. Eltorzul a valóságérzete, elhiszi, hogy nélkülözhetetlen, és annyira belevonódik ebbe, hogy nem tudja kezelni mindennapi - emberi - kapcsolatait” – vázolja a helyzetet az addiktológus, hangsúlyozva, óriásit lehet zuhanni ebből az állapotból, és ha a függőség betegséggé válik, akár tragikus véget is érhet. (Egy kutatás szerint Japánban évente ezer emberéletet követel a munkamánia.) A tüneteket időben felismerve azonban – mint a többi addikciót – eredményesen lehet kezelni.

 A munkamánia szervi tüneteként említi a szakirodalom a fejfájást, fáradtságot, emésztési zavarokat, hasfájást, allergiákat, fekélyt, mellkasi fájdalmat, légszomjat, szédülést. A függőségben szenvedőre jellemző az indulatkitörés, nyugtalanság, álmatlanság, hiperaktivitás, feledékenység, türelmetlenség, unalom, koncentrációs nehézségek, hangulatváltozások. Végső esetben mindez szívinfarktushoz, stroke-hoz vezethet, vagy a testi megbetegedéssel járó állapot tartós munkaképtelenséget eredményezhet.

Lefelé a lejtőn ...

„A barátaim figyelmeztettek, hogy beteg vagyok. A feleségem elhagyott. Még ekkor sem éreztem, hogy nagy a baj” – vallja be Gergő. Többször próbált lassítani, ám - ahogy lázas szemmel meséli - sosem sikerült teljesen elszakadnia munkájától. Éjjel-nappal a céges ügyek jártak a fejében, eltávolodott a feleségétől, két év leforgása alatt megszűnt közöttük mindenféle testi kapcsolat, majd eljött az idő, amikor a férfi esténként a pohár után nyúlt, hogy enyhítse a napközben felgyülemlett feszültséget. A szakpszichológus szerint egyre több fiatal, felnőtt munkavállaló keresi fel párkapcsolati, intimitás problémával a szakrendelőket, ám a betegek nemek közötti aránya nem mutat nagy eltérést. Ma már a nők ugyanúgy a munka megszállottjaivá válhatnak: nyomás nehezedik rájuk, hogy a teljesítmény- és siker orientált világban felvehessék a versenyt férfitársaikkal. A munkamánia gyakran tünetváltással is jár, ami azt jelenti, hogy könnyen átcsaphat más függőségbe: alkohol- drog vagy szexaddikcióba. A kör bezárul.

Minden terápiának, amely a szenvedélybetegségek kezelését szolgálja, van egy alapelve: addig nem kezdődhet meg a kezelés, amíg a páciens be nem ismeri, hogy beteg. Vagyis az első és legnehezebb lépés, hogy ne tagadja szenvedélybetegségét. Utána jöhet a mérlegelés fázisa: mit nyer, és mit veszít azzal, ha kilábal a függőségből.

 „Ez nem mindig egyszerű, pénzt, pozíciót, ismerősöket lehet veszíteni, nyerni lehet viszont egy kiegyensúlyozott, józan életet” – beszél a dilemmákról Dr. Hoyer Mária Klinikai addiktológiai szakpszichológus (képen). A következő lépés, hogy a munkamániás eldöntse, vége, megváltozik, új életet kezd és hagyja, hogy ebben segítsenek neki. Pár hónap, de akár néhány év is eltelhet, mire valaki rászánja magát a döntésre. A józan állapot fenntartása küzdelmes, sokan újra és újra visszaesnek, ám a szakember szerint minden visszacsúszás után könnyebb talpra állni, míg végül az illető kiszabadul az ördögi körből, elszakad függőséget okozó életmódjától.

„Akkor tértem észhez, amikor idegösszeomlást kaptam. A saját káromon tanultam meg, milyen keserves kimászni ebből, fél évig tartott, amíg magamra találtam. Jártam kezelésekre, felmondtam a munkahelyemen, aztán saját céget alapítottam” – fejezi be történetét Gergő. Ha a munkáról beszél, most is csillog a szeme, de elmondása szerint soha nem hagyja, hogy a régi emlékek valósággá váljanak. „Néha nagyon nehéz megállni, hogy ne hajtsam magam agyon, a felelősség, meg a régi beidegződések – neveti el magát – de talán nyugodt öregkorom lesz. És sok munkám” – teszi hozzá. 
 

Forrás: hvg.hu - László Éva Lilla

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.