Drogos kismamák - veszélybe sodort életek 

Drogfogyasztó várandós nők - olvasni, hallani is félelmetes. Megrendítő, megdöbbentő. Pedig nem kitalált krimiről vagy horrortörténetről van szó, hanem a való életről.

 Közöttünk, velünk élnek; bevallottan vagy titkoltan különféle drogokkal "színesítik" napjaikat, veszedelembe sodorva a maguk és születendő gyermekük életét. A köznapi embert elrettenti, ha ilyen esetről hall, a szakember pedig legtöbbször nem tud mit kezdeni vele - mondja Oberth József, a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány kuratóriumának elnöke.

- Ugyanis a magyar egészségügyben nincs olyan szolgáltatás, amely a drogfüggő, drogfogyasztó várandós anyával foglalkozna terhessége idején, és nincs olyan komplex egészségügyi, szociális, jogi intézményrendszer sem, amely ezeknek a nőknek a gondjaival szembesülve eligazítást, segítséget adna krízishelyzetben.

- A drogfogyasztók száma világszerte nő, köztük a nőké is - figyelmeztet az elnök. - Tiltott szereket éppúgy fogyasztanak, mint engedélyezetteket, mert hiszen az alkohol, a nikotin vagy a koffein az utóbbiak közé tartozik. A terhesség ideje alatt valamennyi drog kedvezőtlenül befolyásolja mind az anya, mind pedig a magzat egészségét. Arról nincs pontos adat, hogy hány terhes nő érintett nálunk a drogfogyasztásban. Az érintettek többsége tagadja, nem beszél róla, félve az előítéletektől, a jogi következményektől.

A tiltott drogokat fogyasztó várandós nők gondozása nemcsak az egészségügy, hanem az egész társadalom komplex feladata. Segíteni persze leginkább annak lehet, aki igényli és kéri. De ezek a nők többnyire halmozottan hátrányos szociális környezetből érkeznek, tele szégyennel, szorongással és félelemmel. Általában észre sem veszik a többnyire nem várt és nem kívánt terhességet, legfeljebb csak az ötödik, hatodik hónapban, addig teljesen kimaradnak a kötelező és igen fontos - számukra többszörösen is - terhesgondozásból.

 

Az előítéletek nehezítik a helyzetet

Hogy ez miért rendkívül veszélyes, azt dr. Rigó János, a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója magyarázta el: - Igen sok kockázati tényezővel kell számolni. Az illegális drogokat fogyasztó nők általában többféle anyagot szednek egyszerre, ezért az egyes szerek izolált hatását a magzatra igen nehéz vizsgálni. Ezt a helyzetet csak nehezíti a szülész szakma elzárkózása.

A szülész-nőgyógyászok sem mentesek az előítéletektől, sokan nem is vállalják az ilyen problémás esetek gondozását, mert nincs kellő tapasztalatuk, nincsenek meg az ilyen esetekhez szükséges speciális ismereteik. Sajnos nincs egységes, nemzetközi protokoll sem, amelynek alapján a drogfüggő terhes nők gondozását végezni kellene. A következményekről elmondta, hogy a születendő gyermeknél számolni lehet különféle fejlődési rendellenességgel, elvonási tünetekkel, a központi idegrendszer károsodásával, hirtelen csecsemőhalállal, de megnövekedett kockázata van a spontán vetélésnek vagy koraszülésnek is. 

 Későbbi kedvezőtlen hatások is előfordulhatnak, csecsemő-, kisgyermek-, majd iskoláskorban, például magatartászavarok, táplálási gondok, agresszivitás, látás- és figyelemzavar, elmaradt képességi- és intelligenciaszint. Éppen ezért a drogfogyasztó terhes nőt szoros kontroll alatt kell tartani, csakhogy erre nincs megfelelő intézmény. Oberth József szerint még a megfelelő kommunikációig sem jutnak el a legtöbb intézményben.

Érzelmi, indulati alapon nem lehet ezekhez a nőkhöz közelíteni, megfelelő kommunikációs technikák lehetnek csak sikeresek, hogy megnyíljanak, bizalmukba fogadják a segítőt, aki képes meggyőzni őket őszinteségéről, diszkréciójáról és támogatási szándékáról. A kórházi szociális munka önmagában nem elég, nem is megfelelő a feladatra - és arra, ami még utána következik.

Sokan nem tudnak mit kezdeni a megszületett, nem kívánt gyermekkel, az elhelyezésben, az esetleges örökbeadásban is segíteni kell: vagyis szülés után sem maradhat figyelem és támogatás nélkül az anya. És akkor még nem beszéltünk a leszoktató programról és a megfelelő kezelésről az elvonási tünetek jelentkezésekor, amelyek a születendő babánál is előfordulhatnak.

 

A szülés hatásos motivációs tényező lehet

Egy lépést jelent előre ezen az úton a Józan Babák Klub megalakítása. A csoportot éppen olyan kismamák hozták létre 2006-ban, akik saját sorsukon tapasztalták, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük, amíg megszülték gyermeküket. Ők már tudják, hogy nem tabuként kell kezelni ezt a témát, valódi segítségre van szükség a hiteles információtól egészen a gondozásig, és az utána következő időszak megkönnyítéséig. Az önsegítő közösség célja, hogy gondolkozásra és párbeszédre késztesse a hasonló cipőben járó nőket; ezért közösségi terápiás programokban is szerepet vállalnak.

Az utóbbi években bővült tevékenységi körük, addiktológiai, szociális és jogi tanácsadást szerveznek, szeretnének speciális terhesgondozást is biztosítani a rászorulóknak. 2008-ban munkacsoportjuk szakmai ajánlásokat is megfogalmazott. Orvos, szociális munkás, pszichiáter, jogász és addiktológus egyaránt részt vesz a csapatmunkában, hangsúlyozandó a különböző ágazatok együttműködését. Ha várhatóan 1-2 éven belül elkészül az Országos Addiktológiai Intézet, tapasztalataikkal esetleg oda is integrálódhatnak.

Céljuk nem elrettenteni a drogfüggő nőket a szüléstől, inkább alapos ellenőrzés mellett a gyerek világra jöttét indítványozzák, mert meggyőződésük, hogy a szülés lehet a leghatásosabb motiváció egy nő életében annak érdekében, hogy lemondjon a drogról. A sokszereplős drámának lehet jó vége, a dramatikus sorskönyv átírható. De ezt mindenkinek akarni kell, és az a terápiás érték, amelyet csak a volt függő képes megadni a még függőnek, minden bizonnyal sok esetben a teljes gyógyulás közösségi sikerében teljesedik ki.

Forrás: eletmod.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr881266551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása