2009.03.11. 13:15
Alkoholproblémák: mikortól nagy a baj?
Cikket figyelmükbe ajánlja: Soós Mária - addiktológiai főreferens
Az alkoholizmus népbetegség, az alkoholfüggő középkorú férfiak halálozási aránya tizezer lakosra vetítve nálunk a legmagasabb a környező országokhoz képest. Bár egyes felmérések szerint a magyarok közel fele – saját bevallása szerint – egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, becslések szerint Magyarországon nyolcszázezer alkoholbeteg él és csupán csak öt százalékuk fordul orvoshoz, pedig a mai terápiás módszerekkel a függőség hatékonyan kezelhető.
„Minden házibulin lerészegedtem kamaszként, szerettem volna kitűnni a társaim közül. Az első tíz év italozás problémamentesen telt, volt munkám, barátaim, bár tartós párkapcsolatot sohasem tudtam kialakítani" – meséli név nélkül nyilatkozó interjúalanyunk. Majd folytatja: „menekültem a felelősségvállalás elől, részegen mentem el a randevúkra, partnereimet belerángattam az alkoholista játszmákba. Egyre gyakrabban néztem a pohár fenekére, már a munkahelyemen is észrevették, hogy alkoholproblémáim vannak, de csak húsz év önrombolás után jutottam el oda, hogy fel kell hagynom az ivással." A fiatalember bár állandó bűntudatban élt, nem tudta letenni a poharat, mindig akadt valamilyen ok, amiért ihatott. Azután mégis orvoshoz, pszichiáterhez fordult, de az ital utáni vágy erősebb volt nála. "A megoldást végül az elviselhetetlen elvonási tünetek, és az a terápiás csoport jelentette, ahol őszinte szembenézéssel szakítani tudtam az alkohollal.”
Általában 4-5 év rendszeres alkoholfogyasztás után alakul ki függőség, amelyben a genetikai, társadalmi, szociokultúrális tényezők is jelentős szerepet játszanak. Az alkohol felszabadítja a gátlásokat, ugyanakkor a rendszeres italozás növeli az alkoholtoleranciát, egyre nagyobb mennyiségű ital képes csak a feszültségoldásra. A rendszeres alkoholfogyasztás akkor tekinthető betegségnek, ha testi, lelki és szociális tünetei már kimutathatók. Az alkoholfüggőségnek több típusa létezik. A szenvedélybetegek egy része napi rendszerességgel iszik, de vannak, akik hetente-kéthetente többnyire hétvégenként részegednek le. Egyes betegek akár hónapokig is képesek ellenni alkohol nélkül, de ha hosszabb idő után újra inni kezdenek, több napon át súlyos öntudatvesztésig részegedve folytatják azt. (Az egészségügyi világszervezet (WHO) ajánlása szerint az egészségkárosodás nélkül elfogyasztható alkoholmennyiség felső határa férfiaknál 21 egység/hét, nőknél pedig 14 egység/hét. Egy egység 10 ml alkohol, ez egy pohár sörnek vagy 1dl bornak felel meg. )
A szeszesitalok az alkohol mellett kis mennyiségben úgynevezett kozmaolajokat (amilalkohol, kapronsav) is tartalmaznak, amelyek a részegítő hatás, illetve a másnaposság mértékét befolyásolják. Az alkohol tíz százaléka a gyomorból, a többi a vékonybélből szívódik fel. A zsírokban, fehérjében gazdag táplálék csökkenti a felszívódó alkohol mennyiségét, amelynek jelentős része a májban bomlik le, tizede a vesén és a tüdőn keresztül változatlan formában távozik a szervezetből. A máj alkoholbontó képessége az elfogyasztott mennyiségtől függően megközelítőleg 0,15 ezrelék óránként.
Bizonyos személyiségjegyek, például a félénkség, magányosságra, depresszióra való hajlam is növelheti a fogékonyságot az alkohollal kapcsolatos problémákra. Ugyanakkor a gyermekkorban elszenvedett lelki sérülések, a testi fogyatékosságok, a szexuális kudarcok, az életöröm, az értékek hiánya, önértékelési zavarok, szülők válása, alkoholizmusa is függőséghez vezető krízis helyzetek – mutat rá Kohári György pszichoterapeuta. A szakember szerint az emberi kapcsolatrendszernek nincs olyan dimenziója, amit a mértéktelen alkoholfogyasztás ne rombolna. Felbomlanak a normális családi viszonyok, megszűnik az egészséges kommunikáció, a folyamatos ivás személyiségtorzulásokhoz vezet, a környezet egyre nehezebben tud őszinte kapcsolatot teremteni a beteggel, gyakorivá válnak a viták, veszekedések, a családon belüli erőszak.
Mivel az alkoholizmus kialakulása több tényező együttes hatásának következménye, tünetei, szövődményei sokfélék, ezért komplex kezelést igényel, amely az alkoholfogyasztás következtében kialakult testi károsodások kezelése mellett a rehabilitációt is magába foglalja. "Az ital hirtelen elhagyása, vagy a megszokottnál kevesebb mennyiség elvonási tüneteket – izzadást, végtagremegést, nyugtalanságot, vérnyomás-emelkedést, szapora szívverést, hányingert, esetenként epilepsziás görcsrohamokat – okoz, az egyre erősödő elvonási tünetek életveszélyes, lázas, hallucinációkkal kísért tudatvesztéses állapothoz (delírium tremens) vezethetnek, ami sürgős orvosi ellátást igényel" – magyarázza Zacher Gábor, toxikológus.
Az alkoholista kezdetben nem akar szembesülni a problémáival, tagadja betegségét, így a családi problémák mellett fokozatosan jelennek meg a munkahelyi, és egészségügyi gondok. A függőséggel csak akkor lehet szakítani, ha az alkoholista maga is felismeri, hogy, életvitele már nem folytatható tovább. Ez minden alkoholbetegnél más és más motiváció eredménye. "12 éve egy átmulatott éjszaka után hazafelé tántorogva döbbentem rá, hogy az életemet kizárólag az alkohol uralja, ekkor éreztem először erős késztetést arra, hogy végleg leszokjak az italról. Egy ismerősöm ajánlására kerestem fel az Anonim Alkoholisták (AA) közösségét. Már az első gyűlésen úgy éreztem, hogy egyenesbe kerültem, mert olyan sorstársak vettek körül, akik megértették a problémáimat. Bár 12 éve absztinens vagyok, rendszeresen részt veszek a közösség életében. A terápiás csoporthoz egyébként bárki csatlakozhat, aki szeretne tenni ivásproblémája ellen” – meséli az AA egyik tagja.
Az Anonim Alkoholisták közössége a múlt század 30-as éveiben indult útjára, és ma már a világ szinte minden pontján működik. A két alapító sorstárs Bill Wilson bróker és Bob Smith sebész felismerték, hogy az alkoholizmustól egyedül nem tudnak szabadulni, de erős elhatározásukat segítette, hogy problémáikat, küzdelmeiket megoszthatták egymással. Mindketten istenhívő emberek voltak, beszélgetéseikből születtek meg azok az alapelvek (12 lépés), amelyre a mozgalom és a terápiás módszer épül. A csoportgyűléseken a résztvevők 10-20 fős csoportokban mondják el egymásnak élettörténetüket, a hozzá fűződő tanulságokat és a 12 lépéssel elért eredményeket, amelyek utat mutatnak az alkoholistáknak, hogy ital nélkül is elégedett, józan életet tudjanak élni.
Bár az alkohollal való szakítást mindig a betegnek kell kezdeményeznie, a hozzátartozók is sokat segíthetnek ebben. Elengedhetetlen a nyílt – ítélkező, támadó, megalázó szándéktól mentes – kommunikáció, amelyben a családtagok kizárólag a saját aggodalmaikat fogalmazzák meg a kialakult helyzettel kapcsolatban. Érdemes tudatosítani a betegben azt is, hogy van szakszerű segítség a problémájára. A terápia hosszú időt vesz igénybe, bár a megvonási tünetek viszonylag könnyen megszüntethetők, a belgyógyászati panaszok gyógyszerrel kezelhetők, a betegnek az élmény és örömszerzést azonban más tevékenységben kell megtalálnia. Akkor lehet az alkoholizmusból sikeresen felépülni, tartós absztinenciát elérni, ha tisztázódtak, megoldódtak mindazok a problémák, amik az alkoholizmushoz vezettek.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Houston software companies 2018.07.20. 03:33:06
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek