Kardos Tamás

A legkevesebb, ami elöljáróban elmondható a mértékletesség erényéről, hogy rendhagyó pályán mozog az etika történetében. Az antik és a hellenisztikus időszakban felépített nimbuszából a középkorra sokat veszített, jórészt a keresztény tradícióban játszott szerepének köszönhetően tarthatta meg kitűntetett pozícióját. Az újkorban megkezdődött hanyatlását és a 19. századi, mára népszerűtlenné vált újraértelmezését követően, a 20. századra, még a romjaiból újjáépített erényetikákban is másodlagos helyre szorult. Ha azonban az etika újabb diszciplínáit – az ökofilozófiát illetve az ökoetikát, az alternatív gazdaság egyes ágazatait vagy az egészséges életmód körüli vitákat – vesszük szemügyre, azt mondhatjuk, hogy a mértékletesség eszméjének újragondolása soha nem volt aktuálisabb, mint most.
A késő modernkori etikai diskurzusokban az erények ritkán jutnak szóhoz, a mértékletesség pedig többnyire csak vallási, ökológiai és egészségügyi kérdésekben bukkan fel – sokszor egészen megváltozott értelemben. A kialakult helyzet közvetlen előzményeit az 1800-as évek törekvéseiben és azok későbbi következményeiben kell keresnünk.
.

Mértékletességi Mozgalom

A 19. századi Egyesült Államok társadalmi reformmozgalmai és mindenekelőtt a fehér protestáns középosztály főszerepet játszott abban, hogy a mértékletesség erénye, a köznapi és a hagyományos keresztény gondolkodástól radikálisan különböző értelemmel gazdagodjon (Sárosi 2007, Bischke 2003).
A 1800-as évek elején a Mértékletességi Mozgalmat az USA több államában – nem sokkal később néhány európai országban is – azzal az egyszerű célkitűzéssel hívták életre, hogy mérsékeljék a népesség alkoholfogyasztását. Pár évtizeden belül azonban a mozgalom jelszava a józanság és az absztinencia szinonimájává vált (Nash 2000) – az angol temperance szó, nagyrészt a 19. századi törekvéseknek köszönhetően, ma egyaránt jelent mértékletességet és absztinenciát. Az aktivisták a 19. század közepére az USA 13 államában elérték az alkohol rekreációs célú felhasználásának betiltását és az alkoholmentességre nevelés széleskörű elterjesztését. A mozgalom csúcspontját az a törvénymódosítás jelentette, melynek következtében 1919-1933-ig minden amerikai államban totális alkoholtilalom uralkodott. Az intézkedés messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (alkoholfogyasztás megszűnése, a nyomornegyedek és a börtönök felszámolása), épp ellenkezőleg: a feketepiacon beszerzett, kétes eredetű szeszes italok és a kulturált alkoholfogyasztás ellehetetlenítésének kettőse jelentős közegészségügyi károkat eredményezett és a közbiztonság is alaposan megsínylette az alkoholmaffia csatározásait. A becslések szerint 1929-ben már minden tizedik gallon ipari denaturált szeszből illegálisan készítettek szeszesitalt és egymillió amerikai közül körülbelül negyvennek okozta halálát metilalkohol-mérgezés (Sinclair 1964). 1933-ban az amerikaiak hálát adtak, hogy felszabadultak a „Mértékletességi” Mozgalom uralma alól. Az alkoholszabályozás ésszerűbbé tétele azonban nem rehabilitálta a mértékletességnek, mint kívánatos életfilozófiának a létjogosultságát.
.

A 20. század antik öröksége

Azon kevés gondolkodó, aki a 20. században a mértékletesség hasznossága mellett érvelt, rendszerint magyarázkodásra kényszerült, hiszen a közgondolkodás mértékletes embere ekkor már tartózkodott mindennemű öröm- és élvezetforrástól és egyfajta antiszociális aszkéta módjára tengette izgalmaktól mentes életét. Kézenfekvő tehát, hogy ezek a filozófusok az antik világ etikáján keresztül mutatják be, hogy az erényes élet – így a mértékletesség gyakorlása – nem mindig jelentették azt, amit korunk embere gondol róla.
Elizabeth Anscombe (1958), látván a modernkori etika reménytelen útkeresését, kijelentette, hogy meg kell szabadulnunk az uralkodó – a keresztény erkölcs fogalmaiban gondolkodó, de a törvényhozó Istenbe vetett hitet mellőző – etikai megközelítéstől, ugyanis az eredeti gondolati kereten kívül ezek a fogalmak értelmüket vesztik. Anscombe elsőként javasolta – legalábbis a fogalomhasználat szintjén – a visszatérést az arisztotelészi erényetikához, mely vállalkozás Alasdair MacIntyre (1993) munkássága nyomán teljesedett ki. Bár a kezdeményezés elérte azt a kétségkívül pozitív eredményt, hogy az erények visszakerültek a kortárs etikai vitákba, az erényetika jelenkori szószólóinak többségéről elmondható, hogy nem vagy csak érintőlegesen foglalkozik a mértékletesség erényével, és messze nem tartja az erkölcsös élet olyan kitűntetett fontosságú összetevőjének, mint az antik gondolkodás.
Az erényetika máig talán legnagyobb hatású és a késő modernkorban leggyakrabban hivatkozott képviselője, Arisztotelész, az i.e. 4. században, az erényes élet alapjait a szélsőségek közötti középút gyakorlásában jelölte meg. Számára a mértékletesség az első számú erkölcsi erény, amelynek minden tevékenységben tükröződnie kell. A mértékletes ember tehát – az elterjedt közhiedelemmel ellentétben – nem az élet örömeitől, csupán a szélsőségektől tartózkodik. Arisztotelész mértékletes embere azokat az élvezeteket részesíti előnyben, amelyek az egészségre nem ártalmasak, nem állnak szemben az általa képviselt „erkölcsi széppel” és nem igényelnek túlzott anyagi kiadásokat.
Másfél évezreddel később Aquinói Szent Tamás tett kísérletet az arisztotelészi filozófia és az egyházi tanok összehangolására. Vállalkozását a skolasztikus filozófia csúcsteljesítményeként tartják számon, mely megerősítette az erények helyzetét a keresztény felfogásban. Aquinói etikájában a négy sarkalatos erény közé sorolta a mértékletességet, mely „bár nem olyan magasrendű, mint a másik három (az okosság szükségesebb, a bátorság és az igazságosság csodálatra méltóbb), nehézség dolgában gyakran fölülmúlja őket” (Aquinói 1994).
Arisztotelész és Aquinói egyaránt úgy tekintettek a mértékletességre, melyben a személy akaratának jelentős szerepe van, szemben például az olyan erényekkel, mint az okosság vagy a bátorság, ahol az akarat sokkal korlátozottabban érvényesülhet. Ha hihetünk e két gondolkodónak – akikhez az erényetika mai képviselői is visszanyúlnak –, akkor azt kell mondanunk, hogy mértékletes életmód már a nevelés szintjén is felmerülhet, hiszen egy tanulható és begyakorolható erényről van szó.
Kérdés azonban, hogy a határtalan gazdasági fejlődésre építkező fogyasztói társadalmak erkölcsi pluralizmusra nevelt tagjai számára miként lehet a mértékletesség kérdését aktuálissá tenni. Van-e kereslet egyáltalán korunkban a mértékletesség eszméjére?
.

Ökoetika vs. keresztény erkölcstan: a mértékletesség, mint társadalmi erény

Koo van Der Wal (1995) ökológiai szempontokat tart szem előtt, amikor megvizsgálja, hol vesztette el a filozófia a kapcsolatot a mértékletességgel és miként kerülhetne vissza a mai etikákba. Emlékeztet arra a 30000 áldozatot követelő, 1755-ös lisszaboni földrengésre, mely „mély nyomokat hagyott a kor gondolkodásában és élményvilágában (…) s véglegesen megtörte a fölvilágosodás ama hitét, hogy a fönnálló valóság a lehetséges világok legjobbika, amelyben rend és harmónia uralkodik, és hogy az ember képes értelme segítségével megalapozni a dolgok lényegét és összefüggéseit” (Der Wal 1995). A szerző úgy látja, hogy az ökológiai válság ebben a megközelítésben a portugál tragédiához hasonlatos, hiszen szintén egy természeti eseményről van szó, amely olyan tudatossági folyamatot indított el filozófiai síkon is, mely pusztán filozófiai fáradozások révén aligha valósulhatott volna meg. Der Wal nem kevesebbet állít, mint hogy az újkorban elterjedt végtelenre-törekvés – amely a mértéknek bármiféle gondolatát is elveti – és a belőle kinőtt valamennyi, a modern ember valóságfelfogására hatást gyakorló filozófia, közvetlen módon járult hozzá a környezeti válság létrejöttéhez. A folyamat kezdőlökését a felvilágosodás gondolkodásában megjelent mechanikus világkép adta, amely alapvetően változtatta meg az ember viszonyát a környezetéhez. A kor uralkodó nézete szerint ugyanis az ember nem úgy tekint magára, mint aki a természet-, hanem mint aki a szellem rendjéhez tartozik. Csak és kizárólag. Ebben a felfogásban a „lélektelen” természeti tárgyak a tudat ellenpárjaként jelennek meg, a szabad és gondolkodó ember autonómiáját korlátozó, nem kívánatos dolgokként.
„Azt a nagy jelentőséget, amely a mérték éthoszának az antikoknál és a középkorban kijutott, az újkorban szétrombolta az autonómia-igény. A mértéknek a kozmoszhoz vagy a keresztény Istenhez való viszonya helyébe az önmaga mértékévé váló ember lép” – idézi Der Wal Ottmann (1980) tömör összefoglalását az újkori mértékfogalomról a Historisches Wörterbuch der Philosophie-ból (uo.).
E gondolati keret a később keletkezett, egymásnak ellentmondó filozófiai irányzatokban is rendszerint fennmaradt. A természettől való távolodás a 20. századi egzisztencializmusban öltötte a legradikálisabb formát, ahol az ember alaphelyzete már egy értelmetlen és abszurd világba való belevetettségként jelent meg. Der Wal úgy véli, hogy a 16. században, a természet kárára megkezdődött autonómia törekvések már magukban hordozták a mértéktelenség problematikáját, melyet a jelenlegi gondolkodási kereten belül maradva elvileg megoldhatatlannak kell tekinteni. A környezeti válság azonban egyre több késő modernkori filozófusnak is felnyitja a szemét, hiszen az alaptétel, az önmagukban értelmetlen dolgok együttesét képező, az embertől idegen természet képe vált tarthatatlanná. Mostanra világosan látható, hogy az ember nem vonulhat vissza a szellem és az egyéni autonómia dimenziójába anélkül, hogy ne venne tudomást természeti valójáról és környezetéről. Der Wal szkeptikus a filozófiai és életmódbeli megújulás tekintetében, és úgy véli, hogy nem tehetünk komoly kísérletet a modern valóságfelfogás természet közelibbé tételére.
Az ökológiai érvekre természetesen azok is felfigyeltek, akik számára a mértékletes élet nem csak az újkor előtt bírt értékkel. A ”mértékletesség napjaink keresztény etikai és egyházi gondolkodásában búvópatakként továbbra is csordogál, bár lényegesen kisebb erővel, mint korábban a történelem során” véli az a múlt hónapban elhunyt teológus (Nash 2000).
A keresztény etika számára az erkölcsös élet mikéntje minden korban aktuális kérdés, így nem tűnik ellentmondásnak, hogy a korábban bemutatott, protestáns kezdeményezésű Mértékletességi Mozgalmak kudarca után – melyek alaposan felforgatták és negatív színben tüntették fel a mértékletes életről kialakított képet – többnyire éppen a keresztény gondolkodók és teológusok teszik a legnagyobb erőfeszítéseket a mértékletesség népszerűtlenné vált erényének helyreállításában.
Elsősorban Josef Pieperre, a 20. századi német neotomista filozófusra gondolhatunk, aki a négy sarkalatos erényről írt könyvében (Pieper 1996) megpróbálta a korunk számára rehabilitálni és a modern értékekhez igazítani Aquinói etikájának alapzatát. Pieper reflektál arra a modern korra jellemző helyzetre, melyben a mérséklés negatív asszociációkat hív elő, és főleg a fogyasztás jelentéstartományára szűkült, noha ez az erény „annak a négy sarokpontnak az egyike, amelyek az élet kapuját tartják” (uo.). Hangsúlyozza, hogy a mértékletesség esetében nem külső korlátozásokra kell gondolnunk, hiszen az Aquinói etikájában szereplő temperantia célja az ember belső rendjének megteremtése és természetének kibontakoztatása. Pieper azonban korlátozottan kezeli a mértékletesség fogalmát, mikor azt állítja, hogy a „temperantiát az különbözteti meg a többi sarkalatos erénytől, hogy kizárólag magára az azt megvalósító személyre vonatkozik” (uo.). Értelmezésében tehát nem kap helyet az erény közösségekre vagy társadalmakra kiterjesztett felfogása.
Nash egy lépéssel tovább megy Piepernél, mikor bő három évtizeddel később írt tanulmányában a keresztény tanokat az ökológiával hozza párhuzamba. Szerinte nagyon is fontos a mértékletesség erényének megújításakor számításba vennünk a kor környezeti kihívásait, ehhez azonban nincs is szükség új elméletre: az újkor előtti keresztény tradíció megfelelő példával szolgál.
James A. Nash az Egyesült Államokban működő Egyházak Teológiai és Közpolitikai Központjának (CCTPP) egykori kutatója, a beszédes „A mértékletesség felforgató erényének felelevenítése és megújítása felé” című művében (Nash 2000) amellett foglal állást, hogy a mértékletesség nem csupán egyéni, hanem társadalmi szinten is meghatározó fontossággal bír. Indoklását a bibliai érvek mellett ökológiai megfontolásokkal támasztja alá. Nash felhívja a figyelmet, hogy a kereszténység számára a mértékletesség egykor nem csak egyéni, hanem elsőrendű gazdasági norma is volt. Érvelése szerint ma azért tartják elavultnak, sőt, hazafiatlannak a valamikor kardinálisnak nevezett erényt, mert elmúltak azok a szűkös viszonyai a történelemnek, amelyben ez az erény érvényesülhetett és a magas termelékenység korszakában ez a hozzáállás már idejétmúlt (a jelenleg zajló gazdasági világválság hatására vélhetőleg sokan megkérdőjelezik majd ezt a bevett álláspontot). Ami a mértékletességet illeti – figyelembe véve a gazdaságot uraló mentalitást és az ökológiai helyzetet –, Nash összeegyeztethetőnek tartja a középkori keresztény erényt, a 20. század második felében kibontakozó ökoetika megfontolásaival. „Ebben a háttérben a mértékletesség felforgató erény, mert lázadást jelent azzal a gazdasági rendszerrel szemben, amelynek erőteljes termelésre és fogyasztásra van szüksége működésének és növekedésének fenntartása érdekében” (uo.).
A Nash által képviselt mértékletesség nincs összhangban azzal a modern felfogással, mely szerint az emberek kielégíthetetlen, élvhajhászó lények lennének, sokkal inkább olyan, erkölcsi képességekkel rendelkező egyének közösségének tartja őket, akik képesek a felelősségteljes önkontrollra. A mértéktartás begyakorlását azért is tartaná fontosnak, hogy ellen tudjunk állni a túlfogyasztásra való ösztönzésnek és az olyan reklámtechnikáknak, amelyek az embert manipulálható fogyasztóvá degradálják és igényt teremtenek a jólét életérzését sugárzó, ám a boldoguláshoz tökéletesen felesleges dolgok megvásárlására.
Nash továbbá hangsúlyozza, hogy „mértékletes személyek csak a mértékletes társadalmak intézményes segítségével fejlődhetnek és tevékenykedhetnek hatékonyan” (uo.). Az itt fellépő dilemma az, hogy miként lehetne kezelni azokat a gazdasági zavarokat, melyeket a mértékletesség társadalmi szintű meghonosodása okozna. Ennek megválaszolása azonban már messzire vezet a témától. Nash megközelítése inkább azért tűnik termékenynek, mert a keresztény hagyományokból kiindulva, sikeresen teszi aktuálissá a mértékletesség kérdéskörét a késő modernkor embere és társadalmai számára.
.

Közegészségügyi megfontolások. Lehetséges-e a mértékletes drogfogyasztás?

Comte-Sponville (1998) az 1990-es évek közepén, a filozófia előképzettséggel nem rendelkező nagyközönség számára írt gyakorlati útmutatást, az erények mai alkalmazhatóságáról. Bár utal Arisztotelész és Epikurosz munkásságára, mégis azon kevés kortárs gondolkodó közé tartozik, aki igyekezett a korábbi, népszerű megközelítésektől elrugaszkodva, saját koncepcióval előállni a mértékletesség témájában, kifejezetten a mai, mindennapos élethelyzetekre reagálva. Miután a kor elvárásainak megfelelően megkülönbözteti a mértékletességet a túlzott önmegtartóztatástól, az egészséges életmóddal, illetve az élvezettel teli életben megtalált helyes egyensúllyal hozza összefüggésbe, amellyel kimondatlanul is elhatárolódik a Mértékletességi Mozgalom szélsőségessé vált eszméitől.
„A mértékletesség az a visszafogottság, amelynek révén ura maradunk örömeinknek, ahelyett, hogy rabszolgáikká válnánk. Szabad öröm, amely csak még jobban örül: mivelhogy saját szabadságát is élvezi. Micsoda öröm dohányozni, ha meg tudunk lenni nélküle! Inni, ha az ember nem rabja az alkoholnak! Szeretkezni, ha nem rabja a vágyának!” (Comte-Sponville 1998). Az élvezetek mérsékletes élvezete itt a szenvedélybetegségekkel kerül szembe, azonban Comte-Sponville is reflektál a Nash által kivesézett fogyasztói társadalmi attitűdre. „Hogyan lehetnénk boldogok, ha kielégíthetetlenek vagyunk? És hogyan lehetnénk elégedettek, ha vágyaink határtalanok? (…) A lecke [ti. Assisi Szent Ferenc tanítása a boldog szegénységről] azonban nekünk, a bőség társadalmainak szól, ahol gyakrabban szoktak meghalni és szenvedni a mértéktelenségtől, mint az éhségtől vagy az önsanyargatástól. A mértékletesség minden időben erény, de annál nagyobb szükség van rá, minél jobb idők járnak” (uo.). Az utolsó mondat – bár nem ökológiai, hanem egészségügyi megfontolásból – éppen ellentmond azoknak a Nash által hivatkozott érveléseknek, melyek szerint a mértékletességnek csak a szűkös körülmények között volt haszna, és rávilágít arra, hogy miért kaphat fontos szerepet korunkban is. Nem igényel komoly kutatómunkát számos olyan életút felmutatása, melyben valamilyen élvezet túlzott hajszolása vezetett súlyos problémákhoz. Azonban – visszatérve az alkoholra – sem Comte-Sponville, sem a szenvedélybetegségek szakterületének mai képviselői nem kizárólag a teljes absztinenciában látják már a megoldást.
A 19. századi megközelítéssel ellentétben az alkoholról ma – a vonatkozó kutatások alapján – már inkább azt tartják, hogy mértékletes fogyasztása hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez. Sőt, ahogyan arra több tanulmány rámutatott, a bort rendszeresen, de mértékkel ivók várható életkora nem csak az alkoholbetegeknél, de az absztinenseknél is magasabb.
Az az absztinencia mozgalom, mely az 1920-as években az alkoholtilalomban tetőzött, a 20. század harmadik felére új bűnbakot talált, az illegális drogok személyében. Az 1970-es évek elején, a Nixon kormány által életre hívott Drogellenes Háború a célkitűzéseit tekintve sok párhuzamot mutat a – hangsúlyozottan idézőjelben értendő – „Mértékletességi Mozgalommal”, azzal a lényeges különbséggel, hogy a törekvés első számú közellensége nem az alkohol, hanem a 1961-es és 1971-es narkotikumok és pszichotrop anyagok szabályozására vonatkozó nemzetközi ENSZ egyezményekben szereplő drogok, vagyis a kábítószerek. Az Egyesült Államok erőteljes drogellenessége ilyen vagy olyan formában az egész világ számára szabályozási modellként szolgált és szolgál ma is. Ez a drogpolitikai megközelítés nem csak a kereskedelemre, de a személyes használatra is irányul, így nem tolerálja a jegyzékben szereplő szerek körültekintő és mértékletes felhasználási kultúráját sem.
Az üzenet tehát a következőképpen változott az 1930-as évek óta:
Míg az alkohol mértéktartó fogyasztása nem csak lehetséges, de az egészségmegőrzés szempontjából üdvözlendő is, addig a kábítószereknek nem létezik az életminőséget kedvező irányba befolyásoló, felelősségteljes használati módja.
A két egyezmény nyomán kábítószernek nyilvánított drogok teljes körű tiltása nem várt dilemmákat is eredményezetett. Egy kérdés, amely a drogháború bejelentésével szinte egy időben vetődött fel, megfelelően illusztrálja a helyzet problematikáját:
Vajon mennyiben indokolt az USA területén élő indiánok, évezredes múltra visszatekintő, rituális célzatú hallucinogén-fogyasztásában is megkövetelni az absztinenciát pusztán azért, mert az 1960-as évek közepén ugrásszerűen megnőtt az LSD fogyasztás és a használattal összefüggésbe hozható balesetek száma az amerikai fiatalok körében?
Ez a fajta következtetés az amerikai törvényhozás számára sem bizonyult helytállónak, ezért kulturális és motivációbeli különbségekre hivatkozva az Őslakosok Amerikai Egyháza (Native American Church) – melynek ceremóniáiban fontos elem a hallucinogén peyote kaktusz használata – már a kezdeti időkben is védettséget élvezett a meszkalin fogyasztására irányuló törvénnyel szemben. Az 1994-ben a vallásszabadságról hozott törvény pedig a szabad vallásgyakorlásra hivatkozva megerősítette, hogy legálisan fogyaszthatják a népesség többi tagja számára tiltott, veszélyes kábítószerek közé sorolt, meszkalin tartalmú növényt. A döntés arra enged következtetni, hogy még a drogellenesség ügyét az egyik legmarkánsabban támogató nemzet is elismeri, hogy ugyanannak a drognak többféle felhasználási kultúrája is létezhet, amelyek egészen különböző mértékben ítélhetők kockázatosnak és a társadalom számára veszélyesnek. (Érdekes adalék, hogy az USA rezervátumaiban élő indián őslakosok számára rendszerint éppen az alkohol a drog, amelynek mérsékletes használata a legnagyobb nehézséget jelenti).
Az 1971-ben megkötött, pszichotrop anyagokra vonatkozó egyezmény idején, éppen egy másik hallucinogén, az LSD rohamos tempójú elterjedése keltett általános riadalmat és játszott szerepet a szer betiltásában. Norman E. Zinberg (2005) egy kevésbé ismert mozzanatát ragadja meg a jelenségnek. Míg a hallucinogén-fogyasztás mértéke egészen 1973-ig meredeken növekedett, az 1960-as évek végére drámaian lecsökkent az e drogok használatából kifolyó pszichózissal kezeltek száma és az 1970-es évek elejére szinte teljesen meg is szűnt a hallucinogén szereket fogyasztók elmegyógyintézetekbe való felvétele. Zinberg – Howard S. Becker (1967) marihuána fogyasztással kapcsolatos meglátásaira támaszkodva – azt a magyarázatot adja, hogy „a pszichózisok nem magukból a drogokra adott reakciókból származnak, hanem abból a másodlagos aggodalomból, amit a drog hatásainak nem ismerete okoz, s amit a média és a nyilvánosság nagyít fel” (Zinberg 2005). Az 1970-es évek hallucinogénekkel kísérletezői már egy társadalmi tanulási folyamaton mentek keresztül, így jobban fel tudtak készülni az élményekre.
Zinberg fontos szerepet játszott annak a nézetnek a kiterjesztésében, mely szerint minden drogfogyasztás megítélésének esetében három tényezővel kell számolnunk:
- magával az elfogyasztott droggal,
- az egyén személyiségével és a fogyasztás idején jellemző attitűdjével (set), illetve
- annak a fizikai és társadalmi környezetnek a hatásával, melyben a fogyasztásra sor kerül (setting).
Zinberg az utolsó tényezőre (setting) helyezi a hangsúlyt és számos evidenciát sorakoztat fel annak bizonyítására, hogy a társadalom kontrolltényezőként szolgálhat a drogfogyasztásban, és az adott szerről való megfelelő társadalmi tudás a mértékletes fogyasztást segítheti elő. A kimutatások azt bizonyítják, hogy a marihuána és az LSD fogyasztása mind kevesebb közegészségügyi problémát okozott az Egyesült Államokban, amint a média, majd hatására a társadalom tagjai is, reálisabb képet alakítottak ki ezekről a szerekről és valós veszélyeikről. Ezek hatására ugyanis a milliónyi kísérletező, megfelelő tudás birtokában tudott rákészülni a használatra. Zinberg tehát – Nash elméletéhez hasonlóan, bár egészen más megközelítésből – arra az eredményre jut, hogy a mértékletesség egyéni erénye (esetében a drogfogyasztás terén) a megfelelő tudás birtokában levő, mértékletes szemléletmódú társadalmakban fejlődik ki.
A társadalmi attitűd hatása a fogyasztói kultúrára az alkohol esetében jól nyomon követhető.
„Társadalmunk legtöbb szektorában könnyen hozzáférhető az alkohollal kapcsolatos informális felvilágosítás. Kevés gyerek nő fel anélkül, hogy ne tudna az alkoholfogyasztással társított viselkedésmódok széles skálájáról – ezeket a legszélesebb körben elterjedt médiumból, a televízióból megismerheti. Látják a koktélpartikat, az étkezésekhez fogyasztott bort, a baseball-döntőkön vedelt sört, az ivás miatt felbomlott családokat, az alkoholisták zátonyra futott életét, és persze a hirdetéseket, melyek úgy mutatják be az alkoholt, mint ami ragyogást kölcsönöz minden eseménynek” (uo.).
Ha a lehetséges viselkedésmintázatok megismerésén felül a gyerekek életében még a mértékletességre nevelés is szerepet kap, akkor nagyobb eséllyel tudják elkerülni a túlzott alkoholfogyasztás okozta problémákat a későbbiekben.
Zinberg rámutat, hogy az alkoholfogyasztással szemben, a kábítószerekre irányuló társadalmi szankciókat formálisabb és elfogultabb forrásokból táplálkozva sajátítjuk el, melyek az absztinenciában jelölik meg az egyetlen kívánatos hozzáállást. Az alkoholtilalom példájából tudhatjuk, hogy pusztán a prohibíció nem változtat jelentősen a használók arányán, azonban az illegalitás miatt sokkal kockázatosabb fogyasztási mintázatok elterjedését mozdítja elő. Jelenleg az ártalomcsökkentő tevékenységet végzőkre és a kortárs drogfogyasztói csoportokra hárul a mértékletes fogyasztás mintájának terjesztése. Az ártalomcsökkentés azonban az Egyesült Államokban a legalizáció szinonimája, míg a kortárs csoportok megfelelő hatása meglehetősen kétesélyes. A kábítószerek új kipróbálóinak számára, az illegalitás miatt, nem adott a lehetőség, hogy megválasszák, milyen társaságban fogyasszanak, ezért jórészt a szerencsén múlik, hogy kontrollált vagy mértéktelen fogyasztási normákkal szembesülnek. Bár a média és a drogszakma egy része szereti a kábítószer használatot dramatizálni és egy szükségszerűen a leépülés és pusztulás felé vezető útként ábrázolni, a vonatkozó kutatások azt mutatják, hogy a közhiedelemmel ellentétben a drogfogyasztói szubkultúrák igen változatosak és jelentős részük a mérsékletes fogyasztás híve. Zinberg több kutatást is végzett heroinhasználók körében, és azt találta, hogy még ennek a legveszélyesebbnek tartott kábítószernek is léteznek olyan használói, akik számára a kontrollált fogyasztási mintázat tartósnak bizonyult, tíz-tizenöt éve alkalmi fogyasztók és nem mutatják az opiátfüggőség ismert jeleit.
Zinberg munkássága a mértékletesség tükrében abból a szempontból fontos, hogy rávilágít arra, hogy a kábítószerek sokkal jobban hasonlítanak az alkoholra, mint ahogy azt a hatályos törvények és a média sugallja, így megfelelő társadalmi tudással és szankciókkal sokak számára megvalósítható lehet az arisztotelészi középút – a szélsőségektől mentes, kontrollált használatuk.
Ezen a gondolati szálon haladt tovább az Erowid nevű, kaliforniai székhelyű szervezet, melyet a drogokkal kapcsolatos hiteles információk biztosításának szándéka hívott életre. A szervezet ily módon a körültekintő és felelősségteljes használatot támogatja, amely minimalizálja az ártalmakat és hozzájárul a jobb életminőség megteremtéséhez. A honlapot működtető párosnak 2008 szeptemberében, tizenhárom évnyi tapasztalat alapján született írása a pszichoaktív szereket megfelelő körültekintéssel kezelő társadalom megteremtését tűzi ki céljául. Érvelésük abból, az egyre valószínűbbnek tűnő, hipotézisből indul ki, hogy a drogmentes világ soha nem fog megvalósulni. A különböző drogokat már évezredek óta fogyasztjuk, a mindennapjainkat hosszú ideje átszövi a pszichoaktív szerek használata (kávé, alkohol, dohány, gyógyszerek, hogy csak a főbb legális szereket említsük), ezért a ’70-es évek Amerikájában fogant – majd ’98-ban az ENSZ által megismételt – célkitűzés felülvizsgálatra szorul. A szerzőpáros szerint a hangsúlyt, a kontrollált és biztonságos fogyasztást ellen ható tiltás helyett, arra kellene helyeznünk, hogy használatukat megfelelően integráljuk az életünkbe. Írásukban (Erowid 2008) egy pontokba szedett, gyakorlati útmutatást adnak, mely valamennyi pszichoaktív szer biztonságos és felelősségteljes használatának alapjait hivatott lefektetni. A felelősségteljes használat elterjesztésében – melynek fontos eleme a túlzott fogyasztás megelőzése – fontosabb szerepet látnak az oktatásban, mint a szabályozás megváltoztatásában vagy a társadalmi reformokban. A megfelelő szemléletváltozással szerintük hosszú távon megvalósulna a drogokhoz felelősségteljesen viszonyuló társadalom.
.

Összefoglalás

A felvázolt kortárs megközelítések, melyek a mértékletesség erényét hiányolják, egyaránt arra mutatnak, hogy társadalmi szinten veszítettünk el valami alapvetőt.
Egyfelől a fogyasztói kultúra alapeszméje (fogyassz, dobd el, vegyél újat) mintha éppen a mértékletesség ellentéteként fogalmazódott volna meg, és kritikusai szerint komoly felelősség terheli, a jóslatok alapján már a küszöbön álló környezeti katasztrófák előidézéséért.
A másik oldalról tekintve az az absztinenciára való kényszeres törekvés okoz jelentős ártalmakat és lehetetleníti el a kontrollált használati minták terjedését, melynek káros gyakorlatáról a történeti, szociológiai és egészségügyi bizonyítékok hatására sem akarunk lemondani.
Egyik oldalon a fogyasztás korlátlanságának, a másikon a teljes kiiktatásának lehetetlenségével szembesülünk, miközben nem veszünk tudomást elődeink tanácsáról, hogy tartózkodjunk a szélsőségektől és válasszuk a középutat. Mind az ökológiai és mind az egészségügyi kihívások felől közelítő megfontolások társadalmi méretű szemléletváltozást sürgetnek, és olyan felelősségteljes közösségeket vizionálnak, melyekben nagyobb szerepet kap a kortünetekre való gyakorlati, de szélsőségektől mentes válaszadás, és a hiteles információkra épülő intézkedések, legyen szó akár a fejlődés fenntarthatóságáról vagy a droghasználat kérdéséről.
-----------------------------------
.

Irodalom:

ANSCOMBE, G. E. M. 1958 Modern Moral Philosophy, In Philosophy 33, 1958
AQUINÓI, T. 1994. A teológia foglalata Telosz Kiadó, Budapest
BECKER, H. S. 1967 , History, culture and subjective experience: an exploration of the social bases of drug-induced experiences. J. Health and Social Behavior, 8:162–176.
BISCHKE, P. M. Pleasure drugs and classical virtues: temperance and abstinence in U.S. religious thought The International Journal of Drug Policy Volume 14, Issue 3 Pages 273-278 (June 2003) URL: http://www.reconsider.org/issues/pleasure_drugs_and_classical_vir.htm
BOROS G. (főszerk.) 2007 Filozófiai lexikon, Akadémia Kiadó, Gyula
DER WALL, Koo van: Modernitás és mérték. Egy problematikus viszonyról (ford. Gromon András) Magyar Filozófiai Szemle 39. 1995. 5-6. 707-732.
EROWID E., EROWID, F. 2008. Towards a Culture of Responsible Psychoactive Drug Use
KALMÁR, Z. Görög gyönyör, Árgus, 2003. június-július, http://www.argus.hu/2003_07/i_kalmar.html
MACINTYRE, A. 1993 Az erény nyomában, Osiris, Budapest
NASH J. A. A mértékletesség felforgató erényének felelevenítése és megújítása felé In Kovász 4. évf. 1-4. szám (2000. Tavasz-Tél)
PIEPER, J. 1996. A négy sarkalatos erény. Okosság, igazságosság, bátorság, tartás és mérték. Budapest, Vigilia Kiadó
RITTER J., GRÜNDER K., GABRIEL G. 1980 Historisches Wörterbuch der Philosophie V. kötet, Wissensch. Buchgesellsch., Darmstadt, 813. hasáb.
SÁROSI P. Az amerikai alkoholtilalom: Egy „nemes kísérlet” kudarca Beszélő 12. évf. 2. szám (2007. február)
SINCLAIR, A. 1964. Era of Excess: A Social History of the Prohibition Movement. New York: Harper-Colophon 
.
Forrás: 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr4315286714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.